Ismét természetvédelmi felmérést végeztek a beregszászi bányatavaknál főiskolánk biológusai

Dr. Andrik Éva, a Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia Tanszékének oktatója és a Fodor István Természettudományi Kutatóközpont munkatársa a magiszteri képzésben tanuló diákjaival közösen ismételten elvégezték a beregszászi bányatavak környezetének...

2024.05.10. 125
Pályaorientációs nyílt nap a Rákóczi-főiskolán

Május 10-én második alkalommal tartottak nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a felsőoktatási intézmény és a hozzá tartozó egységek életébe, valamint tájékoztatást kapjanak a 2024....

2024.05.10. 242
Együttműködés a beregszászi és a kijevi botanikusok között

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Fodor István Kutatóközpontja a Biológia és Kémia Tanszék oktatói és kutatói, valamint az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Holodnij M. G. Botanikai Intézete és az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Hrisko M. M....

2024.05.08. 225
Ismeretterjesztő előadáson vettek részt főiskolánk biológia szakos hallgatói

Az első éves biológia szakos MSc-s hallgatók A világ nemzeti parkjai és rezervátumai tanóra keretében ismeretterjesztő előadáson vehettek...

2024.04.25. 72
A Föld napját méltatták a Rákóczi-főiskolán

A Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia, Földrajz és Turizmus Tanszékének, valamint a Fodor István Kutatóközpontnak a szervezésében került sor a Föld napja...

2024.04.23. 167
Főiskolánk biológusai természetvédelmi felméréseket végeztek a beregszászi bányatavaknál

Dr. Andrik Éva és dr. Szikura Anita, a Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia Tanszékének oktatói, illetve a Fodor István Természettudományi Kutatóközpont munkatársai az első és másodéves biológia szakos MSc-s főiskolai hallgatókkal közösen a beregszászi bányatavak...

2024.04.09. 169
014 Középfokú oktatás (Kémia) a felsőoktatás első (alap) képzési szint programjának megújítása

2024. március 13-án a Biológia és Kémia Tanszék kibővített ülésének keretében sor került a a 014 Középfokú oktatás (Kémia) szakirányú alapképzési oktatási program megújításának...

2024.03.28. 189
III. Kockás Kotuliliom Túra

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében nyolcadik alkalommal kerültek megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék. A tehetséggondozó hétvégék célja a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy György kémia-,...

2024.03.27. 67
Az Ungvári 10. számú Dayka Gábor Líceum diákjai látogattak el a Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia Tanszékére

2024. március 18-án 34 negyedik osztályos diák, 2024. március 22-én pedig 34 ötödik osztályos diák tett látogatást a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékén az Ungvári 10. számú Dayka Gábor...

2024.03.22. 132
Az okleveles biológus és biokémikus képzés megújításáról egyeztettek

2024. március 13-án a felsőoktatás második (mesterképzés, MSc) szintjének okleveles biológus és biokémikus szakos szaktárgyi munkacsoportja (Szikura Anita, a biológiai tudományok kandidátusa, professzor, a képzési program szakfelelőse, Protopopova Vira, a biológiai tudományok...

2024.03.21. 128
Megtörtént a „Biológia és az ember egészsége” képzési program aktualizálása

2024. március 18-án ülésezett a „Biológia és az ember egészsége” képzési program (alap-(BSc) képzési szint) munkacsoportja. Az online találkozó résztvevőit Kohut Erzsébet (PhD) tanszékvezető, a tanszék docense köszöntötte. Az alap-(bachelor) képzési szint „Biológia...

2024.03.20. 73
Megújításra került a Középfokú oktatás (Természettudományok) bachelor szintű képzési program

2024. március 12-én ülésezett az alapképzés (BSc) „Természettudományok” képzési programjának...

2024.03.18. 131
Részvétel a Tarasz Sevcsenko „Csernyihivi Kollégium” Nemzeti Egyetem Ökológia, Földrajz és Természetgazdálkodás Tanszékének nyílt ülésén

Dr. Kohut Erzsébet, a Biológiai és Kémiai Tanszék vezetője, dr. Pólin Irén, docens, az agrártudományok kandidátusa, dr. Szikura Anita professzorasszony, valamint a másodéves Biológia mesterszakos hallgatók eleget téve a meghívásnak, részt vettek a Tarasz Sevcsenko „Csernyihivi...

2024.03.14. 140
Mikro-kert telepítés (Videó)

A My Garden Of Trees az Európai Bizottság által támogatott, önkéntes részvételen alapuló kutatási projekt, melyet a Svájci Szövetségi Kutatóintézet WSL kutatócsoportja irányít. A projekt célja a közönséges jegenyefenyő (Abies alba Mill.) és az európai bükk (Fagus sylvatica...

2024.02.12. 283
Együttműködés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával

A T. H. Sevcsenko „Csernyihivi kollégium” Nemzeti Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola között megkötött együttműködési szerződés keretében 2024. január 23-25 között Lukas Olekszandr az Ökológia, Földrajz és Környezetgazdálkodás Tanszék...

2024.02.06. 235
Óvodakert program Kárpátalján

A Biológia és Kémia Tanszék és a Fodor István Kutatóközpont egyik célja, olyan a környezeti nevelésben jártas pedagógusok képzése, akik elkötelezett környezet- és természetvédőként hitelesen képviselik a fenntarthatóság értékeit. Ennek jegyében számos programot...

2024.01.12. 322