KORTÁRS HANGON ’20 – Nemzetközi Irodalmi Pályázat

PROJEKTLEÍRÁS

Az Eszterházy Károly Egyetem 16. éve szervezi – a Miskolci Egyetemmel közösen – a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi pályázatot. A magyar felsőoktatásban teljesen egyedül álló hallgatói tehetséggondozás elsődleges célkitűzése; a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló fiataloknak egyik fontos anyanyelvápoló fórumaként tudjon lehetőséget biztosítani tehetséges egyetemistáinknak. Az előző felhívásunkra 4 ország 14 egyetemi intézményéből 104 hallgató adta be pályázatát.

A hallgatói tehetséggondozó projektünk értékeit jelzi, hogy olyan rangos irodalmi lapok, mint például Pozsonyból az Irodalmi Szemle, Nagyváradról a Várad, Kolozsvárról a Helikon, Nyíregyházáról a Vörös Postakocsi, Egerből az Agria, a szélesebb terjesztési körű Előretolt helyőrség, a Magyar Írószövetség vagy Erdélyből az Erdélyi Magyar Írók Ligája különdíjakkal és megjelenési lehetőséggel jutalmazza a legtehetségesebb pályázóinkat.

A Kortárs Hangon projekt célkitűzéseit három gyakorlati tevékenységgel kívánja elérni.

A./ Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázat

Meghívásos alapon hirdetjük meg pályázatunkat. A meghívott Egyetemek: Komárom; Selye János Egyetem, Nyitra; Constantin Filozófus Egyetem, Beregszász; II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete, Nagyvárad; Partiumi Keresztény Egyetem, Kolozsvár; Babes – Bolyai Tudomány Egyetem, Marosvásárhely; Magyar Orvosi Egyetem, Magyar Művészeti Egyetem, Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem kolozsvári-, marosvásárhelyi-, csíkszeredai-, szatmárnémeti karai, Nyíregyházi Egyetem, Miskolci Egyetem, Eger; Eszterházy Károly Egyetem. A meghívás valamennyi intézménynél a dékáni vezetés, a szaktanszékek, a Hallgatói Önkormányzatok és a már megismert hallgatókon keresztül, elektronikus oldalak segítségével történik.

B./ Válogatott kötet, lapkapcsolatok

A beérkezett pályaműveket – név nélkül egy kód alapján –szakmai zsűri értékeli. Többségi döntésükkel lehet a költészet napra megjelenő válogatott kötetbe kerülni, s javaslatot tesznek a pályázók díjazására is.  A kötet értékét növeli, hogy az írások közt megjelennek az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének legtehetségesebb hallgatói, akik képben fogalmaznak Kortárs Hangon világunkról. Legutóbbi pályázatunkra 4 országból beérkezett 104pályázatból negyvennyolcan kerültek be a kötetbe, közülük tizenhatan részesültek a zsűri elismerésében.

Mellettük a teljes pályázati anyagból hat rangos irodalmi lap; Pozsonyból az Irodalmi Szemle, Nagyváradról a Várad, Kolozsvárról a Helikon, Nyíregyházáról A Vörös Postakocsi, Egerből az Agria, a széles terjesztési körű Előretolt helyőrség díjaz egy-egy hallgatót lapjuk díjával és 3-4 hallgatónak biztosít megjelenési lehetőséget.

Három éve az Erdélyi Magyar Írók Ligája, idén pedig a Magyar Írószövetség is csatlakozott egy díjjal. Egy fiatal pályakezdőnek szakmailag ezek a megjelenési lehetőségek sokat jelenthetnek.

C./ Kortárs Hangon Kreatív Írásművészeti Műhely – évi két alkalom

Hallgatói tehetséggondozó projektünk talán legjelentősebb szakmai rendezvénye a legtehetségesebbek, a díjazottak részére a Műhely. A költészetnapi díjátadó, kötetbemutató Gála után együtt maradunk velük 4 napot elzártan a külvilágtól és intenzív képzésen találkoznak több lapszerkesztővel, akikkel a megjelenés lehetőségeiről és föltételeiről cserélnek eszmét. Kollár Árpád és Magolcsay Nagy Gábor kortárs költők vezetésével pedig írásaikat elemzik, illetve különböző műfajokban kapnak gyakorlati írásos feladatokat, melyekben kreativitásukat, kifejezési formákat próbálhatnak ki és elemezhetik egymás írásait. Ugyanezt a tematikát nyár végén megismételjük velük egy hetes időtartamban.

A tehetséggondozó projektünk színvonalát jelzi a rangos irodalmi lapok következetes támogatása, a visszatérő pályázóink sora. Nem ritka, hogy alapszakot elvégezve, mesterszakosként is részt vesznek pályázatainkon, ez évben pedig már több doktori iskola hallgatói is visszatértek pályázatunkra. Az elmúlt 15 évet áttekintve hat olyan fiatalt találtunk, akik már önálló kötettel vannak jelen a kortárs irodalomban, köztük többen 2-3 önálló kötettel, s többen dolgoznak rangos irodalmi lapoknál.

Úgy érezzük, hogy hallgatói tehetséggondozó projektünk a magyar felsőoktatás egyik értékes anyanyelvápoló fóruma szerepét tudja betölteni.

Eger, 2019. december 2.

Dr. Kusper Judit
Eszterházy Károly Egyetem
Nyelv – és Irodalomtudományi Intézet
Igazgatója

Jónás Zoltán,
Eszterházy Károly Egyetem
nyugalmazott kulturális igazgatója
a projekt managere


Csatolmány: