Oktatói és hallgatói mobilitás

A „Makovecz” mobilitási programnak köszönhetően diákjainknak lehetősége van minden éven néhány hónapot külföldi felsőoktatási intézményekben tölteni. Miután megnyerték a pályázatot, lehetőségük van megismerkedni a választott külföldi tanintézménnyel. 2017-2018-ban a „Makovecz” pályázati programnak köszönhetően a magyarországi ELTE intézményben három diákunk tölthetett el egy-két hónapot. A 2019/2020-as tanév folyamán pedig egy diákunk vett részt diáki mobilitásban.

A diákcsere program lehetőséget nyújt arra, hogy a fiatalok megismerkedjenek a tanulás és tanítás folyamatával külföldön. Azon kívül diákjainknak lehetőségük van Ukrajnán belüli és kívüli kirándulásokra.

Az első tanulmányi kirándulás Debrecenbe volt szervezve 2018. június 25 – 29 között, amelyen tíz diák vett részt.

Az első nap azzal kezdődött, hogy meglátogatták a Debreceni Egyetem főépületét, a város egyik legszebb, legnagyobb nevezetességét. Ezt követően a diákok találkozhattak a Matematika Intézet igazgatóhelyettesével, Dr. Vincze Csabával, aki tudományos előadást tartott differenciális geometriából, illetve megismertette őket a Matematika Intézet munkájával, informálta a hallgatókat az esetleges továbbtanulási lehetőségekről.

Ugyancsak volt egy találkozó az Informatika Kar dékán helyettesével dr. Aszalós Lászlóval, aki tájékoztatta a résztvevőket az Informatika Karon való továbbtanulási lehetőségekről, képzési programjaikról. A diákok betekintést nyerhettek a DE informatika képzésébe. Az előadás végén válaszolt a hallgatók által feltett kérdésekre.

A debreceni kirándulás utolsó napján ellátogattak az ATOMKI Nukleáris Atommagkutató Intézetbe. Az intézet munkatársai megismertették diákjainkat az intézet rövid történelmével, elmondták, hogy éveken keresztül ott kizárólag atommagkutatással foglalkoztak. Jelenleg az Atomki fő kutatási területe az atom-, nukleáris- és részecskefizika, detektálási és szignálfeldolgozási technika, környezeti elemzés, radiokémia és szilárdtestfizika. A hallgatók rendkívül hasznos és érdekes információkat hallgattak meg a kutatási módszerekről. Az Atomki munkatársai bemutattak néhány kísérletet, amit folyékony nitrogénnel végeztek el, igy felkeltették a diákok érdeklődését.

Ezek után a diákok ellátogattak az AGORA kalandparkba, ahol lehetőségük volt részt venni több mint 30 interaktív játékban és kísérletben. A futurisztikus épület harmadik szintjén érdekes csillagászati előadásokat hallgattak és lehetőségük volt megfigyelni a napot, égboltot, bolygót és a csillagokat.

A 2018/2019  tanév lezárásaként a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Matematika és Informatika Tanszék hallgatói tanulmányi kiránduláson vehettek részt június 25–27. között.

Az első úti cél Sárospatak volt, ahol megtekintették a Rákóczi-várat és megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovas szobrát. Nagy érdeklődéssel járták körül a Vörös-torony helyiségeit. Majd megtekinthették a vár fokáról a gyönyörű tájat. Kirándulásuk délután a Zempléni Kalandparkban folytatódott, ahol kipróbálhatták a bobozást, mellyel növelhették adrenalinszintüket. Vacsora után a pihenést közös beszélgetések és játékok zárták.

Másnap utuk a Felvidék legszebb gótikus templomába, Rákóczi fejedelem végső nyughelyéhez, a kassai Szent Erzsébet-dómhoz vezetett. A templom legszebb látványossága a gazdagon díszített gótikus főoltár, legnépszerűbb látnivalója pedig vezérlő fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc kriptája. Miután megcsodálták a székesegyházat, elhelyezték a kegyelet koszorúját Rákóczi sírhelyénél. Igazi élmény volt feljutni a dóm kilátó tornyába, ahol körülbelül 58 méter magasból csodálhatták meg Kassa városát. Ebéd után ellátogattak a Pavol Jozef Safarik Egyetemre, ahol az intézmény munkatársai rövid szakmai előadás keretén belül betekintést engedtek a matematika kar életébe és működésébe. Élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva folytatták útjukat Egerbe. Vacsora után egy esti séta várta a diákokat Eger történelmi belvárosában.

Harmadik és egyben utolsó napon ellátogattak az Eszterházy Károly Egyetemre, ahol dr. Juhász Tibor rektorhelyettes ismertette az egyetem történetét és működését, továbbá tájékoztatta a hallgatóságot a főiskolánk és az Eszterházy egyetem közös programjairól. Ebéd után történelmi séta keretében megtekintették az egri várat, majd a Varázstornyot, ami az Eszterházy Károly Egyetem Líceumának épületében található. A Varázstorony a fizika, a csillagászat és a történelem számos érdekességét mutatja be. A teraszról teljes, 360 fokos szögben tudtunk körbenézni a város fölött.

A Matematika és Informatika Tanszék oktatóinak és hallgatóinak részvétele a Makovecz Mobilitási Programban

Név ПІБÉvfolyam / Курс
Balogh EnikőБалог Енікев АттілівнаI
Temető ÁdámТеметев Адам ОлександровичII
Mitro DánielМитро Даніел БейловичII
Simon IstvánШімон Іштван СтепановичII
Pinte EdinaПінте Едіна ІванівнаIII
Bara CintiaБара Цінтія КалманівнаIII
Hapák ViktorГопак Віктор ВікторовичIII
Lechner Márk-ZsoltЛехнер Марк-ЖолтIII
Tar Bence-BalázsТар Бенце-Балаж ОлександровичIII
Fekete ViktóriaФекете Вікторія ОлександрівнаIV
Zányik PatrikЗанік Патрик ВалерійовичIV
Séra TamásШера Томаш ЗолтановичIV
Mozgovoj IstvánМозговой Іштван СтепановичV
Román ErikaРоман Е. Й.oktató
Papp GabriellaПап Г.Г.oktató
Daróci ÁdámДаровці А.Ф.oktató
Beregszászi IstvánБерегсасі С.С.oktató


 Oktatói mobilitás 2019 – 2023