Miért érdemes a Rákóczi-főiskola üzleti képzésein továbbtanulni? – Interjú Simon Violetta friss diplomás hallgatóval
A továbbtanulás nehéz döntés, mert egy teljes életre meghatározhatja egy fiatal életét. Fontos, hogy legyen saját tervünk, véleményünk a jövőnket illetően, valamint megfelelő tapasztalatok is. Simon Violetta idén végzett a Rákóczi-főiskolán számvitel és adóügy szakon. Az alábbi interjúból megtudhatjuk, hogy számára mit jelentettek az elmúlt évek, milyen tapasztalatokkal vág neki a munkaerőpiacnak.
– Miért döntöttél úgy, hogy a középiskola után a számvitel és adóügy szakon folytatod tanulmányaidat?
– Gyermekkorom óta rendkívül közel áll hozzám a számok világa, a gazdaság, s mindig a sikeres vállalkozói létről álmodoztam. 2017-ben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének (ma Szakgimnázium) Számvitel és adóügy szakára nyertem felvételt, tehát az érettségi bizonyítványomat az ifjú szakemberi diplomámmal kaptam itt kézhez. Az intézményben eltöltött három év megerősítette bennem azt, hogy én erre a hivatásra születtem, s mindenképpen ezen a vonalon folytatom tovább tanulmányaimat. Így tökéletes lehetőséget nyújtott nekem a Rákóczi-főiskola azzal, hogy második évfolyamtól kamatoztathattam tudásomat a Számvitel és Auditálás Tanszéken, ahol pénzügyi és számviteli közgazdásszá képeztek ki.
– Miért a Rákóczi-főiskolát választottad?
– Szakgimnáziumi tanáraim megerősítették bennem azt az identitástudatot, hogy nekem itthon, Kárpátalján kell magyarként megmaradnom. Erre pedig az egyetlen és legjobb lehetőséget a Rákóczi-főiskola biztosítja minden fiatalnak. Számomra rendkívül fontos az, hogy minél több országban elismerjék tanulmányaimat, viszont míg a helyzet engedi, mindenképpen itthon, Kárpátalján szeretnék boldogulni, s hála a főiskola vezetőinek, oktatóinak, hogy lehetővé teszik ezt hallgatóik számára. Számos tanulmányi vetélkedőn, csapatépítő- és cserediák programon volt lehetőségünk részt venni, s megannyi élményt biztosítottak számunkra az évek során, kapcsolatokat építettünk fel általuk, melyre a jövőben hatalmas szükségünk lesz.
– Milyen más szakon tanultál párhuzamosan?
– 2020-ban felvételt nyertem a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodási és menedzsment szakára, ahol egy új képet kaptam a gazdasági helyzetről, az adózási- és könyvelési rendszerről egyaránt. Szeretem bővíteni a tudáskörömet, új információkat gyűjteni, s fejleszteni magam a szakmán belül. Rengeteg tanulmányi programon, továbbképzésen és workshopon vettem részt a nyíregyházi tanulmányaimnak köszönhetően. Így az egyetemen és a főiskolán szerzett ismereteim segítségével könnyen el tudok helyezkedni mindkét ország gazdasági szférájában.
– Mennyire volt ez kivitelezhető?
– Rengeteg nehézséggel néztem szembe, főleg a vizsgaidőszakok leforgása alatt, viszont soha nem fordult meg a fejemben az, hogy bármelyik szakon abbahagyjam tanulmányaimat. A maximalizmusom volt az, mely sokszor hátráltatott, viszont az évek alatt rájöttem, hogy nem az érdemjegy határozza meg, mennyit is tudsz valójában. Hatalmas segítséget nyújtott a szakgimnáziumból hozott tudás, melyre könnyebb volt építenem úgy a főiskolán, mint az egyetemen. A rengeteg tanulás mindig meghozza gyümölcsét, adott esetben ez a jelenlegi diplomámon és a több álláslehetőség felkínálásán mutatkozott meg számomra.
– Milyen lehetőségeket látsz a munkaerőpiacon a Számvitel és adóügy diplomával?
– Ha valakire, akkor egy közgazdászra mindig szükség lesz a munkaerőpiacon. Szerencsére egy folyamatosan fejlődő világban élünk, ahol a gazdaság felvirágoztatása a cél. Mindezek elérését többnyire egy jó közgazdász tudja elősegíteni. Minden intézménynek szüksége van ránk, úgy a mikrovállalkozásoknak, mint a multiknak. Munkahelyet biztosít számunkra bármelyik bankfiók, non-profit szervezet, biztosító cég, s egyértelműen minden vállalkozás. Számos lehetőségünk van elhelyezkedni a Számvitel és Auditálás Tanszék által nyújtott diplomákkal.
– A szakmai tudáson túl milyen további lehetőséget adott számodra a továbbtanulás? (nyelvtudások, utazások, ösztöndíjak stb.)
– Ingyenes képzések biztosításán túl, ösztöndíjban részesíti a főiskola minden hallgatóját. Ezen felül pályázni is van lehetőségünk évente több alkalommal, például kutatási területeken, cserediák programokon belül, s tanulmányi utazásokat is igénybe vehetünk minden éven. Továbbá tanszékünk különböző interaktív és rendhagyó délutánokat szervez számunkra havonta, külföldi és hazai szakemberekkel, könyvelőkkel, magyar-ukrán-angol nyelven. A tanórák szintén ezen a három nyelven folynak, magas szinten, így nem okozna gondot egyik országban sem az elhelyezkedésünk. Négy év alatt mindenki sokat fejlődik nálunk úgy szakmailag, mint az idegen nyelvek ismeretének tekintetében. Ha a Számvitel és Auditálás Tanszéket választod, egy összetartó közösségben érzed majd magad, s pályafutásod a jövőben garantáltan sikeres lesz!
Számvitel és Auditlás Tanszék
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
- Українська