Szilencium verseny eredményhirdetés a VI. GENIUS Tehetségnapon

Az immár hagyományosan minden június első szombatján idén hatodik alkalommal megrendezendő GENIUS Tehetségnapon kihirdetésre kerültek a Szilencium elektronikus tehetséggondozás verseny eredményei. A program a Tehetségpontok 6-11. osztályos diákjai számára fejlődési lehetőséget biztosított magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából. A Szilencium elektronikus tehetséggondozó lehetőség egy internetes online fejlesztés és verseny, amely 100 ezer feladattal kész felkészíteni a diákokat például az emelt szintű érettségi vizsgára, de az általános és középiskolásokat is korszerű módszerekkel zárkóztatja fel. A Szilencium program 3 kategóriában nyújt képzést: felvételi vizsga, szövegértés és témaköri feladatlapok által, melyekből a nebulók hetente kötelesek felmérő feladatsort megoldani. Az emléklapokat Brenzovics László, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány elnöke és Szilágyi Barnabás, a Debreceni Egyetem docense, a Szilencium program felajánlója adták át a nyerteseknek. Az emléklapok mellett a helyezettek Zánkai táborozásban részeülhetnek. A nyertesek a következők:

 

Genius-Szilencium magyar 6.-7. évfolyam

Burók Boglárka – I. Ungvár
Kovács Bianka – II. Mezővár
Belovics Dominika – III. Bátyú

 

Genius-Szilencium matemetika 6.-7. évfolyam

Hapák Alexandra – I. Beregszász
Bara Gabriella – II. Ungvár
Fülöp Anna – III. Mezővár

 

Genius-Szilencium magyar 8.-11. évfolyam

Ráti Szabina – I. Nagydobrony
Simon Dominika – II. Beregszász
Fehér Szilvia – III. Ungvár

 

Genius-Szilencium matemetika 8.-11. évfolyam

Nagy Antónia – I. Nagydobrony
Szilágyi Péter – II. Beregszász
Hapák Viktor – III. Beregszász

 

A GENIUS Jótékonysági Alapítvány munkatársai a nyerteseknek szívből gratulál és továbbiakban sok sikert kíván.

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások