Megtartották a „Szól a fülemüle” – VII. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató döntőjét

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2021-ben hetedik alkalommal hirdette meg a népzenei és néptánc tehetségkutatót „Szól a fülemüle!” néven Kárpátalján. A tehetségkutató mindenkori célja, hogy a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc csodálatos világát, s egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett.

A tehetségkutatóra olyan 7 és 16 év közötti fiatalok jelentkezését vártuk, akik nagy szeretettel művelik a népzenét és néptáncot. Jelentkezni 2021. február 19-e és 2021. május 22-e között négy kategóriába volt lehetőség az autentikus magyar népzene és néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkcióval:
1. Hangszeres szólista
2. Hangszeregyüttesek
3. Táncospárok
4. Néptáncegyüttesek

A néptáncegyüttesek esetében két korcsoportba lehetett jelentkezni:
I. Korcsoport: 7-11 évesek.
II. Korcsoport: 12-16 évesek.

Az idei éven a járványhelyzet és a folyamatosan meghosszabbított karanténidőszak következtében megváltozott a tehetségkutató elődöntőjének a rendje és menete. Így, az elődöntő helyett, úgynevezett bemutatkozó seregszemle került megvalósításra 2021. május 30-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán. A seregszemlére összesen 46 produkcióval 304 fő jelentkezett, akik Kárpátalja alábbi településeiről érkeztek: Beregdéda, Nagypalád, Sárosoroszi, Csap, Visk, Dercen, Aklihegy, Salánk, Técső, Tiszabökény, Tiszapéterfalva, Csongor, Szürte, Téglás, Ungvár.

A bejelentkezett 304 fő a táblázatban feltüntetett kategóriánkénti megoszlásban vett részt a seregszemlén:

Kategóriánkénti statisztika
Ssz. Kategória Jelentkezők Létszám (fő)
1. Hangszeres szólista 12 12
2. Hangszeregyüttes 13 68
3. Táncospár 9 18
4. Táncegyüttes 7-11. év 5 105
12-16. év 7 101
Összesen: 46 304

A tehetségkutatóra az alábbi intézmények nevezték fellépőiket:

Ssz. Intézmény megnevezése Produkciók száma
1. Beregszászi Rezeda Folkműhely 3
2. Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola 1
3. Derceni Művelődési Ház 1
4. Kokas Népzenei Tehetséggondozó és Fejlesztő Jótékonysági Alapítvány 2
5. Nagydobronyi Tulipán Tanoda 1
6. Nagypaládi Pengető Citera Hagyományőrző Alapítvány 1
7. Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport és Civil Szervezet 4
8. Nereszen Néphagyományőrző Egyesület 2
9. Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely 1
10. Téglási Kultúrház 1
11. Téglási Magyar Hagyományőrző Társaság 2
12. Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola 16
13. Ungvári Gyermek Művészeti Iskola 2
14. Viski Folkműhely 6
15. Viski Kölcsey Ferenc Oktató-Nevelő Intézmény 2
16. Magánszemély: Dzjapkó Zsuzsanna 1
Összesen: 46

A seregszemlén a versenyzők egy nívós szakmai zsűri előtt mutathatták be produkciójukat, akik hasznos tanácsokkal látták el őket. A bemutatkozó seregszemléből minden fellépő továbbjutott az edzőtáborba, melyre 2021. június 11-12. között került sor Beregszászon a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban. A kétnapos felkészítő táborban az alábbi szakemberek csiszolták és tudásukkal színvonalasabbá érlelték a produkciókat:
Táncoktatók:
• Szokolik Melinda – kétszeres Aranygyöngyös és Fülöp Ferenc-díjas táncos.
• Szokolik Szabolcs – kétszeres Aranysarkantyús és Fülöp Ferenc-díjas táncos, a Népművészet ifjú mestere.
A hangszeregyütteseket és hangszeres szólistákat a Flaska Banda tagjai oktatták:
• Laukó Tamás – nagybőgő.
• Kánai Bence – brácsa.
• Vámosi Csaba – hegedű, zenekarvezető.
• Jeremiás Ádám – hegedű.

A tehetségkutató döntőjére 2021. június 13-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével: Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja; Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet elnöke, a rendezvény ötletgazdája; Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének vezetője; Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, a rendezvény szervezője; Kepics Andzselika, a rendezvény szakmai referense.
A döntőben a Flaska Banda biztosította a zenei kíséretet minden fellépő számára.

A fellépők az alábbi zsűritagok előtt mutatták be produkcióikat:
• Antal Dóra, a Nyíregyházi Művészeti Iskola néptánc szekciójának oktatója, a Tánctanoda Tehetséggondozó szervezet alapítója, Örökség-díjas pedagógus, koreográfus.
• Antal Roland, a Nyíregyházi Művészeti Iskola néptánc szekciójának oktatója, a Tánctanoda Tehetséggondozó szervezet alapítója, Örökség-díjas pedagógus, koreográfus.
• Tiszai Zsuzsanna, etnográfus, táncpedagógus, koreográfus, néprajzos, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetője, az Örökség Népművészeti Egyesület észak-alföldi régiójának elnöke.
• Blaskó Csaba , a váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium népzene tanszak vezetője, gyakorlatvezető tanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
• Berta Alexandra, a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója, Junior Príma-díjas előadóművész, népzenetanár, a Hagyományok Háza Hálózat mentorprogramjának oktatója, a Pengetős Trió formáció tagja.
• Unger Balázs, népzenetanár, cimbalomművész, a Gödöllői Chopin Zeneiskola cimbalomtanára, a 2020-ban Fonogram-díjjal kitüntetett CimbaliBand együttes alapítója és vezetője, a Népművészet Ifjú Mestere, kárpátaljai népzenei műhelyek mentora.
• Pál Lajos, népzenész, zenetanár, karnagy, a kárpátaljai magyar népzene-, néptáncoktatás elindítója, a 25 éve működő péterfalvai, nemzetközivé vált Népzene Néptánc Kézműves Tábor alapítója, szakmai vezetője, Ukrajna Érdemes Népművelője, a Magyar Kultúra Lovagja, Magyarország Érdemes Művésze.

A tehetségkutató győztesei:
Hangszeregyüttes kategória:
1. hely: Viski Harmonika Együttes
2. hely: Aprócska Citera Együttes
2. hely: Kokas Népzenei Tehetséggondozó és Fejlesztő Jótékonysági Alapítvány zenekara
3. hely: Fülemüle Band
3. hely: Marozsi Milán és Bocskai László

Hangszeres szólista kategória:
1. hely: Dzjapkó Rebeka
2. hely: Hadar Lara Martina
2. hely: Turjanica Emília
3. hely: Szeles Roland

Táncegyüttesek (7-11. évesek) kategória:
1. hely: Nereszen Néphagyományőrző Táncegyüttes
2. hely: Szivárvány Táncegyüttes kis csoportja
3. hely: Eszterlánc Tánccsoport

Táncegyüttesek (12-16. évesek) kategória:
1. hely: Orchidea Néptánccsoport
2. hely: Derceni Gyöngyös bokréta Néptáncegyüttes
3. hely: Nereszen Néptánccsoport

Táncpárok kategória:
1. hely: Imre Kiara és Ambrus Hanna
2. hely: Bocskai László és Lázár Alexa
3. hely: Bocskai Dávid és Szabó Annamária

A győztesek az alábbi különdíjakban részesültek:
Táborozási lehetőség minden kategória első helyezettje, valamint Makó Jázmin részére Bereg-vidéki népzenei és néptánctáborba a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány jóvoltából.

Részvétel a XIV. Kárpátaljai Népzene Néptánc Találkozón (Péterfalva, 2021.07.03.):
• Fülemüle Band
• Viski Furulyás Rigók
• Pengető Citera Zenekar
• Hadar Lara Martina
• Bocskai László – Lázár Alexa
• Suta Ferenc Ákos – Szarka Szófia
• Imre Kiara – Ambrus Hanna
• Bocskai Dávid – Szabó Annamária
• Nereszen Tánccsoport
• Nereszen Néphagyományőrző Táncegyüttes
• Derceni Gyöngyös bokréta Táncegyüttes
• Szirmocskák Táncegyüttes
• Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport (kicsik)
• Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport (nagyok)
• Szivárvány Táncegyüttes (Visk) (kiscsoport)

Táborozási lehetőség a XXV. Péterfalvi Népzene Néptánc Kézműves Táborba a Pál család jóvoltából (Péterfalva, 2021.07.3-8.):
• Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport (nagycsoport)
• Derceni Gyöngyös bokréta Táncegyüttes
• Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport (középső csoport)
• Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport (kiscsoport)
• Bocskai László – Lázár Alexa
• Szabó Károly – Néger Barbara
• Bocskai Dávid – Szabó Annamária
• Veres Ádám – Bukovecki Barbara
• Tóth Dániel – Suta Boglárka
• Kocsis Rebeka – Marozsi Milán
• Kokas Népzenei Tehetség Gondozó és Fejlesztő Jótékonysági Alapítvány zenekara
• Kis Cifra Zenekar
• Marozsi Milán – Bocskai László
• Tulipán Duó
• Hangraforgó Citera Együttes
• Turjanica Emilia
• Bocskai Dávid
• Néger Barbara
• Veres Ádám
• Dzjapkó Rebeka

Táborozási lehetőség a Viski Népzene Néptánc Kézműves Táborban a Pál család jóvoltából (Visk, 2021. 06. 22-26.):
• Bancsi Roland
• Vovcsok Dániel
• Pergettyű Citeraegyüttes

Táborozási lehetőség a Sátoraljaújhelyi Népzene Táborban a Flaska Banda jóvoltából (Sátoraljaújhely, 2021.08. 2-7.):
• Hadar Lara
• Jőrös Ádám
• Szeles Roland

• Pál István Szalonna felajánlása: egy mesterhegedű Dzjapkó Rebeka részére. A hangszert a hegedű készítője, Blaskó Csaba adta át.
• 2×50 000 és 1×20 000 forintos vásárlási utalvány az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából, melyek levásárolhatóak a Néptáncosok kellékboltjában, Budapesten.
• 20 000 forintos vásárlási utalvány népviseletekre az Antal házaspár jóvoltából.

A tehetségkutató megvalósulását a Magyar Kormány Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület. A program védnökei Pál Katalin és Pál Lajos.

A döntőben az előadók az alábbi fellépési sorrend szerint léptek színpadra és mutatták be produkcióikat:

Fellépési sorrend
Táncegyüttesek
Ssz. Jelentkező neve Felkészítő tanár neve A produkció megnevezése
1. Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport nagycsoport Botos Krisztina, Kokas Károly Nagypaládi cigány tánc
2. Nereszen Néptánccsoport Kristofóri Gyöngyi, Jőrös Takács Dóra Szilágysági táncok: verbunk, csárdás
3. Derceni Gyöngyös bokréta Néptáncegyüttes Korolovics Zolt Rábaközi táncok
4. Orchidea Tánccsoport Ignácz Mária, Szidorcsák Krisztina Magyarbődi táncok
5. Szivárvány Néptáncegyüttes Szinicska Vaszilina, Vajyer Lyudmikla, Runov Mihajloa Magyar néptánc
6. Szirmocskák Néptánccsoport Dzjapko Zsuzsanna Szatmári lassú és friss csárdás
7. Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport középső csoport Botos Krisztina Viski csárdások
8. Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport aprók Botos Krisztina Kokas Erzsébet és Kokas Károly Nyírségi Gyermekjátékok
9. Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport kiscsoport Botos Krisztina, Kokas Károly Nyírségi csárdások
10. Szivárvány Táncegyüttes kis csoportja Jőrös Dóra Zsuzsanna Szatmári táncok
11. Nereszen Néphagyományőrző Táncegyüttes Kristofóri Gyöngyi, Jőrös Takács Dóra  Bácskai ugrós
12. Eszterlánc Tánccsoport Ignácz Mária , Szidorcsák Krisztina Rábaközi táncok
Táncospárok
13. Bocskai László és Lázár Alexa Botos Krisztina, Kokas Károly Nagydobronyi csárdások
14. Szabó Károly és Néger Barbara Botos Krisztina, Kokas Károly Szatmári csárdás
15. Suta Ferenc Ákos  és Szarka Szófia Botos Krisztina, Kokas Károly Nyírségi csárdások
16. Imre Kiara és Ambrus Hanna Jőrös Dóra Zsuzsanna Szilágysági csárdás és ugrálós
17. Veres Ádám és Bukovecki Barbara Botos Krisztina, Kokas Károly Viski csárdások
18. Bocskai Dávid és Szabó Annamária Botos Krisztina, Kokas Károly Viski csárdások
19. Tóth Dániel és Suta Boglárka Botos Krisztina, Kokas Károly Nyírségi csárdások
20. Szarka Anasztázis és Kancsánszki Kristóf Botos Krisztina, Kokas Károly Viski csárdások
21. Kocsis Rebeka és Marozsi Milán Botos Krisztina, Kokas Károly Nagypaládi cigány tánc
Hangszeregyüttesek
22. Kokas Népzenei Tehetség Gondozó és Fejlesztő Jótékonysági Alapítvány Zenekara Kokas Károly Szatmári muzsika
23. Kis cifra zenekar Szilágyi Csaba, Szilágyi Gergely Dunántúli ugrós dallamok
24. Pergettyű Citeraegyüttes Szikora Csilla Gyermekdalok
25. Marozsi Milán és Bocskai László Kokas Károly Kalotaszegi hajnali legényes csárdás és szapora
26. Fülemüle Band Becske Adrienn Mezőföldi dallamok
27. Viski Furulyás Rigók Csetneki Ferenc, Margetán Máté Somogyi dallamok
28. Tulipán trió Szilágyi Csaba Magyarbődi dallamok lassú és friss
29. A trükkös zenekar Szilágyi Csaba, Szilágyi Gergely Dunántúli ugrós
30. Aprócska citeraegyüttes Havasi Orsolya Gyermekjátékok
31. Hangraforgó citeraegyüttes Gáti Georgina Dunántúli népdalok
32. Pengető citerazenekar Simon Sarolta Somogyi népdalok
33. Citeraegyüttes Gyöngyvirág Szikora Csilla Somogyi népdalok
34. Viski harmonika együttes Miklós Márta Galgamenti dallamok
Hangszeres szólisták
35. Turjanica Emilia Kokas Károly Kalotaszegi invertita és szapora
36 Bancsi Roland Halász Bertalan Galgamenti mars lassú csárdás és bukós
37. Kancsánszki Kristóf Kokas Károly Bogyiszlói muzsika
38. Jőrös Ádám Becske Adrienn, Vámosi Csaba Szatmári dallamok
39. Makó Jázmin Galgóczy Martin Szatmári csendes, csárdás és friss
40. Bocskai Dávid Kokas Károly Felvidéki gömöri muzsika
41. Szeles Roland Becske Adrienn Szatmári dallamok
42. Hadar Lara Martina Bíró-Szanyi Anikó Dunántúli ugrósok
43. Néger Barbara Szilágyi Gergely Szilágysági dallamok
44. Vovcsok Dániel Halász Bertalan Szatmári lassú és friss csárdás
45. Veres Ádám Szilágyi Gergely Szatmári dallamok lassú és friss csárdás
46. Dzjapko Rebeka Dzjapko Zsuzsanna Széki népzene

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány vezetői és munkatársai ezúton is gratulálnak valamennyi bemutatott produkcióhoz és elért eredményhez.

Hajdu Editke,
„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány