Angol szakosok karácsonyi műsora a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol szakos hallgatói igazi karácsonyi hangulattal töltötték meg az intézmény egyik előadótermét december 20-án.

Az ünnepséget az első évfolyamosok tánca nyitotta, majd a második évfolyamos hallgatók vidám jelenete következett.

Karácsonykor minden megtörténhet, mert ez a csodák ideje. Ezt a gondolatot közvetítette a diákok által készített kisfilm, mely főiskolás szemmel mutatta be a karácsony üzenetét. Valódi ünnepi légkört teremtett a színpadra az angol szakosok tánca, melyet Szilágyi László főiskolai tanár vezetésével adtak elő a hallgatók.

A műsor záróakkordjaként különböző nézőpontból mutatták be a diákok a „menni vagy maradni” kérdést, mely ma igen nagy dilemma sok kárpátaljai család számára. Karácsonykor azonban minden út haza vezet, mert az ünnep csak akkor teljes, ha szeretteink körében tölthetjük azt.

A rendezvény központi üzenete az ünnep szeretetteljes megélése volt. A rohanás, a munka közepette legyen időnk a valóban fontos dolgokra: a szeretet és a hit megélésére. Találjuk meg együtt a békét otthon, a családban!

Gál Adél

Forrás: