A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány főbb programjai 

Kárpátalja gazdasági kibontakozásának elengedhetetlen feltétele a tudás- és képességtartalomban kiemelkedő teljesítménnyel bíró fiatalok megtalálása, tehetségük kibontakozásának támogatása, a fiatal kutatók segítése. A kimagasló képességű fiatalok felkutatása, azonosítása és folyamatos fejlesztése ma már egy adott vidék versenyképességét meghatározó kulcstényezővé lép elő, mely munkában kiemelkedő szerep jut a különböző oktatási intézményeknek és tehetséggondozó szervezeteknek is. Ebből a megfontolásból hozta létre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványt, amely többek között az esélyegyenlőség jegyében végez széleskörű tehetséggondozást, fejlesztést, valamint tehetségkutatást Kárpátalja magyar anyanyelvű iskolásai, egyetemi-, főiskolai hallgatói, fiatal kutatói között.

„GENIUS” Tehetséggondozó hétvégék megnyitója, 2023

Célunk a tehetségsegítő programok integrált rendszerének létrehozása, egyenlő hozzáférés biztosítása a tehetségsegítés területén, a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelése, a tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülése. Továbbá, minél több lehetőséget kínáljunk a tehetséges tanulók, hallgatók, kutatók ismereteinek, készségeinek a képzési anyagon túllépő kiszélesítésére, valamint értelmes fiatalok, a kárpátaljai magyar értelmiségi réteg kinevelése, s hogy összefogjuk a tehetséggondozás iránt elkötelezett pedagógusokat, közös gondolkodásra, munkára ösztönözzük azokat.

„GENIUS” Tehetséggondozó foglalkozás, 2023

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány többe között az alábbi tevékenységet végzi:

Bentlakásos tehetséggondozó hétvégék matematikából

A program 3×3 napos foglalkozás keretén belül valósul meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán. A program 5–11. osztályos korosztálynak szól. Erre az alkalomra a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Geőcze Zoárd és a Terebesi Viktor matematika emlékversenyen 1-10. helyezést elért iskolások kapnak meghívást. A program célja, hogy a résztvevők elmélyítsék, bővítsék matematikai tudásukat. A hétvégék során kiváló matematika szaktanárok foglalkoznak a gyerekekkel, akik többek között már az elkövetkezendő versenyekre készítik fel őket.

Év2015/20162016/20172017/20182018/20192019/20202020/20212021/20222022/2023
Tanulók létszáma5666607377554849
Oktatók létszáma1915161615111715
Bentlakásos tehetséggondozó hétvégék matematikából, 2022

Bentlakásos tehetséggondozó hétvégék biológiából, kémiából és földrajzból

A fentihez hasonlóan 3×3 napos tehetséggondozó hétvégék valósulnak meg a biológia-kémia-földrajz tantárgyi csoportban is, kimagasló szaktanárok bevonásával. A tehetséggondozó program a Herman Ottó biológiaversenyre, a Hevesy György kémiaversenyre és a Teleki Pál földrajz, földtan egyéni versenyre, valamint a Sajó Károly környezetvédelmi csapatversenyre készít fel, emellett célunk a résztvevők természettudományi ismereteinek elmélyítse és bővítése. A tehetséggondozó program a 7-8. osztályos korcsoportnak szól.

Év2016/20172017/20182018/20192019/20202020/20212021/20222022/2023
Tanulók létszáma32284840333115
Oktatók létszáma13232322162111
Bentlakásos tehetséggondozó hétvégék biológiából, kémiából, földrajzból, 2022

Nyári táborok

Gyakorlati és elméleti képzés és foglalkozás sorozat biztosítja a táborozók szakszerű fejlődését kárpátaljai és magyarországi szakemberek, művészek bevonásával, ezen kívül különböző szabadidős tevékenységek, tanulmányutak valósulnak meg a tábor ideje alatt, ami kiváló időtöltést biztosít a gyerekeknek. A táborok korosztály: 8-16 év.

Bereg-vidéki Sporttábor helyszíne: II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete.

Év201820192020202120222023Összesen
Jelentkezők száma:563855557271347
Bereg-vidéki Sporttábor, 2023

Ung-vidéki Sporttábor helyszíne: II. RFKMF Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja.

Év202120222023Összesen
Jelentkezők száma:345971164
Ung-vidéki Sporttábor, 2023

Ugocsai Sporttábor helyszíne II. RFKMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja.

Év202120222023Összesen
Jelentkezők száma:414546132
Ugocsai Sporttábor, 2023

Brazil Jiu-Jitsu Sporttábor helyszíne: II. RFKMF Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja.

Év20222023Összesen
Jelentkezők száma:504191
Brazil Jiu-Jitsu Sporttábor, 2023

Gitár- és megzenésített verstábor helyszíne: Kisgejőci Egry Ferenc Líceum.

Év2020202120222023Összesen
Jelentkezők száma:17383223110
Gitár-, ének és megzenésített verstábor, 2023

Ung-vidéki Népzenei-és Néptánc tábor helyszíne: II. RFKMF Egán Ede Szakképzési Centruma.

Év201820192020202120222023Összesen
Jelentkezők száma:634472403834291
Ung-vidéki népzenei és néptánc tábor, Nagydobrony, 2023

Jankovics Mária Alkotótábor két turnusban valósul meg, egymást követő héten, I. turnus helyszíne: II. RFKMF.

Év2011201220132014201520162017201820192020202120222023Összesen
Jelentkezők száma:24636238457459436554494487707
Jankovics Mária Alkotótábor, Beregszász, 2018

II. turnus helyszíne: Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja.

Év20222023Összesen
Jelentkezők száma:121729
Jankovics Mária Alkotótábor, Tiszapéterfalva, 2023

Bereg-vidéki Népzenei és Néptánc Tábor helyszíne: II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete.

Év20132014201520162017201820192020202120222023Összesen
Jelentkezők száma:71504962596965308644102687
Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor, Beregszász, 2023

Színjátszó tábor helyszíne: II. RFKMF.

Év20162017201820192020202120222023Összesen
Jelentkezők száma:2132381717305530240
Színjátszó tábor, 2023

Soós Kálmán ösztöndíjprogram

Az ösztöndíjprogram a következő alprogramokból tevődik össze:

  1. Kárpátaljai Vándoregyetem

A Vándoregyetem célja, hogy a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatásban dolgozó tanárok és kutatók Kárpátalján, valamennyi magyar nyelven oktató felsőoktatási intézményben bemutathassák kutatási témájukat. A pályázatra olyan magyar nemzetiségű tanárok, vagy kutatók jelentkezését várjuk, akik valamely kárpátaljai felsőoktatási intézményben munkaviszonnyal rendelkeznek, és általános érdeklődésre számot tartó témával előadást kívánnak tartani a beregszászi Kálvin János Református Szakkollégiumban, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégiumban, a radvánci Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégiumban, az Ungvári Nemzeti Egyetemen és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

Kárpátaljai Vándoregyetem
ÉvElőadók száma
2013-201428
2014-201510
2015-20166
2016-20177
2017-20187
2018-20198
2019-20206
2020-20217
2021-20227
2022-20237
2023-20249
Összesen102
Kárpátaljai Vándoregyetem, 2023
  1. Magyar nyelvű oktatási jegyzetek és magyar nyelvű szaknyelvi szótárak készítése

Az alprogram célja, hogy azoknak a felsőoktatásban oktatott tárgyaknak az esetében, amelyekhez magyar nyelven nincs, vagy hiányos, esetleg nem megfelelő az oktatási jegyzet- és szaknyelvi szótár ellátottsága, támogassa a magyar nemzetiségű oktatók jegyzet és szótár készítését. A pályázatra legalább 90 oldal (Times New Roman betűtípus, 12 pontos betűméret, 1,5-es sorköz) terjedelmű oktatási jegyzettel, vagy szaknyelvi szótárral lehet jelentkezni.

Oktatási jegyzetek és szaknyelvi szótárak készítése 
ÉvPályázók száma
2013-201427
2014-201537
2015-201639
2016-201726
2017-201815
2018-201915
2019-202011
2020-20219
2021-20225
2022-202311
2023-20246
Összesen201
  1. Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása 

Olyan magyar nemzetiségű diákok támogatása a cél, akik az elmúlt két tanévben írták és védték meg a szakdolgozatukat valamelyik kárpátaljai felsőoktatási intézményben, és a szakdolgozatuk témája kapcsolódik a vidékünkhöz.

A pályázati alprogramokra benyújtott pályázatok értékelését a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács végzi, és a pályázati döntést is ez a testület hozza meg, az általa előzetesen megfogalmazott szempontrendszer szerint.

Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása
ÉvPályázók száma
2013-201453
2014-201527
2015-201634
2016-201751
2017-201851
2018-201933
2019-202047
2020-202138
2021-202235
2022-202328
2023-202428
Összesen425
Soós Kálmán ösztöndíjátadó, 2023

Tehetségpontok működtetése

A 15 Tehetségpont célja a tehetséges gyerekek felkutatása és felkarolása. A különböző tantárgyi csoportokban több mint 1500 gyermek vehet részt az oktatásban, több száz tanár bevonásával.

A foglalkozások négyszer 60 percben az alábbi tantárgyi csoportok és korosztályok szerint valósulnak meg:

KorosztályTantárgyi csoport
3. osztályMatematika, Anyanyelv, Népi kultúra, Természetrajz
4. osztályMatematika, Anyanyelv, Népi kultúra, Természetrajz
5-6. osztályTörténelem-Irodalom-Anyanyelv-Művészettörténet
Matematika-Informatika-Angol nyelv-Ukrán nyelv
Biológia-Földrajz-Fizika-Kémia
7-8-9. osztályTörténelem-Irodalom-Anyanyelv-Művészettörténet
Matematika-Informatika-Angol nyelv-Ukrán nyelv
Biológia-Földrajz-Fizika-Kémia
Év2011201220132014201520162017201820192020202120222023
Résztvevők száma1271182816191897203119392032203220882018205812681395 
Oktatók száma174225193181171157165168158158234185186 
Kísérő tanárok száma7214915517321021231730826022524456 105
Óraszámok925120610641079104210831431143914431490191213101260 
Iskolák száma798074868683817985798071 79

„Szól a Fülemüle!” – Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató

A tehetségkutató célja, hogy a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc csodálatos világát, s egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett. Továbbá az oktató-nevelő munka színvonalának felmérése, értékelése. A tehetségkutatóra bármilyen kárpátaljai alapfokú művészeti iskola, együttes, egyesület csoportja, szólistája nevezhet. A versenyre az autentikus magyar népzene, néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkciókkal lehet jelentkezni, 6-17 éves kor között. 

Szól a Fülemüle! – Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató, 2023

A Tehetségkutató négy kategóriában zajlik:  hangszeres szólista,  hangszeregyüttesek, táncospárok, néptáncegyüttesek. A tehetségkutató helyszíne: II. RFKMF.

Év201520162017201820192020202120222023Összesen
Előadók száma3503883093933191253041633502701

Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa célja a labdarúgás népszerűsítése, a Kárpát-medence ifjú labdarúgó tehetségeinek felkutatása, erősítése, támogatása, valamint sportkapcsolatok építése.

Jelentkezni 3 kategóriában lehet:

1. Általános iskolás fiú csapat (15 éves korig);

2. Középiskolás fiú csapat (15-17 évesek);

3. Lánycsapat (17 éves korig)

A labdarúgó kupa helyszíne: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Sportközpontja

ÉvRésztvevők száma
201338
201477
201555
201681
201767
2018163
2019138
2020117
2021154
2022122
2023117
Összesen1129
Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa, 2023

ZeneVarázslat képzés és hangverseny

A program célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét. A rendezvény szakmai referense Várnagy Andrea Márka-díjas, Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész. A képzésre olyan 8-16 év közötti gyerekek jelentkezhetnek, akik már legalább 1 éve tanulnak zongorázni. A növendékek – maximum 20 fő – zenetanárukkal együtt vesznek részt a 30 órás képzésen. A program része egy előválogató és egy záró hangverseny. 

Művészeti Iskola megnevezése2019/ 20202020/ 20212021/ 20222022/  20232023/ 2024Összesen
Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola141519171984
Péterfalvai Művészeti Iskola3500311
Tiszaújhelyi Művészeti Iskola010001
Verbőci Művészeti Iskola120003
Ungvári Gyermek Művészeti Iskola100102
Összesen1923191822101
ZeneVarázslat képzés és hangverseny, 2023

Az Ady Endre ösztöndíj a kárpátaljai magyar nyelvű oktatásban részt vevő, magyar nemzetiségű, 6–11. évfolyamon (közép- vagy általános iskolában) tanuló, kiemelkedően tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára szól. Évente 24 tanuló részesülhet ösztöndíjban.

Az Ady Endre ösztöndíjprogramra benyújtott pályázatok száma:

Év2014201520162017201820192020202120222023
Pályázók száma74915757676551524644
Ady Endre ösztöndíjátadó, 2023

17 Kézilabda Tehetségpont 

Az Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával és a Magyar Kézilabda Szövetség Sportakadémiai Központjával együttműködve 17 Tehetségpontot működtet 636 (355 fiú, 281 lány) fiatallal, 6 korcsoportban, 20 testnevelő tanárral, 3 régióban (Ung, Bereg, Máramaros-Ugocsa). 45 csoportban zajlanak foglalkozások.

S. sz.Tehetségpont neve
1.Benei Kézilabda Tehetségpont18
2.Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont – II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete6
3.Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont – Beregszászi Kossuth Lajos Líceum53
4.Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont – Beregszászi Horváth Anna Gimnázium8
5.Csepei Kézilabda Tehetségpont58
6.Feketeardói Kézilabda Tehetségpont66
7.Kisdobronyi Kézilabda Tehetségpont25
8.Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont25
9.Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont35
10.Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont29
11.Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont27
12.Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont26
13.Sislóci Kézilabda Tehetségpont21
14.Técsői Kézilabda Tehetségpont90
15.Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont72
16.Vári Kézilabda Tehetségpont15
17.Viski Kézilabda Tehetségpont62
Összesen:636
Técsői Kézilabda Tehetségpont, 2023

Zupkó József Kézilabda Emléktorna

A rendezvény célja a kézilabda népszerűsítése, az ifjú tehetséges kézilabdázó lányok felkutatása, versenylehetőség biztosítása, valamint nemzetközi sportkapcsolatok építése és végül, de nem utolsósorban tisztelgés Zupkó József érdemes edző emléke előtt. Az emléktornán a Kárpát-medence bármely országából érkező csapatok vehetnek részt.

ÉvRésztvevők
201480
201578
201670
201754
201895
2019125
202069
202186
2022121
2023427
Összesen1205
Zupkó József Kézilabda Emléktorna, 2023

„Gyökerek és Szárnyak” Szakmai tanulmányutak és példaképek nyomdokaiban program

A rendezvénysorozat a szülőföldön maradást népszerűsítő programokat valósít meg. Két alprogramból áll:

Ez hát a hon – kárpátaljai honismereti szakmai tanulmányutak, célja az élményközpontú tanulás, a diákok testi és lelki kikapcsolódása.

Példaképek nyomdokaiban – célja olyan híres kárpátaljai származású személyiségekkel való találkozás megvalósítása, akik motiváló hatással lehetnek a diákok számára. 

Az 5 elemből álló eseménysorozaton 2023-ban 394-en vettek részt.

Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium

A Szakkollégiumba a 3–6. évfolyamokon nappali tagozaton tanuló, kiváló eredményeket felmutató diákok pályázhatnak, egy tudományos témával és doktori fokozattal rendelkező tutoraikkal. Az ösztöndíj minden tanév 10 hónapjára szól. Célja: felkarolni a kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló legtehetségesebb magyar ajkú hallgatókat (a természettudományok és a humán tudományok területén), és lehetőség szerint biztosítani számukra mindazokat a szakmai fejlődésükhöz szükséges feltételeket, melyek kiemelkedő eredmények elérését teszik lehetővé.

Az ösztöndíjasok száma 2012-2022 között:

Intézmény20222021202020192018201720162015201420132012
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola22222015131118922209
Ungvári Nemzeti Egyetem13323873513
Munkácsi Állami Egyetem00010100100
Összesen2425231816202512282112
Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium felvételi vizsgája, 2023

Az ösztöndíjasok intézmények szerinti bontása:

TanévBiológia és Kémia TanszékFilológia Tanszék: Angol Tanszéki CsoportFilológia Tanszék: Magyar Tanszéki CsoportFilológia Tanszék: Ukrán Tanszéki CsoportFöldtudományi és Turizmus TanszékMatematika és Informatika TanszékPedagógiai és Pszichológiai TanszékSzámvitel és adóügy TanszékTörténelem és Társadalomtudományi TanszékÖsszesenKárpátaljai Képzőművészeti FőiskolaUngvári Nemzeti EgyetemMunkácsi Állami EgyetemÖsszesen
1999-200000000010120305
2000-2001010010102506011
2001-2002020030101707014
2002-2003020030202906015
2003-2004011010004706013
2004-2005040000104906015
2005-20060610201041401015
2006-20070300211041104015
2007-20080220201031104015
2008-20090230101041201013
2009-20100230111021002012
2010-2011011112002816015
2011-20120 0 4000000 00
2012-2013011030003906015
2013-20144010202031301014
2014-20153120210011002012
2015-2016202020003903012
2016-20173241301041807025
2017-20182131210011108120
2018-20193131220011303016
2019-20201131230131502118
2020-20211320430252003023
2021-20225110620252203025
2022-20235220130632201023
Összesen293935550191411652671912361

Diplomahonosítási ösztöndíj

Az ösztöndíj program célja, hogy támogatást nyújtson a Magyarországon szerzett diplomák (BsC, Msc és PhD fokozatú) Ukrajnában történő honosítására. Eddig összesen 38 diplomahonosítási ösztöndíj került kiosztásra.

TanévÖsszesen
2012-20130
2013-201410
2014-20156
2015-20161
2016-20170
2017-20186
2018-20192
2019-20201
2020-20214
2021-20221
2022-20237
Összesen 38
Diplomahonosítási ösztöndíjátadó, 2023

Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciája

A Konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozattal egyidejűleg kerül megrendezésre a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat egyik állomásaként. Célja, hogy hitelesen bemutassa a legújabb tudományos eredményeket, és a fiatalabb generációk figyelmét is felkeltse a tudományos életpálya iránt.

ÉvElőadók száma
201325
201429
2015 május31
2015 november25
201618
201734
201818
201910
202018
202117
202216
202319
Összesen:285

Tudományos Vitadélután

A Tudományos Vitadélután célja, hogy minél szélesebb ismeretekkel rendelkezzenek a kárpátaljai főiskolás és egyetemista hallgatók, azaz a kárpátaljai magyarság jövőjét jelentő értelmiségiek és rálátásuk legyen a világban zajló folyamatokra, problémákra, kihívásokra.

A Vitadélután témája mindig igazodik az adott év jeles eseményéhez, amely a történelem és kultúra számára fontos, nagy jelentőséggel bír. A Vitadélutánok alkalmat adnak arra, hogy figyelmet szenteljünk történelmi nagyjainknak, gyökereinknek, hagyományainknak, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző, minket megerősítő szellemi értékeinket.

ÉvRésztvevők számaElőadók száma
2018402
20202412
2021917
2022594
2023509
Összesen26434

Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia

A Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia (KTDK) az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve minden év májusában kerül megrendezésre, az Ukrán Tudomány Napjához közeledve.

A KTDK célja, a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók magyar nyelvű szakmai önképzésének és kapcsolatépítésének ösztönzése. Emellett segíti az egyetemisták, főiskolások, fiatal kutatók és befogadó műhelyeik között az új tudományos és emberi kapcsolatok megteremtését, vagy azok elmélyítését.

ÉvElőadók száma
201124
201222
201326
201425
201639
201739
201839
201919
202036
202136
202234
202334
Összesen373

A TDK-n kimagasló eredményeket elért fiatalok részt vehetnek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, amely kétévente kerül megrendezésre az Országos Tudományos Diákköri Tanács az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével, továbbá a felsőoktatásban érintett minisztériumok és országos hatáskörű intézmények, szervezetek, alapítványok erkölcsi, szakmai, valamint anyagi támogatásával. 2023-ban 50 fő vett részt szervezésünkben a nívós programon előadóként, zsűritagként, opponensként, megfigyelő-tanár és megfigyelő-diákként.

Kárpátaljai Tehetségnap

Évente egy alkalommal – június első szombatján – Tehetségnapot tartunk, ahová minden Tehetségpontból érkeznének diákok. Itt a tanévzáró ünnepi műsor mellett átadásra kerülnek különféle ösztöndíjak, elismerések.

Kárpátaljai Tehetségnap, 2023

Valamennyi program megvalósulását a Magyar Kormány támogatja.

Beregszász, 2023. december 8.

Váradi Natália, „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány