Csernicskó István: a cél, hogy a magyar gyerekek írjanak, olvassanak és beszéljenek ukránul

Kárpátaljára látogatott Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának munkacsoportja június 7-én és 8-án.

A programsorozat június 8-án kerekasztal-megbeszéléssel folytatódott, mely után Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora nyilatkozott a sajtónak.

– A kerekasztal minden résztvevője kivétel nélkül egyetértett abban, hogy a célunk az, hogy a kárpátaljai magyar gyerekek az iskolában jól megtanuljanak ukránul. Abban azonban már nem nagyon volt konszenzus, hogy hogyan lehet ezt a célt elérni. A gyakorló pedagógusok, akik nap mint nap találkoznak a magyar ajkú gyerekekkel az iskolában, amellett foglaltak állást, hogy a gyerekeket elsőként beszélni kellene megtanítani ukránul. Azt kellene elérni, hogy a gyerek értse, amit neki ukránul mondanak, ki tudja fejezni a gondolatait, megtanuljon írni és olvasni ezen a nyelven. Míg főleg a megyei oktatási hivatal képviselői arra hívták fel a figyelmet, hogy nagyon fontos a független tesztelésre való felkészülés. A kérdés és a vita akörül bontakozott ki, hogy igazából a külső független tesztelés (ZNO) ukrán nyelvből és irodalomból nem arra készít fel, hogy az ember tudjon beszélni ukránul, megértse, amit tőle kérdeznek, amit neki mondanak, hanem elsősorban elméleti tudásanyagot kell bemagolni, elsajátítani ahhoz, hogy eredményesen le tudja tenni az ember ezt a vizsgát. A cél az volna, hogy a gyerekek megtanuljanak írni, olvasni, beszélni ukránul, valamint sikeresen letegyék az érettségit is – foglalta össze gondolatait Csernicskó István.

Majd hozzátette: ezzel a kijevi minisztérium képviselői is kezdtek egyetérteni.
A megoldás az lenne, ha az állami követelményeket módosítanák. Az idegen nyelvből jóváhagyott minisztériumi követelményekben konkrétan szerepel az, hogy az elemi és az általános iskola végére és az érettségire milyen nyelvtudásszintet kell elérni a gyereknek. És a ZNO ezt a nyelvtudást méri fel. Ukrán nyelvből viszont nincs ez megfogalmazva, ami fontos lenne a felkészítés során.

– Azt akarjuk elérni, hogy a tanuló aláhúzza egy mondatban a mondatrészeket, és bemagolja a nyelvtani szabályokat, vagy azt, hogy ha megkérdezzük tőle, merre van a vasútállomás, akkor probléma nélkül tudjon erre válaszolni? – zárta gondolatait a rektor úr.

B.K.