Az anyanyelv világnapjára emlékeztek a Rákóczi-főiskolán

Minden évben február 21-én méltatjuk az anyanyelv nemzetközi napját. 1999-ben ezen a napon hozott határozott az UNESCO (Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) közgyűlése ennek kapcsán. Többek között a nyelvi sokszínűségre és gazdagságra hívták fel a figyelmet, illetve a veszélyeztetett nyelvek védelmét is szorgalmazták a világnap létrehozásával.

Az anyanyelv szabad használata nyelvi emberi jog. Nyelvi egyezmények és törvények szabályozzák minden államban ennek biztosítását minden állampolgár számára, akárcsak az anyanyelv oktatásához való jogot.

A világnap alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar Tanszéki Csoportja és a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont rövid videóösszeállítást készített. Míg korábban népes rendezvények, hangulatos színjátékok keretében emlékeztek e napra, addig most különböző helyszínekről és országokból bekapcsolódva sikerült összeállítani egy megemlékezést videó formájában.

A videóban elsőként Rajka Ramóna, a főiskola egykori diákjának versben megfogalmazott élményeit adják elő az intézmény magyar szakos hallgatói.

Anyanyelvünk, a magyar, mely folyamatosan változik a világ többi nyelvéhez hasonlóan. A változatosság többek között annak is köszönhető, hogy több millió magyar anyanyelvű más ország állampolgára lett, ahol más-más tényezők befolyásolták a nyelvet. A határon túli hatásról tanúskodik Marcsák Gergely Opsi című verse, melyet Cséke Adrienn Johanna előadásában hallhatunk a videón. Majd Gál Dorina Bródy János Szabadnak születtél című dalát énekelte.

Az összeállítás igazi kulturális felüdülést jelent a hallgatók számára. A videó megtekinthető a főiskola Filológia Tanszék csoportjának közösségi oldalán.

Gál Adél