Két világ határán
Az Örökségünk Könyvtára című könyvsorozatot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2020 folyamán indította útjára a kárpátaljai magyar közösség kultúrájának ápolása és a magyar kultúrának az ukrán nemzet tagjai körében történő bemutatása, népszerűsítése céljából. A könyvsorozat keretében Kárpátalja történetéhez, tudományos és kulturális életéhez kapcsolódó, korábban már közreadott kiadványok vagy akár eddig csak kézirat formájában elérhető művek kerülnek újrakiadásra, illetve első megjelentetésre magyar és ukrán nyelven. Jelen kiadvány – amely a könyvsorozat harmadik kötete – Pálóczi Horváth Lajos Két világ határán című, 1993-ban a Hatodik Síp Alapítvány gondozásában megjelentetett önéletrajzi regényének az újrakiadása. A kötet a szerző Álompákász. Egy dzsentri gyermekkora című önéletrajzi regényének a folytatása.
Kiadásra javasolta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Tudományos Tanácsa (2021.02.24., 1. számú jegyzőkönyv).
Készült a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kiadói Részlegében.
A könyvsorozat szerkesztőbizottsága:
A szerkesztőbizottság elnökei: dr. Orosz Ildikó, PhD, docens (a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke) és prof. dr. Csernicskó István (a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora)
A szerkesztőbizottság alelnöke: dr. Fodor Gyula, PhD, docens (a II. RF KMF tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese)
Felelős szerkesztő: Dobos Sándor (a II. RF KMF Kiadói Részlegének vezetője) Szerkesztőbizottsági tagok: dr. Kész Barnabás, PhD (Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék), Hutterer Éva (Pedagógia és Pszichológia Tanszék), Kudlotyák Csaba (Matematika és Informatika Tanszék), dr. Kohut Erzsébet, PhD (Biológia és Kémia Tanszék), dr. Gönczy Sándor, PhD (Földtudományi és Turizmus Tanszék), prof. dr. Kiss Éva (Számvitel és Auditálás Tanszék), Csordás László (Filológia Tanszék), dr. Kolozsvári István, PhD (Fodor István Kutatóközpont), Máté Réka (Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont) és dr. Molnár D. Erzsébet, PhD (Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont)
Szerző:
Pálóczi Horváth Lajos
Műszaki szerkesztés és tördelés: Vezsdel László
Korrektúra: Gricza-Varcaba Ildikó
Borító és illusztrációk: Vezsdel László. A borítón és a kiadványban közölt illusztrációk a szabadon felhasználható képeket tartalmazó honlapokról kerültek letöltésre.
ETO-besorolás: a II. RF KMF Apáczai Csere János Könyvtára
A kiadásért felelnek: Orosz Ildikó, Csernicskó István, Dobos Sándor
A kiadvány nem kereskedelmi, nem jövedelemszerzési és jövedelemfokozási célból,
hanem a magyar kultúra ápolása, megőrzése és népszerűsítése céljából került kiadásra.
Az Örökségünk Könyvtára című könyvsorozat harmadik kötetének elkészítését
és megjelentetését Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának
Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatta.
Kiadó: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (cím: 90202, Beregszász, Kossuth tér 6. E-mail: foiskola@kmf.uz.ua) és a „RIK-U” Kft. (cím: 88000 Ungvár, Gagarin u. 36. E-mail: print@rik.com.ua)
Nyomdai munkálatok: „RIK-U” Kft.
ISBN 978-617-7868-70-4 (Könyvsorozat)
ISBN 978-617-7868-73-5
© Pálóczi Horváth Lajos örököse, 2021
© II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 2021