Második helyezés a Wallenberg nyomán vetélkedőn

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Wallenberg nyomán címet viselő Kárpát-medencei vetélkedő regionális elődöntőit. Kárpátaljáról Togyeriska Erika és csapata szállt versenybe január 29-én Debrecenben. Nyolc részt vevő csapat közül a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének (II. RF KMF FSZI) csapata a második helyezést érte el. Mindez rendkívül szép teljesítmény, hiszen a turisztika szakos hallgatók nem sokkal a verseny előtt kezdtek bele a felkészülésbe, míg sok csapatban zsidó gyerekek versenyeztek, akik számára természetes saját történelmük, kultúrájuk ismerete. Togyeriska Erikával a felkészülésről és a versenyről beszélgettünk. Lapunknak elmondta, hogy Magyarország Beregszászi Konzulátusa hívta fel figyelmüket a programra, így először vett részt kárpátaljai csapat ezen a vetélkedőn.

–  Hogyan készültek a versenyre?

– A gyerekek pluszfeladatot kaptak, melyet előre el kellett készíteniük. Konkrét szakirodalmat nem adtak, tehát kimondottan arra a szakirodalomra hivatkoztak, amit én és történészkollégáim javasoltunk. Létre kellett hozniuk egy Facebook-profilt, melyre minden héten aktuális információkat töltöttek fel a közösség életéről vagy történetéről. A verseny tematikájához tartozott Trianon is. Ez volt a másik témakör, amely felkeltette az érdeklődésünket, hiszen a holokauszt mellett az egyik legnagyobb trauma volt, amely vidékünket érintette. A Wallenberg egyesületnek ezzel a versennyel az a célja, hogy a történelemórákon kimaradó részt pótolja, valamint a nem megfelelően, nem eléggé részletesen tanított tananyagot egy kicsit bővítse. Előre megadott szakirodalmi lista azért sem volt, mert a szervezők szerették volna látni, hogy mi az, ami a gyerekek érdeklődését felkelti. Jó volt látni, hogy a gyerekek egyre inkább beleásták magukat a kutatásba, ezzel változott a látásmódjuk is, megismerhettek egy olyan közösséget, amely Beregszász városában a lakosság 30%-át jelentette, s mely egyik napról a másikra tűnt el. Egy kis közösség azonban itt maradt, újjászerveződött, tovább éltetik a hagyományokat, és ezekbe a hagyományokba kaptunk betekintést, amikor például sétákat tettünk a városban felkutatva a zsidó házakat, utcákat.

– Egy kisfilmet is kellett készíteniük. Miről szól ez az alkotás?

– A kisfilmnek az volt a célja, hogy a gyerekek vizuálisan is bemutassák a helyi közösség életét. A film elején a diákok ismertették a városi zsidóság történetét, ezt követte a Goldberger Ernővel, a beregszászi hitközség elnökével készült interjú. Lezárásként a gyerekek saját véleményüket fogalmazták meg.

– A vetélkedőn kívül volt még valamilyen program?

– A versenyen kívül megismerhettük a debreceni hitközség zsinagógáját, megtekinthettük emlékfalát. Betekintést nyerhettünk a kóser étkezés mikéntjébe, ez azért is volt különleges a csapat számára, mert ők nem a zsidó kultúrából érkeztek.

– A versenyen második helyezést ért el a beregszászi csapat. Hogyan alakult a pontozás?

– Nem mindenkit hívtak be az elődöntőkbe, előzetesen szelektálták a jelentkező csapatokat. Mi már úgy érkeztünk az elődöntőre, hogy maximális pontszámot kaptunk az elkészített feladatokra. Csapatunk 107 pontot szerzett a versenyen, a tavalyi döntő győztesével szemben maradtunk alul mindössze 5 ponttal (120 pontot lehetett maximálisan szerezni). Volt online vetélkedő, filmrészleteket, képeket kellett ismertetni, egyszóval nemcsak a történelmi tudást mérte a vetélkedő, hanem gondolkodni is tanított.

Togyeriska Erika lapunknak elmondta, nagy segítséget jelentett, hogy a főiskola biztosította a kiutazásukat, s hogy a Debreceni Zsidó Hitközség szállást biztosított a kárpátaljai versenyzőknek.

Gratulálunk a csapatnak, és reméljük, a döntőbe is bejutnak, hiszen az elmúlt évek gyakorlata azt mutatja, hogy a legjobb regionális második helyezettek is döntősök lehetnek.

tj