Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektorának tanévnyitó ünnepi beszéde

Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr,
Excellenciás és Főtiszteletű Püspök Urak, világi és egyházi méltóságok,
kedves vendégeink, szülők, elsős és felsős diákok, tisztelt kollégák!

A mai nappal a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán új tanév kezdődik, ahol hagyományaink szerint főiskolai polgárokká avatjuk az éven felvételt nyert és beiratkozott hallgatókat, intézményünkért jelentős felelősséget vállalókat pedig Rákóczi-gyűrűvel tüntetjük ki.

Sajnos, ma már nem lehet velünk a Rákóczi gyűrűt kiérdemelt alapító püspökünk Gulácsy Lajos és egykori polgármesterünk, Zsupán József. Az égi katedráról követik rendezvényünket Szjuszkó Mihajlo professzor és neje, Szjuszko Rajisza, Brenzovics Marianna tanárnő, akik a múlt tanévben hagyták el a földi katedrát. Emléküknek és azok emlékének, akik távoztak az élők sorából adózzunk egy perc néma főhajtással.

Mielőtt az avatásra sor kerülne, a frissen érkezettek és vendégeink számára röviden összefoglalnám a múlt tanév eredményeit, majd az előttünk álló kihívásokat.

A 2017/2018-as tanév végén 102 végzős hallgató kapta meg a végzettségét igazoló BA/BSc, illetve magiszteri oklevelét, és 92 hallgató az „ifjú szakemberi” diplomát. Először került sor a felsőfokú szakképzésben az Alkalmazott matematika és a Turisztikai szolgáltatások szakon diplomaátadásra, hisz sikeresen akkreditáltattuk a szakokat, valamint BA/BSc szinten újra akkreditálták a történelem, földrajz, matematika, tanító szakot. Sajnos, nem kaptuk meg MA/MSc szinten a szakindítási engedélyt óvodapedagógia szakra, mert bár a szakindítást felvállaló tudományos szakcsoport megfelelt a kritériumoknak, de nem volt köztük olyan nagydoktori fokozattal rendelkező főállású, akinek alapvégzettsége óvodapedagógia lenne. MA/MSc szinten az angol szakindítási kérelem esetében a főállású angol szakos nagydoktor hiányát kifogásolták. A nyár folyamán egy angliai és egy magyarországi vendégprofesszorral bővült oktatói gárdánk, és velük újra kezdeményezzük a szakindítást.

Számos sikerről is beszámolhatunk.

Intézményünket kitüntette az Amerikai Magyar Koalíció. Tanáraink közül dr. Bacsó Róbert megvédte a nagydoktori fokozatát, Kohut Erzsébet, Márku Anita honosíttatta külföldön szerzett PhD-fokozatát. Petecsuk Júlia, Gazdag Vilmos, Pavlovics Judit megvédték kandidátusi, PhD-disszertációjukat.

Széchenyi-díjban részesült a Biológia és Kémia Tanszék főállású vendégprofesszora, dr. Varga Zoltán, a biológiai tudományok Eötvös József-koszorús doktora.

Apáczai Csere János-díjban részesült dr. Nagy Béla, a Biológia és Kémia Tanszék docense.

Molnár D. Erzsébetet, a történelem tanszék oktatóját, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársát a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntették ki.

A Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács a kutatómunkában elért eredményekért díjjal tüntette ki dr. Kolozsvári Istvánt, a Fodor István Kutatóközpont vezetőjét.

A SZIE a kertészmérnök szakon végzett eddigi oktató munkásságáért elismerő oklevéllel tüntette ki Pái Bélát.

Ismét megvalósult a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók XIV. Konferenciája. Megtartottuk a XII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát.

Diákjaink sikeresen szerepeltek más TDK-s konferenciákon is. Nagy Tamás hallgatónk egyik költeménye megjelent a Magyar Naplóban, a Magyar Írószövetség lapjában. Az ELTE-n szervezett Eötvös József középiskolai szónokverseny döntőjén Szabó Katalin szociálpedagógus szakos diákunk első helyezett lett.

Az Erasmus+ Mobilitási Program keretében a főiskola hallgatói 3 intézményben vehettek részt teljes szemeszteres részképzésben. Bejövő hallgatói mobilitás nem volt. Az oktatói és adminisztratív munkatársi mobilitási lehetőségnek köszönhetően 8 főiskolai oktató és 1 adminisztratív munkatárs vett részt 5 vagy 10 napos oktatói mobilitáson, 4 oktató és adminisztratív munkatárs érkezett a főiskolára 5 napos mobilitásra.

A Makovecz Hallgatói Program keretében a tanévben 47 hallgató vett részt 1–3 hónapos részképzésen. A főiskolára is megérkezett az első 2 külföldi diák, akik teljes szemeszteres részképzésen vettek részt. A Makovecz Oktatói Program keretében 6 külföldi professzor végzett vendégoktatói tevékenységet intézményünkben. A program támogatásával a nyár folyamán főiskolánk 7 tanszékének mintegy 200 hallgatója vehetett részt 10 napos terepgyakorlaton vagy 4–5 napos szakmai tanulmányúton a programgazda intézményeknél.

A Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának szervezésében az idegen nyelv tanfolyamokra 9471-en iratkoztak be. A tanfolyamokat 12 járásban 45 településen vezettük csoportonként 120 órában 87 oktató közreműködésével.

Tanszékeink és kutatóközpontjaink helyi problémákra reflektáló kutatásokat végeztek. A kutatások eredményeit kollégáink publikációk sokaságában közölték. A tanév folyamán 202 publikáció jelent meg munkájuk eredményeként. Közülük 12 Web of Science, Scopus és egyéb magas impaktfaktoros kiadványokban önálló monográfiaként, könyvrészletként, módszertani kiadványként belföldi, külföldi tudományos kiadványokban.

Folyóiratainkban, az ACTA ACADEMIAE BEREGSASIENSISben 248 oldalon 24 kárpátaljai és külföldi kutató tanulmánya jelent meg, a LIMESben 174 oldalon 29 kárpátaljai és külföldi kutató publikált.

Számos konferenciát szerveztünk. Intézményünk munkatársai az elmúlt tanév folyamán a főiskolán és 129 hazai és külföldi, többségében nemzetközi konferencián vettek részt, többek között Kijevben, Mikolajivban, Perejaszlav-Hmelnickben, Lembergben, Dnyipróban, Drohobicsban, Ungváron, Munkácson és más ukrajnai városokban. Számos előadást tartottak Magyarországon, Romániában, Finnországban, Hollandiában és Belgiumban.

Az intézmény munkáját segítette az Apáczai Csere János Könyvtár, melynek teljes állománya 114 556 dokumentum. A tanév során a dokumentumállomány 4981 egységgel bővült.

Az oktatómunkát és a tudományos ismeretterjesztést egyaránt szolgálja a főiskola Ásvány- és Kőzettára, amely 2 500 exponátumot tartalmaz. A tanszéki kutatómunkának lendületet adott a 2017-ben üzembe helyezett drón. A főiskola egy új agrokémiai laboratóriummal is bővült. Elkészült a 145 férőhelyes kollégium.

A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával, a Bethlen Gábor Alap közreműködésének köszönhetően tovább folytatódott a főiskola infrastrukturális fejlesztése. Szeptemberre elkészült az Egészség- és Sportközpont, melyen belül egy 1130 m2-es szabvány méretű sportpálya, egy 338 m2-es tornaterem, két öltöző, egy fitnesz-/táncterem, kondicionáló terem, négy osztályterem, szertárak, mindösszesen 23 helyiség lett kialakítva, felépítve. Az udvaron egy 15×30 méteres szabadtéri sportpálya szolgálja a sportolni vágyókat. Nagy örömünkre megoldja intézményünkben a testnevelési órák levezetésének gondjait. A belső udvarban kialakításra került egy park és parkoló. A szakképzés bővítése céljából Nagydobronyban egy oktatási épületet építettünk 14 tanteremmel, tornateremmel, belső aulával, 70 férőhelyes kollégiummal.

A nyár folyamán sokan és sokat dolgoztak, hogy a tanévet zökkenőmentesen kezdjük. Köszönöm mindenkinek! Külön szeretném megköszönni Kohut Attila gazdasági rektorhelyettesnek, hogy gondos gazdaként egész évben felügyelte az építkezéseket és biztosította a zökkenőmentes működést.

A nyári felvételi is sok feladattal járt. Mindenki ismeri, milyen bonyodalmak voltak a belső felvételi körül magyar nyelvből. Sajnos, ebből a tárgyból nem szerveznek központi vizsgát Ukrajnában, vagyis nem lehet magyarból emelt szintű érettségit tenni, így nem tudjuk minden szak esetében választható vizsgatárgyként kiírni a felvételi szabályzatba, de hosszú harcok eredményeként szervezhetünk belső vizsgát a pedagógia szakosok esetében. Az éven ezt a lehetőséget majdnem elvették, mert nem építették be az elektronikus jelentkezést szabályozó programba a választási lehetőséget. Mikor szóvá tettük, kioktattak, mondván, nem jól értelmezzük a központi felvételi szabályzatot, majd arra hivatkozva akartak elutasítani, hogy csak mi kérünk ilyet, a többi intézmény nem, és talán nem is jár ez a lehetőség. Az utolsó percekben oldódott meg – hosszú levélcsaták eredményeként. Ezúton köszönöm Rácz Béla oktatásért felelős rektorhelyettesnek, Bárány Bélának, a felvételi bizottság felelős titkárának, Buda Zsuzsannának és Füzesi Zsuzsannának, a tanulmányi osztály vezetőjének és munkatársának, hogy a nyár folyamán mindezt, illetve a felvételi és beiratkozási kampányt sikeresen levezényelték.

A nyár folyamán tárgyaltunk a Kaposvári Egyetemmel, hogy intézményünk bázisán indítsanak színészképzést, mely biztosíthatná a színészutánpótlást városunkban. Szeptember 7-én, a Kaposvári Egyetem tanévnyitóján aláírtuk azt a megállapodást, amely jogi kerete a kezdeményezésnek. Három oldalú megállapodás született. A harmadik fél a Nemzeti Színház, ahol Vidnyánszki Attila igazgató felügyeletével a gyakorlatokat tölthetik majd a diákok.

A nyár véget ért, a főiskolán a felvételi eljárás során – jelképesen fogalmazva – beérett a termés, és ma a főiskolán a különböző képzési formákon 1 420 hallgatónak kezdődik meg a tanév. Nekik gratulálok, hogy teljesítették a követelményeket, ki-ki a maga szintjén. Külön köszöntöm az elsősöket és gratulálok, hogy megbirkóztak az emelet szintű felvételi-érettségi vizsgákkal. Gratulálok az ukrán emelt szintű vizsgán elért teljesítményért, melyen ukránból mindenki ugyanazt az anyanyelvi szintet teljesítette, amit a leendő ukrán bölcsészektől elvárnak. A magyar felvételizők számára ez külön kihívás, hiszen csak az jelentkezhet a felsőoktatásba – bármilyen szakra, beleértve a magyar nyelvet és irodalmait is –, aki elérte ebből a tárgyból az érvényes ponthatárt.

A diákokat ebben a tanévben 127 főállású, 17 másodállású, 24 óraadó tanár okítja majd. Közülük 18-nak nagydoktori, 63-nak kandidátusi vagy PhD-fokozata van, 14-en professzori, 15-en docensi ranggal is rendelkeznek.

Mire számíthatunk az előttünk álló tanévben?

Ukrajnában mindent az egymás után következő választások fognak meghatározni. Az ország három évtizedes fennállásának tapasztalatai alapján ezért erős politikai nyomásra számíthat mindenki minden politikai irányból, ami közvetve, de lehet közvetlenül fog jelentkezni, főleg különböző szintű tervszerű és terven kívüli ellenőrzések formájában, esetleg az oknyomozó „független” média segítségével. Ezt hívják polittechnológiának, melynek célja a humán erőforrás „meggyőzése” a szavazatok maximalizálása érdekében. A gyökerek a múltból, a kommunizmusból táplálkoznak. Intézményünk két évtizedes fennállása alatt három ilyen teljes körű és mindenre kiterjedő ellenőrzést ért meg, ezért amit mondtam, az nem riogatás, hanem tapasztalat. Arra kell számítanunk, hogy számos kihívás előtt állunk, amit csak közös munkával, együttes erővel, jó csapatként tudunk megoldani tanárok és diákok együttműködése által. A kihívások közül van, amit már ismerünk.

Több szak akkreditációjára kerül sor:

  • MSc szinten a történelem és a biológia, az ukrán és a magyar filológia.
  • BSC szinten immár harmadszor kerül sor a biológia szak akkreditálására.
  • Először akkreditálják a turizmus és a kémia szakokat.

Az akkreditáció tanárra, diákra nagy felelősséget ró. Jó teljesítményt várunk el, mert nekünk kétszer annyit kell teljesíteni, mint másoknak, tőlünk mindig a törvényt várják el betű szerint.

Számos konferenciát és rendezvényt kívánunk szervezni. Részt vehetnek Erasmus- és Makovecz-programok révén hallgatói és oktatói mobilitáson. Remélem, találnak időt majd a sportra és a szórakozásra is, mert ez csak beosztás kérdése, az idővel jól kell gazdálkodni, mindig arra futja, amire akarjuk. Ehhez intézményünk különböző programjai, de akár a város gazdag kulturális kínálata is hozzájárul. Hála Istennek, a megnövekedett hallgatói és csoportlétszám miatt teremhiánnyal kell szembenéznünk, ezért reggeltől estig szét kell húzni az órákat, ahogy a nagy egyetemeken szokták. Gondolom, ez nem okoz gondot, mert van elég kollégiumi hely. Akinek nem jutott a főiskolai kollégiumban szállás, az a városban működő 3 egyházi kollégiumot is igénybe veheti, vagy találhat magának megfelelő albérletet. Ezt segíti a főiskola azzal, hogy mindenkit teljesítményének megfelelő ösztöndíjban részesít. Aki még nem talált magának bentlakást, az keressen, mert a diákéveket nem lehet pótolni. Most használjanak ki minden lehetőséget abból, amit szinte tálcán kínálunk, és amit megtanulhatnak, elleshetnek itt, falaink között, azt ne hagyják ki. Egyébként is azt hallottam a minap egy professzortól, hogy aki diplomát szerzett, az 5 évvel tovább él. Ezért ajánlom, hogy ne hagyják abba a tanulást, és az alapdiploma után a helyzetükhöz, a piachoz igazodva több képesítést is szerezzenek.

A tanulás és a diákélet fiatalít, de az örök ifjúság titka nem abban rejlik, hogy örök diákok maradnak elkövetve mindent azért, hogy a rendszerben maradhassanak, és többször is évet ismételhessenek, megbukva egy-két vizsgán. Különösen legyenek óvatosak az elsősök, mert az ukrán oktatási törvény szerint, aki nem teljesíti az első két félévet, ki kell zárni a rendszerből, és újra felvételiznie kell, ha mégis tanulni szeretne.

Jókedvvel és fiatalos lendülettel vegyék az akadályokat, még akkor is, ha tudom, néha a hátunk mögött azt terjesztik, hogy ez egy tudományos fogolytábor, ahol tanulni kell. Amennyiben ilyen kóbor gondolatok sejlenek fel önökben a következetes számonkérésről, ajánlom figyelmükbe Placid atya tanácsait, aki a valóságos szovjet lágerben töltött tapasztalatok alapján megfogalmazta a túlélés szabályait. Bár az intézmény semmilyen értelemben nem fogolytábor, mint ahogy az élet sem az, még ha néha pillanatnyilag úgy érzékeljük is, a túlélési szabályok mindig segíthetnek benneteket és bennünket abban, hogy átlendüljünk a problémán, vagy túléljék a főiskolát, de akár magát az életet is másképpen, pozitívan lássuk, éljük.

Placid atya szellemében javaslom: ne dramatizálják a helyzetüket, naponta keressék az élet apró örömeit, méltósággal viseljék az esetleges kudarcokat, és törekedjetek arra, hogy különbek legyenek másoknál, amihez mindig legyen hitük, mert csak az Úristenbe kapaszkodhatunk, aki a legfőbb támaszunk, aki nélkül semmik vagyunk és semmit nem tudunk elérni.

Ezen gondolatok jegyében a 2018/2019-es tanévet megnyitom!

 

 

Beregszász, 2018. szeptember 10.

 

dr. Orosz Ildikó, rektor