Akikre büszkék lehetünk … Interjú Nagy Irénkével

A hivatásunk meghatároz minket, kitölti életünket. S hogy mi is lesz ez a tevékenység, amely elégedettséggel tölt el? Sokan csak hosszú évek múltán találnak rá útjukra. Azonban nem feltétlenül egy dolog lesz az, amelyben kiteljesedhetünk – van, hogy többféle tevékenységet űzünk, s ezek együttesen tesznek boldoggá minket.

Nagy Irénke Badalóban született. A főiskola angol-történelem szakán szívta magába tudását. Pedagóguspályára lépett, saját vállalkozást indított, ma ismét a jövő generációjának építésén fáradozik. S hogy mi mindent élt még meg? Mondja el ő maga.

– Mesélj magadról. Hogyan telt a gyermekkorod?

– Badalóban születtem, Beregszásztól néhány kilométerre. Ott jártam a Gróf Gvadányi József nevét viselő általános iskolába, majd 7. osztálytól a Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskolába, ahol később érettségiztem. Visszatekintve a gyerekkoromra, boldog és kiegyensúlyozott volt. A szüleim és nagyszüleim mindenben támogattak és segítettek.

– Miért döntöttél a Rákóczi-főiskola mellett?

– Már a középiskolai évek alatt eldöntöttem, hogy ha befejezem, mindenképp a Rákóczi-főiskolára fogok felvételizni. Gyerekkoromtól kezdve tudtam, hogy pedagógus szeretnék lenni. Hatalmas lehetőség volt, hogy magyar nyelven tanulhatok, közel a szülőfalumhoz. Emlékszem, rettentően féltem, hogy mi lesz, ha nem sikerül a felvételi. Akkor még nem volt annyi lehetőségük a diákoknak, mint jelenleg. Rengetegen jelentkező volt egy-egy szakra. A legtöbb diák olyan intézményekből jelentkezett, mint a Nagyberegi-, a Péterfalvai- vagy a Nagydobronyi Líceum, ahonnan nagyon erős diákok kerültek ki. Ezért, be kell valljam, rengeteget kellett készülni, ha egy középiskola után szerettünk volna felvételizni a főiskolára. Azonban ez sem vette el a bátorságomat, mert tudtam, nekem ott a helyem.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– Soha nem felejtem el a felvételi napját, amikor lement angol nyelvből az írásbeli vizsgarész, vártunk és vártunk, már nagyon izgultunk, tovább jutunk-e a szóbelire. Ahogy sétáltam, találkoztam Fábián Márta tanárnővel, látta, hogy nagyon feszült vagyok, azt mondta, nyugodjak meg, minden jó lesz. Sikerült tovább jutnom, fel is vettek. Valami fantasztikus élmény volt. Úgy gondolom, abban az időben nagyon nagy presztizsnek számított bekerülni a főiskolára. Nagyon hálás vagyok azokért az évekért. Volt szerencsém olyan tanároktól tanulni, mint Soós Kálmán, Brenzovics László, Kobály József, Kótyuk Pista bácsi, Bocskor Andrea.

A diákéveimre boldogan emlékszem vissza. Angol-történelem szakon tanultam, még a főiskola régi épületében voltak óráink, a kicsi termekben sokan voltunk. Ettől függetlenül nagy élmény volt, mindenki ismert mindenkit. A tanárokkal jó kapcsolatban voltunk, nagyon sok tudást kaptam tőlük, és mind a mai napig rengeteget segítenek a fejlődésemben.

– Mi történt a főiskola után?

– Már a főiskolai évek alatt – szabad óralátogatáson tanultam – elkezdtem dolgozni a szülőfalumban, a Badalói Gróf Gvadányi József Általános Iskolában, valamint az Asztélyi Elemi Iskolában. Kezdetben nagyon féltem, de jó lehetőség volt, hogy amit a főiskolán elméletben tanultam, azt a gyakorlatban fel is tudtam használni és alkalmazni. Nagyon szerettem a gyerekekkel dolgozni, mindig meg tudtam találni velük a közös hangot. A visszajelzésekből az is kiderült, hogy szerették az angol órákat. Mivel pszichológiát is tanultunk a főiskolán, ezért úgy gondolom, sokat segített ez abban, hogy megértsem a gyerekek viselkedését, hogyan kell velük dolgozni.

2006-2007-től dolgozom kisebb megszakításokkal pedagógusként. Beregszász több iskolájában is tanítottam, helyettesítettem. Ezután a Felxtronics cégnél dolgoztam buyer-ként, beszerző voltam a logisztikán. Ott rengeteget gyakorolhattam az angol nyelvet. Az első gyerekem megszületését követően ismét visszatértem Badalóba tanítani, akkor már főállásban. Közben a Máltai Szeretetszolgálatnál is besegítettem fordítani.

– Ezt követően saját vállalkozást indítottál.

– A kisfiam megszületése után úgy éreztem, szeretnék váltani. Valami új dolgot kipróbálni. Mindig is szerettem a kihívásokat, és jött egy ötlet, hogy a barátnőmmel közösen nyissunk egy szépségszalont. Ő, mint fodrász fog dolgozni, én, mint kozmetikus, testkezelő.  Meg is nyitottuk a szalont. Elmentem és megtanultam mindent, ami szükséges volt ahhoz, hogy dolgozzak. Nagyon élveztem. Kozmetikai, testkezelő, fodrász tanfolyamon vettem részt. Időközben mindent megtanultam arról, hogyan kell egy szépségszalont jól vezetni, marketing szempontjából is.  Nagyon izgalmas feladat volt. Rengeteget tanultam, igaz nagyon nehéz volt, mivel ez teljesen más világ, de úgy gondoltam, akkor leszek hiteles, ha mélyen belelátok a szépségipar működésébe. Egy jó kis csapat kovácsolódott össze. Nagy segítség volt számomra, hogy abban az időszakban tanultam a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakán, aminek kihelyezett képzése van itt a főiskolán. Az az időszak nagy változást hozott. Már a főiskola évei alatt is érdekelt a pszichológia, de amikor a szépségszalonban dolgoztam és vezettem, akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos az, hogy aki ilyen helyen dolgozik, nap mint nap emberek közelségében, megértse a vendégeket. Mindig is mondtam a kollégáimnak, hogy aki eljön egy szépségszalonba, annak az az érdeke, hogy kikapcsolódjon, testileg és lelkileg is. Egy nehéz nap után a vendég elpanaszolja minden gondját-baját, nekünk pedig tudni kell kezelni ezeket a helyzeteket. Ezért is tartottam fontosnak a mentálhigiénés segítő szakember képzés elvégzését.

Sokszor azt vettem észre, hogy a vendégek nem is a kezelés miatt jönnek hozzám, hanem terápiára, beszélgetésre vagy csak azért, hogy meghallgassam őket. Ekkor döntöttem úgy, hogy szabadnapjaimon fogadom a klienseket terápiára. Ezeken a terápiákon maximális titoktartást fogadunk, a feladatom pedig, hogy segítsek a kliensnek megérteni a problémáját, ott legyek mellette, kísérjem a megoldáshoz vezető úton. Nem adok tanácsot és nem is tudnék, mivel az a megoldás, ami számomra megfelelő lenne egy adott problémára, nem biztos, hogy megfelelő lenne egy másik személynek. Meghallgatom és kísérem őt. Úgy gondolom, hogy aki közösségben dolgozik, fontos lenne, ha elvégezne egy ilyen képzést, azért, hogy megismerje a másik ember viselkedését.

– Jelenleg pedig az Egán Ede Szakképzési Centrum oktatója vagy.

– Idő közben ismét úgy alakult az élet, hogy visszatértem a pedagógus pályához. Sosem felejtem el, amikor Orosz Ildikó elnökasszony felhívott, hogy lenne egy lehetőség az akkor induló Nagydobronyi Szakképzési Központban szépészeti szakmákat tanítani. Azt mondta: úgysem fogok szabadulni a pedagógusi pályától. Igaza lett, nem szabadultam tőle. Elfogadtam a felkérést, és jelenleg is ott tanítok.

Kezdetben a szépészeti szakmák, úgy, mint fodrász és kozmetikus szak diákjainak tanítottam szakmai-, vállalkozásfejlesztési ismereteket, marketing és menedzsment tantárgyakat. Jelenleg pedig ez kiegészült a szakácsok és sportedzők oktatásával is. A mentálhigiéné, a pszichológia és a vállalkozásom mind hozzájárultak ahhoz, hogy tanulmányaim és tapasztalataim által maximálisan tudjam segíteni a diákokat abban, hogy minél több elméleti és gyakorlati tudást tudjanak elsajátítani. Számomra fontos az, hogy megismerjem a diákokat, nagyon sokat beszélgetek velük órán kívül, mert úgy gondolom, ahhoz, hogy megértsem a viselkedésüket, jobban átadjam a tanagyagot, hogy befogadják a sok információt, ahhoz értenem kell, hogy mi zajlik a lelkükben, hogyan tekintenek a jövőjük felé. Csak így tudunk sikeresen együtt dolgozni és közösen építeni a későbbi munkásságukat.

– Akadtak azonba nehézségek is…

– Így igaz, a covid nem tett jót a vállalkozásoknak, ezért a szépségszalont bezártuk. Kicsit el is voltam keseredve, mivel nagyon sok munkát fektettem bele, de aztán Isten megmutatta nekem, hogy semmi sem történik véletlenül, minden okkal történik. Ahol egy kapu bezárul, nyílik egy másik. Mivel egy Istenfélő családban születtem, mindig úgy gondoltam, hogy ahol Isten látni akar, nekem ott kell majd tevékenykednem. És igen, okkal történt, hogy bezártuk a szalont, mert közben Beregszászban is megnyílt a Szakképzési Központ, ott is szükség volt a munkámra. Nagyon szeretem a munkám, jó kapcsolatban vagyok a diákokkal. Bátorítom őket és bíztatom nap mint nap, mert tudom, hogy folyamatos tanulással, önfejlesztéssel és kitartó munkával mindent is elérhetnek az életben. Soha nem szabad feladni az álmainkat és céljainkat, mert fontos, hogy legyen célunk az életben, ez visz minket előre.

– A pozitívumokat se felejtsük el…

– Büszke vagyok arra, hogy az eddigi diákok visszajelzései alapján jól végzem a munkámat, maximálisan együtt tudunk dolgozni, meg tudjuk találni a közös hangot. Közösen építjük egymást. Én is nagyon sokat tanulok a diákoktól. Egymás személyiségét fejlesszük.

– Mesélj kicsit a családodról is. Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– Büszkén mondhatom, hogy két szép gyermek édesanyja vagyok. A kislányom, Petra 12 éves, a kisfiam, Krisztofer 8 éves. Örömmel tölt el, hogy a csodálatos szüleim, a férjem és a gyermekeim nagyon sokat támogatnak a munkámban. Sőt, a gyermekeim sokszor segítenek, bíztatnak a nehéz napokban. Szabadidőmben igyekszem a családommal tölteni minden percemet. Nagyon sokat utazunk, kirándulunk, közös programokat szervezünk. Hálásan köszönöm a Jóistennek, hogy ilyen családom van, akik mindenben támogatnak!

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– A célom először is befejezni a Mathias Corvinus Collégium által meghirdetett Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző programot, ahol politikatudománytól kezdve diplomácián át a vitakultúráig megtanulhatjuk, hogyan lehetünk jó vezetők. Szeretném még megírni a doktori disszertációmat, amely által, úgy gondolom, egy új fordulathoz érkezik a pályafutásom.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– Rengeteg mindent köszönhetek a főiskolának, elsősorban elnökasszonynak, aki támogatott, bíztatott, segítséget kaptam tőle az utam során. Szeretném még megköszönni Soós Katalinnak, a Nagydobronyi és Beregszászi Szakképzési Központok igazgatóinak a támogatást és bizalmat. A volt tanáraimnak a rengeteg tudást és motivációt, amit tőlük kaptam a főiskolai évek alatt. Néhányan mind a mai napig segítenek, és ha kell, jó tanácsokkal látnak el. De a főiskolának köszönhetem a barátaimat is, akik mellettem állnak a nehéz időkben. Valamint köszönöm Váradi Natáliának, Berghauer-Olasz Emőkének, Bárányné Komári Erzsébetnek és Libák Natáliának, hogy szakmailag, valamint Dobsa Beátának, aki barátilag is nagyon sokat segített a fejlődésemen. Én mind ezekért szeretnék köszönetet mondani.

Kurmay Anita

Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
• Українська