ERASMUS+ HALLGATÓI MOBILITÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Tanulmányi mobilitás a 2025/2026-os tanév I. (őszi) félévében (KA171)

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola pályázatot hirdet hallgatók számára az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával tanulmányi mobilitáson való részvételre a 2025/2026-os tanév első félévében az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

1. A pályázat általános célja: hallgatók nemzetközi mobilitásának támogatása, lehetővé téve oktatási, nyelvi, szakmai és kulturális tapasztalatok megszerzését külföldi felsőoktatási intézményben az Európai Unión belül.

Jelen pályázati felhívás célja: 1–3. évfolyamos történelem (BA) és nemzetközi kapcsolatok (BA), valamint az 1. évfolyamos Történelem és régészet (MA) szakos hallgatók hosszú tanulmányi mobilitásának támogatása. A megpályázható fogadó intézmény kizárólag a Eötvös Loránd Tudományegyetem, a mobilitás helyszíne az  Új- és Jelenkori Magyar Történelem Tanszék.

A mobilitási időtartam egy egyetemi félév, 2025. szeptember 1. és 2026. január 31. között. A mobilitás kizárólag fizikai lehet, azaz feltételezi a fogadó országba történő kiutazást és ott-tartózkodást a mobilitás teljes ideje alatt, a fogadó intézmény oktatási formájától függetlenül (fizikai, online, hibrid).

A megpályázható ösztöndíjas helyek száma: 3 (három) fő.

2. A pályázattal elnyerhető ösztöndíj

A nyertes pályázó a támogatási szerződés megkötése után kapja az ösztöndíj előlegét (90%), és a mobilitás végén, a támogatási szerződésben és mellékleteiben meghatározottak teljesítése után a fennmaradó összeget (10%). Az ösztöndíj mértéke 800 EUR/hónap/fő, a végső összeg a teljesített mobilitási napok alapján kerül kiszámolásra (az Erasmus+ programban a hónap egységesen 30 napos periódust jelent). Ugyanakkor a résztvevő egyszeri utazási támogatást is kap, melynek összege 211 EUR. Kiegészítő támogatásban a hátrányos helyzetű hallgatók részesülhetnek (a teljes projektciklusban, összesen): 250 EUR/hónap minden résztvevő hallgatónak.

3. Pályázati feltételek

 Adott képzési ciklusban a hallgató összesített Erasmus mobilitási időtartama nem haladhatja meg az Erasmus+ ösztöndíj-kalkulátorral számolt 12 hónapot, azaz 360 napot a megpályázott mobilitás időtartamával együtt.

 A pályázó olyan alapképzésben vagy mesterképzésben részt vevő nappali tagozatos hallgató lehet, akinek kiutazáskor lesz legalább két befejezett féléve, valamint :

  • aktív hallgatói jogviszonyban van a II. Rákóczi Ferenc KMF-el és teljesíti a pályázat többi részvételi feltételét;
  • rendelkezik ukrán állampolgársággal, és van/lesz a megpályázott mobilitás teljes idejére érvényes biometrikus ukrán útlevele;
  • a tervezett külföldi képzési program beilleszkedik a tantervébe.

 A tanszéki Erasmus Értékelő Bizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj folyósítását, ahhoz a támogatási szerződés megkötése szükséges. A mobilitás lebonyolítása a támogatási szerződés megkötésekor érvényes Erasmus+ szabályzatok szerint fog történni. Nem köthető támogatási szerződés olyan hallgatóval, aki nem teljesítette a tervezett kiutazása előtti teljes tanulmányi időszakra vonatkozó minimális kötelezettségeit (kreditszámot). Ha a támogatási szerződés megkötése után, annak érvényességi idején belül megszűnik a hallgatói jogviszony, akkor a támogatási szerződés érvényét veszíti.

 A hallgató köteles minden, a KMF-el szembeni pénzügyi és egyéb tartozását (tandíj, egyéb adminisztratív díjak, könyvtári kölcsönzés stb.) kiutazása előtt rendezni.

4. A pályázat kötelező és opcionális dokumentumai (az űrlapot és a nyilatkozatot kérjük az ukrán útlevélben szereplő névvel kitölteni!):

  1. Pályázati űrlap (Application Form). A formanyomtatvány az aktuális linken érhető el, eredeti aláírással szükséges benyújtani.
  2. Erasmus+ mobilitás nyilatkozat. A formanyomtatvány az alábbi linken érhető el, eredeti aláírással szükséges benyújtani.
  3. Érvényes ukrán biometrikus útlevél másolata (vagy nyilatkozat arról, hogy nyertes pályázat esetén a hallgató vállalja ennek beszerzését a mobilitás előtt).
  4. Curriculum Vitae (önéletrajz) – ajánlatos Europass formátumban, magyar vagy angol nyelven megírni (https://europa.eu/europass/eportfolio/screen/cv-editor?lang=hu ).
  5. Motivációs levél, valamint tanulmányi terv – max. 2000 leütés, magyar nyelven.
  6. Jogviszony-igazolás (magyar nyelven).
  7. Az utolsó lezárt félév Tanulmányi Osztály által hitelesített leckekönyv-másolata.
  8. MA hallgatók esetén BA diploma és annak melléklete.
  9. Opcionális: Főiskolai tudományos tevékenységre vonatkozó dokumentumok másolata: pl. tudományos diákkonferencián vagy más tanulmányi versenyen való részvétel igazolása; publikációk esetében a publikáció első és utolsó oldalának, valamint a megjelenés helyéül szolgáló folyóirat, kötet első oldalának másolata; más szakmai tevékenységről szóló igazolás, oklevélmásolat.
  10. Opcionális: Társadalmi tevékenységet igazoló dokumentumok másolata: pl. önkéntesség, Erasmus tevékenységek szervezésében való részvétel, az egyetem érdekében végzett munka stb.

A pályázathoz az összes nem opcionálisnak jelölt dokumentum benyújtása kötelező.

Hiányos, a pályázati feltételeknek nem megfelelő, vagy határidő után érkező pályázatokat nem fogadunk el. Hiánypótlásra a pályázati határidő lejártáig van lehetőség.

A pályázati dossziét egy példányban, papír alapon és elektronikus úton szkennelve, pdf formátumban, minden aláírással ellátva kell benyújtani  kell benyújtani a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék Erasmus+ koordinátorának, Dr. Molnár Ferencnek (molnar.ferenc@kmf.uz.ua).

A pályázatok benyújthatók 2025. április 1., keddtől 2025. április 11. péntek déli 12 óráig.

Beregszász, 2025. március 31.