Nyílt napot tartottak a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) minden év elején nyílt napot szervez. A program célja, hogy tájékoztassák a felvételi előtt álló fiatalokat a szabályzatokról, a főiskola rendjéről és vonzóvá tegyék számukra az intézményt.

Idén január 10-én nyitotta meg kapuit a főiskola az általános és a középiskolai tanulók, s azok szülei előtt. Mintegy másfél száz érdeklődő gyűlt össze az átriumban, ahol elsőként Orosz Ildikó, az intézmény rektora köszöntött mindenkit, s mutatta be a főiskola választható szakjait.

Ezt követően Rácz Béla rektorhelyettes az intézmény életéről, az általuk nyújtott lehetőségekről tartott tájékoztatót. Fodor Gyula rektorhelyettes a felsőoktatási intézmény diákok számára is elérhető nemzetközi kapcsolatait mutatta be. Kiemelte ezek közül az Erasmus+ és a Makovecz-programot, melyek által külföldi tanulási lehetőségek is megnyílnak a főiskola hallgatói előtt.

Soós Katalin, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének vezetője mutatta be az általa vezetett képző szakjait. Kiemelte, hogy az oda jelentkező hallgatók nemcsak érettségit tehetnek, hanem már egy képesítéssel a kezükben indulhatnak tovább tanulni, vagy rögtön munkába is állhatnak.

Mindezeket összefoglalva, a felvételi menetéről, szabályzatáról Bárány Béla, a főiskola felvételi bizottságának titkára tartott részletes tájékoztatót. Az intézmény kollégiumainak működéséről pedig Kohut Attila, gazdasági rektorhelyettes beszélt.

A tájékoztatók után minden érdeklődő megtekinthette a főiskolát, tervezett szakirányuknak megfelelően ismerkedhettek a tanszékekkel és az oktatókkal.

Gál Adél
Kárpátalja.ma

Forrás: