Pályázati Felhívás

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2021 nyarán a KÁRPÁTALJAI NYÁRI KÖLCSEY PEDAGÓGUSAKADÉMIA keretén belül megszervezi a Digitális kompetenciafejlesztés és tudásmérés című képzését.

A program célja: a részt vevő pedagógusok korszerű ismeretekre és megfelelő gyakorlatra tegyenek szert oktatói anyagok, prezentációk elkészítésében, a digitális platformok által nyújtott tudásmérési lehetőségek terén.

A képzés főbb tartalmi elemei: a 30 órás kurzus során lehetőség nyílik gyakorolni a megismert alkalmazások használatát.

A képzés módszerei: előadások, valamint kiscsoportos gyakorlati foglalkozások.

A programra a következő kollégák jelentkezését várjuk:
– tanítók
– matematika szakos tanárok
– informatika szakos tanárok
– fizika szakos tanárok

– kémia és biológia szakos tanárok

– történelem szakos tanárok

– földrajz szakos tanárok

– magyar nyelv és irodalom szakos tanárok

– idegen nyelv szakos tanárok (angol, német)

– ukrán szakos tanárok

A gyakorlati foglalkozásokra tantárgycsoportonként kerül sor. A jelentkezők lehetőség szerint hozzák magukkal saját laptopjukat, illetve egy általuk készített prezentációt, tesztet.
A képzés gyakorlatorientált: a cél, hogy a pedagógus hatékonyabban tudja használni az oktatói tevékenységében a digitális technológiát.

A továbbképzés időpontja: 2021. augusztus 9–13.

A továbbképzés helyszíne: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Beregszász, Kossuth tér 6.)

 

Az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma által jóváhagyott eljárási rendelet szerint minden tanintézmény jogot kapott arra, hogy elismerje a pedagógus által elvégzett továbbképzéseket, így ennek alapján a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia által kínált 30 órás kurzus is beszámíttatható a 150 órás kötelező továbbképzések rendszerébe.

 

A továbbképzés hozzájárulási díja 500 UAH.

Elszállásolás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kollégiumában.

A továbbképzés során napi háromszori étkezést biztosítunk.

Jelentkezni online adatlap kitöltésével  a www.kmpsz.uz.ua honlapon, link vagy QR kód alapján lehet.

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc8Zuxrj7IRlagJA_qMUrL9iZSDZvV3ktdYDHF2utrO4XzDUA/viewform?usp=sf_link

 

Jelentkezési határidő: 2021. július 30.

Részletesebb információt kérhetnek munkatársainktól a pedagogusszovetseg@gmail.com e-mail-címen vagy a +380665379183; +380966618410 telefonszámokon.