Megtartotta a közgyűlését a Hallgatók és Fiatal Kutatók Tudományos Egyesülete

December 13-án tartotta meg a közgyűlését a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói és Fiatal Kutatói Tudományos Egyesülete, ahol friss és izgalmas információkkal szolgált a tagoknak Gazdag Vilmos az Egyesület leköszönő elnöke. 

Gazdag Vilmos – miután köszöntötte a tagokat –  először az Egyesület facebook oldalán elért eredményeket ismertette. A profil decemberi indulása óta már 72 személyt sikerült maga mellé állítania, és 76 követővel büszkélkedhet. Az oldalon főként tudományos élettel kapcsolatos eseményekről és pályázati lehetőségekről szóló információkat osztanak meg, amelyekre a főiskolai közösség aktívan reagál. Az oldal látogatottsága dinamikusan növekszik, ami a közelmúltban mért 85,1%-os bejegyzés elérési és 26,5%-os bejegyzésaktivitási növekedésben is megmutatkozott.

A taglétszám tekintetében is pozitív tendenciák figyelhetők meg. Az egyesület jelenleg 44 aktív taggal büszkélkedhet, közülük 22 fő hallgató, míg további 22 fő a főiskola oktatója vagy munkatársa. Gazdag Vilmos beszámolt arról, hogy az elmúlt évben mindössze négy tag lépett ki az egyesületből, köztük olyanok, akik diplomát szereztek vagy megszűnt a jogviszonyuk. Fontos megjegyezni, hogy az egyesület elnöksége belső határozata alapján a főiskola 40. életévét be nem töltött munkatársak automatikusan jogosultak az egyesületi tagságra.

Mindemellett szó esett az Egyesület tudományos munkájáról és a konferenciákon való aktív részvételéről. A három konferencia, köztük egy nemzetközi, egy regionális és egy tanszéki esemény, komoly szakmai elismerést hozott az egyesület számára. A tagok aktívan vettek részt az előadásokon és a konferenciák szervezésében.

Gazdag Vilmos beszámolója után a tagok egyöntetűen megszavazták Pavlovics Juditot, a Filológia Tanszék Ukrán Tanszéki Csoportjának oktatóját, mint a Főiskola Hallgatói és Fiatal Kutatói Tudományos Egyesület elnökét. Majd Gazdag Vilmos köszönetet mondott az Egyesület minden tagjának a bizalomért, és sikeres munkát kívánt az újonnan megválasztott elnöknek.

Ezt követően Pavlovics Judit vette át a szót, hogy megköszönje a bizalmat, majd ismertette a jövőbeli terveit, melyek között szerepel az együttműködés létrehozása hasonló tudományos szervezetekkel, az egyesület taglétszámának további növelése, valamint tudománynépszerűsítő és tájékoztató előadások szervezése.

A közgyűlés végül Fodor Gyula Tudományos és minőségbiztosítási rektorhelyettes szavaival zárult.

This slideshow requires JavaScript.

 

Szántó Györgyi