Akikre büszkék lehetünk … Interjú Bocskor (Szedlákovics) Zitával

A táplálkozás egy olyan téma, amihez kicsit mindenki úgy érzi, hogy ért, hiszen nap-mint nap eszünk, főzünk, bevásárolunk. Emiatt sokan foglalkoznak táplálkozási tanácsadással is. A dietetikus azonban olyan tanácsokat tud nyújtani, amelyek az egyénre vannak szabva. Ő az, aki a saját táplálkozásod, étrended, valamit az egészségügyi jellemzőid alapján tud neked segíteni.

Bocskor (Szedlákovics) Zita Nagyszőlősön született. A Rákóczi-főiskola angol-magyar szakán tanult, majd az Ungvári Nemzeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Előbb újságíró, majd tanár volt, ma pedig már dietetikusként tevékenykedik. Vele beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

– Mesélj magadról. Hogyan telt a gyermekkorod?

– Nagyszőlősön születtem, ott szereztem érettségit a magyar tannyelvű középiskolában. Átlagos gyermekkorom volt, tanulással, játékkal telt. Szüleim mindent biztosítottak ahhoz, hogy felhőtlen gyerekkorom legyen. Nagymamám pedig gondoskodott arról, hogy lelki nevelést is kapjak. Ő volt az, aki 4-5 évesen megfogta a kezem és elvezetett a templomba. Az ott elvetett mag a mai napig gyümölcsöt terem. A hit meghatározó szerepet játszik az életemben. Gyermekként olyan közösségben formálódtam, mely a református vallás értékeit hordozta magában. Kortársaimmal a hittanórák mellett kirándultunk, kézműveskedtünk, ifjúsági órákon vettünk részt Czirók Éva tiszteletesasszonynak köszönhetően.

– Miért döntöttél a Rákóczi-főiskola mellett?

– Az, hogy hol fogom tovább folytatni a tanulmányaimat, gyakorlatilag nem volt kérdés számomra. Mai fejjel belegondolva, nem is tudom, hogy lehettem ennyire bátor és céltudatos, hogy egyetlen helyre adtam be a felvételi kérelmemet, és az a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt. 8-9. osztályos tanuló voltam, mikor egyértelművé vált, hogy a magyar és az angol nyelv az, ami hozzám a legközelebb áll. Nagyon hálás vagyok Popovics Júlia első tanítónőmnek, későbbi magyarnyelv tanáromnak, aki megszerettette velem az irodalmat, a nyelvet. Gyerekkoromban rendszeresen részt vettem szavalóversenyeken is, ahová hitoktatóm biztatására jelentkeztem. Biztos vagyok benne, hogy ezek az élmények meghatározó jellegűek voltak a későbbi pályaválasztásomra.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– A felvételit követően elkezdtem tanulmányaimat angol-magyar szakon. Középiskolai oktatás után nagyon nehezen indult a tanév. Csoporttársaim, akik gimnázium után felvételiztek, sokkal könnyebben boldogultak az akadályokkal. Az első félév végén egy betegség miatt évet kellett halasztanom. Ez akkor nagyon megtört engem, hiszen egy fél év alatt már összeszoktunk a csoporttal, barátságok szövődtek. Gyakorlatilag a következő évben mindent a nulláról kellett kezdenem. Bekerültem egy idegen, már megformálódott közösségbe. Viszont hamar sikerült új barátságokat kötni és újra csatlakozni az oktatási folyamathoz. Nagyon hálás vagyok a tanáraimnak, akik bátorító szavaikkal erőt adtak, hogy újra tudjam kezdeni, valamint segítettek leküzdeni a nehézségeket. A főiskola nem csak egy oktatási intézmény, nem csupán falak és előadótanárok összessége. Ez az a hely, ahol nem csak tudást kaptam, hanem emberséget is. Itt tanultam meg minden körülmény között embernek maradni. Itt olyan tanáraim voltak, akik hittek bennem, hittek abban, hogy többre vagyok képes, és esélyt is adtak arra, hogy bebizonyíthassam. Egy fiatalt nagyon könnyű megtörni és elvenni a kedvét a tanulástól. Itt a maximumot hozták ki belőlem. Huszti Ilona, Váradi Natália, Fábián Márta, Kótyuk István, Csernicskó István, Kész Margit, Beregszászi Anikó, Vári Fábián László, Karmacsi Zoltán, Pótor Imre és még nagyon sok más tanár diákközpontú előadása mindig példaként fog előttem állni. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ezektől a nagy nevektől szerezhettem tudást.

– Mi történt a főiskola után?

– Végzős főiskolai hallgató voltam, mikor megkerestek a Nagyszőlős-vidéki Hírek járási laptól, hogy nem lenne-e kedvem a szerkesztőségben dolgozni. Az alapképzés megszerzése után örömmel elvállaltam a munkát. Előbb korrektorként és fordítóként dolgoztam, majd a magyar vonatkozású eseményeket kezdtem papírra vetni. Szerencsém volt kipróbálni még a hagyományos papíralapú újságírást, ahol az írott szöveg nyomdába került. Sztankó Margitnak nagyon hálás vagyok, hogy megtanított a fordítás, az újságírás mesterségére. 2011 óta közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentumok fordításával is foglalkozom. A szerkesztőségi munkával párhuzamosan az Ungvári Nemzeti Egyetemen folytattam tanulmányaim, ahol felsőfokú befejezett végzettséget szereztem angol nyelv és irodalomból, ezzel egyidőben a főiskolán megkaptam a magyar nyelv és irodalom baccaleuriusi diplomám. Abban az évben, azaz 2011-ben férjhez mentem. A járási lapnál nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt a kollektíva. Onnan mentem első gyermekemmel, Dáviddal szülési szabadságra. A szerkesztőség magyar osztálya, sajnos, idővel bezárt. Viszont az újságírás máig megmaradt az életemben, a Kárpátalja.ma hírportálnak szoktam írni, leginkább egészségügyi jellegű témákban.

– Ezt követően tanári pályára léptél…

– Kisfiam másfél év körüli volt, amikor Nagyszőlősön a 4-es iskolában első fecskeként indult az ötödik osztályos tanulók számára magyar mint idegen nyelv oktatás. Elfogadtam a kihívást, akkor még tankönyv és bármiféle segédanyag nélkül kezdtük meg a tanévet. Később a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnél (KMPSZ) átvehettük az első tankönyveket. Nagyon élveztem ezt az időszakot, hiszen kislánykorom óta mindig tanár szerettem volna lenni. A gyerekek az iskolában érdeklődőek voltak, a többség szívesen tanulta a magyar nyelvet, hiszen sokak felmenői még beszélték ezt a nyelvet, s ez motiválta őket a nyelvtanulásra. A tanév végén kiderült, hogy várandós vagyok második gyermekemmel, Lizával, így a tanítást nem folytattam. Viszont azon a nyáron felvételiztem az Ungvári Nemzeti Egyetemre, ahol 2019-ben magyar nyelv és irodalomból magisteri diplomát szereztem. A sors fintora, hogy a sikeres felvételi után ott is évet kellett halasztanom a nehéz várandósság miatt. Ezzel most minden jelenlegi és leendő diákot szeretnék biztatni, hogy nincs lehetetlen. Ott is nagyszerű tanáraim voltak, úgy mint Lizanec Péter, Györke Magdolna, Zékány Krisztina, Nagy Natália és hosszasan sorolhatnám még.

– Jelenleg pedig dietetikusként dolgozol és a Juno Nőgyógyászati Klinika ügyvezető igazgatója lettél.

– 2018 májusában nyitotta meg kapuit a Juno Nőgyógyászati Klinika Ungváron. Nagyon hálás vagyok prof. Háscsa János szülész-nőgyógyász szakorvosnak, a klinika tulajdonosának, hogy bizalmat szavazott nekem, és felkért, hogy legyek a klinika ügyvezető igazgatója. Tőle rengeteget tanulhattam. Még abban az évben jelentkeztem dietetikai képzésre. A dietetika már régóta foglalkoztatott. Gyakorlatilag a meglévő tudásomhoz szereztem hivatalos papírformát. Autodidakta módon képeztem magam 2011 óta. Ha nem lett volna egészségügyi problémám, amivel akkor itt, Kárpátalján nem volt kihez fordulni, talán sosem lett volna belőlem dietetikus. Úgy érzem, most ott vagyok, ahová az Úr rendelt engem, most itt tudok a legtöbbet segíteni az embereknek. Ami még pluszt jelenthet a kárpátaljai lakosságnak, hogy magyarul is konzultálok.

– Kik és milyen kérésekkel, problémákkal fordulhatnak hozzád?

– A legtöbb hozzám forduló páciens inzulinrezisztenciával, cukorbetegséggel, vérszegénységgel, adenomiózissal, rendszertelen menstruációkkal, epe- és emésztési problémákkal, túlsúllyal vagy éppen kóros soványsággal, ételallergiával, stb  küzd. Az életmódváltási tanácsadásaim mindig az adott szakterületet érintő szakorvosi együttműködéssel zajlanak. Egy konzultáció alatt sosem csak az étkezési alapelvek hangzanak el, mindig próbálok többet nyújtani. Valahol egy dietetikus pszichológus is. Sok esetben a lelki problémák váltják ki a táplálkozási zavarokat. Az életmódváltás mindig 4 pilléren alapul: diéta, folyadékfogyasztás, mozgás és lelki egyensúly. Munkámhoz erőt a pácienseim elért eredményei, sikerei adnak.

Öt éve, hogy a klinikán dolgozom. Közben megszületett harmadik gyermekem, Dóra, így nagycsaládosok lettünk. Szülési szabadságra gyakorlatilag nem mentem. Még a szülési fájások között is fogadtam a páciensek hívását. Igazából nem tudtam ott hagyni azokat az embereket, akik már bíztak bennem, akik tudták, hogy engem bármikor el lehet érni. Amire az életemben nagyon büszke vagyok, hogy harmadik gyermekemet két előzetes császármetszés után természetes úton (vba2c) sikerült világra hoznom. Ez egy hosszú küzdelem volt, mely sikerrel zárult.

S hogy miben más a mi klinikánk? Például abban, hogy nálunk az igazgatót el lehet érni személyesen vagy telefonon. Tehát nem az irodában ülő, papíron szereplő személyről van szó, hanem olyan emberről, akivel lehet kommunikálni. Nőgyógyászati klinikaként, szülész-nőgyógyász, onkológus-mammológus, ultrahangos szakorvosok fogadnak nálunk.

– Voltak-e pozitív vagy negatív élményeid a munkád során?

– Ügyvezető igazgatóként nagyon sokrétű a feladatom. Nem csupán a papírmunkával foglalkozom, hanem napi szinten tartom a kapcsolatot a páciensekkel, a kollégákkal. Sok a hozzánk forduló kismama, akiket szintén támogatok, nem csak szakemberként, hanem anyaként, nőként is. Ezek a hölgyek tudják, hogy nem csak várandósság, szülés alatt, hanem szülés után is számíthatnak rám. Nagyszerű érzés az, amikor akár a szoptatásban tudok tanácsot adni, vagy akár a csecsemő gondozásában is. Rengeteg pozítiv élmény köt ehhez a munkához. Az anyukák privát üzenetben küldött képei a cseperedő gyermekeikről mindig feltöltenek és erőt adnak. A dietetika pedig a kedvenc szakterületem, ott emberek életei változnak meg. Volt olyan páciensem, akinek az erős menstruációs vérzései miatt (annyira erős és fájdalmas, hogy munkába nem tudott járni), már öngyilkossági gondolatai voltak, viszont hormonális kezelést nem szeretett volna alkalmazni. Diétával, mozgással, életmódváltással, a lelki egyensúly helyretételével mára élhető mindennapjai vannak, újra van élet ereje, leküzdötte a vérszegénységet. De említhetném a túlsúly miatt önbizalomhiányban szenvedő hölgyeket is, akik a kezelés hatására kivirulnak, teljes változáson mennek keresztül, tele lesznek önbizalommal. És végül mindenképp megemlíteném azokat, akik például PCOS-el küzdenek, és emiatt nem tudnak teherbe esni. Minden alkalommal, amikor a kezelés megkezdése után egy ilyen páciensem reggeli üzenetében pozitív terhességi teszt fotója áll, a könnyek kicsordulnak a szememből.

A munkám során tapasztalt „negatív” élmény azonban, hogy mivel gyakorlatilag egy férfi kollektívában dolgozom, kevés “megértésre” lehet számítani, sok kérdés van, ami női szemmel fontos, férfi szemmel pedig egyáltalán nem az. Mondjuk úgy, hogy 5 év alatt megedződtem.

Amit még szeretnék kiemelni, hogy Kárpátalján egyedülálló módon nyújtunk magyar nyelven szolgáltatást. Nekem ez szívügyem. Amelyik orvosunk nem beszél magyarul, viszont a páciens igényli ezt, akkor én segítek a tolmácsolásban.

– Hogyan képzeljük el egy átlagos napodat?

– Nem is tudom, talán nincs is átlagos napom. Három gyermek és munka mellett minden napom nagyon változatos. Szerencsésnek mondhatom magam, mert feladataim nagy részét távmunkában is el tudom végezni. A legkisebb gyermekem megszületését követően a dietetikával is csak távkonzultációk formájában foglalkozom. Ez kényelmes a páciensnek is, mert így nem kell otthonából kimozdulnia. Reggelente a gyerekeket elviszem iskolába, óvodába, bölcsödébe. Hetente egyszer be szoktam utazni Ungvárra, a többi napon pedig itthonról dolgozom. Amíg a gyerekek közösségben vannak, addig elvégzem a klinikai munkáim nagy részét, megtartom a konzultációkat. Számomra nagyon fontos, hogy mindennap főtt étel legyen az asztalon. Szeretek sütni-főzni. Délután a kisfiammal, aki 9 éves, megcsináljuk a házi feladatot, aztán haza hozzuk a lányokat is, akik 6 és 2 évesek. Minden este elmegyünk sétálni, vagy kerékpározunk. Nagyon fontos a férjemmel, a gyerekekkel együtt töltött minőségi idő. A gyerekek nagyon szeretik, ha mesét olvasok nekik. Vasárnaponként pedig együtt megyünk templomba. De gyakorlatilag a teendők sora sosem ér véget, miután a gyerekek elalszanak este, tovább folytatom.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Elsősorban továbbra is hinni abban, hogy az Úr meg fogja mutatni, hol a helyem. Szeretnék a gyerekeimnek pozitív példát mutatni, elindítani őket az életben. A munkával kapcsolatban pedig, most itt érzem jól magam, de egy filológus örökké filológus marad a lelkében. Ha a jó Isten úgy rendelkezik majd, akkor örömmel térek vissza majd egyszer az oktatáshoz.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– A főiskolának köszönhetem azt, hogy az az ember lettem, aki most vagyok. Itt tanultam meg kitartónak lenni, küzdeni minden körülmény között. Rengeteg pozitív emlék köt a diákévekhez.  Példaértékű tanáraim voltak, akik megtanítottak arra, hogy nem szigorúnak, hanem következetesnek kell lenni. A Rákóczi-főiskola szellemiségét mindig magammal fogom hordozni. S Csernicskó István rektor úr egy vizsga előtti szavait idézve: “Mi történhet? Vagy sikerülni fog, vagy legrosszabb esetben sikerülni fog”. Itt alapot kaptam az élethez.

S nem mellesleg a férjemet is Beregszászban ismertem meg, még a diákévek alatt. Ezt is a főiskolának köszönhetem, mert ha nem ott tanulok, lehet, sosem találkozunk. Most viszont egy boldog nagycsaládos anyuka, feleség vagyok. A gyermekeim a legnagyobb büszkeségeim az életemben.

A főiskola jelenlegi vezetőségének, oktatóinak, munkatársainak nagyon sok erőt és kitartást kívánok, ahhoz hogy ez a színvonalas intézmény megmaradjon a jelenlegi nehéz körülmények között. A jelenlegi diákoknak pedig csak azt kívánom, hogy merjenek álmodni és merjék az álmaikat valóra váltani. A főiskolán szerzett diploma biztos alapot ad az életükben. De azt az alapot tudni kell okosan használni.

Kurmay Anita

  Elsős biológus magiszterek terepgyakorlata Terepgyakorlat a Kárpáti Bioszféra Rezervátum területén