Sikeres évet zárt a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány nemzeti jelentőségű intézményként, akkreditált kiváló tehetségpontként, Európai Tehetségpontként 2020-ban is törekedett folytatni a 2011-től elkezdett tehetséggondozó, tehetségtámogató munkáját.

Programjaink 2020-ban a teljesség igénye nélkül az alábbiak voltak:

  1. A matematikai tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégén, amit ötödik éven valósítottunk meg, 68 tanuló vett részt, akik felkészülését a hétvégék alatt 12 szakképzett pedagógus segítette: 2019. november 29-30., december 1., 2020. január 10-11-12., és 2020. január 31., február 1-2.
  2. A biológia-kémia-földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék negyedik éven valósultak meg, 41 tanulóval és 16 oktatóval: 2020. január 17-18-19., január 24-25-26. és január 31., február 1-2.
  3. Az Alapítvány harmadik alkalommal tartotta meg, 48 gyermek számára, a „Tehetséggondozás a humántudományok útján” 45 órás képzését magyar nyelv, irodalom és történelem tantárgyakból: 2020. január 3-4-5., január 10-11-12., január 24-25-26.
  4. A „ZeneVarázslat” képzések és hangversenyek, a 8-16 éves zongorakedvelőknek, január és szeptember között valósultak meg, összesen 60 órában, két hangversennyel. A programon 20 fiatal 11 zongoratanárral vett részt Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész szakmai irányításával. A szeptemberi záróhangversenyen valamennyien 3 000 hrivnya ösztöndíjban és értékes ajándék kottacsomagban részesültek. A hangverseny YouTube csatornánkon megtekinthető.
  5. A tehetséggondozó hétvégék angol és ukrán nyelvből, a 9-11. osztályos középiskolások számára 2020. február 21-23., március 6-8., augusztus 6-7. között valósultak meg 57 gyermek számára, 9 oktatóval.
  6. A „Fókuszban a tehetség a színjátszás terén” – Színjátszó szakkörön 2020. augusztus 3-7. között, 17 gyermek vett részt. A 12-16 éves fiatalok, 2 oktató segítségével, záró produkcióként „karantén” témában felejthetetlen színdarabot adtak elő.
  7. A „Minden egész eltörött” című gitár, vers, zene és irodalom szakkört első ízben valósította meg az Alapítvány a Kisgejőci Oktatási Nevelési Központban, 19 gyermekkel és 5 oktatóval, 2020. augusztus 10-14. között.
  8. A „Fókuszban a tehetség a sport terén” – Sportszakkör 2020. augusztus 10-14. között 57 – 12-17 éves – gyermekkel (akik 10 településről érkeztek), 6 oktatóval, edzővel zajlott.
  9. A Ung-vidéki népzenei és néptánc szakkör a Kárpátaljai Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Képzési Központjában valósult meg 2020. augusztus 10-14. között 72 gyerekkel és 12 oktatóval.
  10. A Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa 2020. augusztus 12-én, 14 csapattal (19 intézményből), 117 gyermekkel zajlott.
  11. A Zupkó József Kézilabda Emléktorna 2020. augusztus 14-én, 6 csapattal, 69 gyermekkel valósult meg.
  12. A Bereg-vidéki népzenei és néptánc szakkör 2020. augusztus 17-21. között 30 gyermekkel, 12 oktatóval zajlott.
  13. A Jankovics Mária Alkotótábor online formában valósult meg. Az oktatóvideók augusztus 10-én kerültek fel YouTube csatornánkra. A foglalkozásokhoz szükséges eszközöket 54 gyermek, augusztus 4-én vehette át, összesen 42 000 hrivnya értékben. Az alkotásokat október 20-ig vártuk, amelyek a honlapunkon megtekinthetők.
  14. Az „Alkoss kedvedre” rajzpályázatra január 24. és május 25. között vártuk a műveket 10-16 éves gyermekektől. 30 településről, 75 gyermektől, 112 alkotás érkezett be az Alapítványhoz. A 23 díjazottnak augusztus 4-én adtuk át a további alkotások elkészítését segítő eszközöket.
  15. A „Szól a Fülemüle!” – Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató a Tiszapéterfalvi Vidámparkban 2020. augusztus 28-án felejthetetlen élményt nyújtott minden odalátogatónak. 7-16 éves fiatalok, összesen 125 fő, 15 produkcióban méretetett meg: táncospár, táncegyüttes (7-11, és 12-16 évesek), hangszeres szólista, hangszer együttes kategóriában.
  16. Ady Endre ösztöndíjban, ami tanulóként 100 000 forintot tesz ki, 24 fő részesült, 12 oktatási intézményből, amit 2020. június 4-én adtunk át. A 2021. évi ösztöndíj kiírásra a pályázók kérelmét 2020. szeptember 15-ig vártuk. Ez idő alatt összesen 51 diák élt a lehetőséggel Kárpátalja 17 oktatási intézményéből. A Kárpátaljai Magyar Tehetségsegítő Tanács 2020. október 19-én döntött a 24 ösztöndíjasról, ez jóváhagyás alatt áll. A pályázók hamarosan értesítést kapnak a döntésről.
  17. Tizedik éve, 2020 őszén megkezdődtek a foglalkozások a 8 Tehetségpontban, amelyek október 10-e és december 19-e között, 1 664 gyermekkel, 160 tanárral, 250 kísérőtanárral valósultak meg az alábbi korosztályszerinti bontásban: 3., 4. osztály, 5-6.osztály, 7-8. osztály, 9-11. osztály. A tanulók történelem-irodalom-művészettörténet, magyar-ukrán-angol nyelv, biológia-kémia-földrajz, matematika-informatika-fizika, valamint alsós tantárgyi bontásban vehettek részt a hétvégék folyamán, minden hétvégén 4×60 percben. A foglalkozások megkezdése előtt valamennyi Tehetségpontunk eszköztámogatásban részesült, hogy az esélyegyenlőség nevében végezhessék a tehetséggondozó munkát. Összesen 2 903 971,5 forint összeg értékben laptopokat adtunk át.
  18. A „Tehetséggondozás a humántudományok útján” 30 órás honismereti képzésre, ami szeptember-december között zajlott, azok 10-11. osztályos tanulók kaptak személyes, névre szóló meghívást, akik a tavalyi és tavalyelőtti évben részt vettek a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében megrendezett „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati és Karádi helyesírási versenyeken, illetve történelem vetélkedőkön.
  19. A XIV. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián, június 27-én 36 fiatal kutató, 7 felsőoktatási intézményből, 8 szekcióban tartott előadást, akiknek munkáját 54 szakember opponálta és előadásukat 31 zsűritag értékelte. A 2021 tavaszán megvalósuló Országos Tudományos Diákköri Konferenciára 26 főt delegál a zsűri, hogy Kárpátalját képviseljék a különböző szakterületeken.
  20. A Collegium Talentum Kutató Programba a felvételi vizsga augusztus 22-én zajlott. A 13 jelentkező szaktudását, kutatási eredményeit 10, fokozattal rendelkező vizsgáztató értékelte. Ösztöndíjban 7 kutató és azok tutora részesült. Az ösztöndíj a tanév 10 hónapjára szól, havi 100 000 HUF támogatással. A felvételi vizsgán sikeresen szereplők az ösztöndíjon kívül, konferencia részvételi és nyelvvizsgaköltség-támogatásban, képzéseken, szakmai programokon való részvételben, tutoraik pedig honoráriumban részesülnek.
  21. A Tudományos vitadélutánon október 29-én, 4 szekcióban, 45 résztvevő, 12 szakember tanácskozott az online térben.
  22. A Diplomahonosítási ösztöndíjat a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács idén 4 főnek ítélte oda október 29-én, összesen 400 000 forintnak megfelelő hrivnya összegben. Két fő BSc szintű diplomáját és 2 fő PhD diplomáját honosította sikeresen.
  23. A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumba 24 egyetemi, főiskolai hallgató nyert felvételt, akiket október 29-én, 12 fokozattal rendelkező szakember, 4 szekcióban vizsgáztatott. A 24 felvételt nyert diák és tutoraik egy éves kutatómunkát végeznek és ezért havi 10 000 forintnak megfelelő hrivnya ösztöndíjasban részesülnek.
  24. A Soós Kálmán ösztöndíjprogramot éve valósítottuk meg. A programra 3 kategóriában lehetett ösztöndíjpályázatot benyújtani: Kárpátaljai Vándoregyetem, magyar nyelvű felsőoktatás munkáját elősegítő oktatási jegyzetek és szaknyelvi szótárak készítése, kárpátaljai vonatkozású kutatások (szakdolgozatok, diplomamunkák) támogatása. A Soós Kálmán ösztöndíjak ünnepélyes kiosztására 2020. október 30-án került sor, amikor 53 személy részesült ösztöndíjban, összesen 189 000 hrivnya, azaz 2,4 millió forint összegben.
  25. A Fiatal Kutatók Konferenciáján október 30-án, 19 fiatal kutató (35 évnél nem idősebb) 20 előadást tartott 7 felsőoktatási intézményből. A 2 szekcióban 14 zsűritag nyújtott szakmai tanácsot a fiataloknak kutatásaik elmélyítéséhez.

Online formában zajlottak a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács ülései, míg a Kárpátaljai Magyar Tehetségsegítő Tanács hagyományos ülés keretén belül hozta meg döntéseit.

Alapítványunk működteti az Agora Információs Központot, amely sikeresen lebonyolította a Hunyadi János ösztöndíjat. 26 ösztöndíjat ítélt oda. Jelenleg a Szülőföldi tanulmányi támogatás lebonyolítása folyik, amelyre december 31-ig vártuk a pályázatokat.

Továbbra is valljuk, hogy a tehetség sokszínű! Ennek legnagyobb bizonyítékai azok a fiatalok, akik évről-évre megjelennek különböző programjainkon és tehetségükkel elvarázsolnak, lenyűgöznek minket. Bizonyítják, hogy a kárpátaljai magyarságnak van utánpótlása, van jövője!

A tehetségeseknek nagy feladatuk van, mégpedig az, hogy környezetüket, az őket körülvevő társadalmat, az életet jobbá tegyék.

Részletes tájékoztatót, beszámolót megvalósult és előttünk álló programjainkról honlapunkon kaphatnak: https://genius-ja.uz.ua/

Felmerülő kérdések esetén várjuk leveleiket az alábbi címekre: geniusja2019@gmail.com, valamint agora@kmf.uz.ua.

Köszönjük, hogy 2020-ban is velünk tartottak, részt vettek programjainkon, hozzájárultak annak sikereihez! Valamennyi programunk folyatódik 2021-ben is! A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány valamennyi szakembere, munkatársa továbbra is megtesz mindent a fiatal tehetségek támogatásáért!

Köszönjük a Magyar Kormánynak az anyagi és erkölcsi támogatást!

Valamennyi kollégának, szakembernek, pedagógusnak, edzőnek, felkészítő tanárnak köszönjük az odaadó, kitartó, fáradságot nem ismerő munkát!

Isten áldását, jó egészséget kívánok vezetőségünk és valamennyi munkatársam nevében, és minden jóban gazdag, nagyon boldog 2021-es évet!

Ne feledjék a szólásmondást: Sok kis ember sok kis helyen, miközben sok kis dolgot megtesz, megváltoztathatja a világ arcát.” Én hiszem, hogy a tehetség Isten által mindenki számára születésekor adott érték, ajándék, amivel mindenkinek élni kell!

 

Váradi Natália,

a „ GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója