Befejeződtek a tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék biológiából, kémiából, földrajzból

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a KMPSZ immáron másodszor szervezett tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéket biológiából, kémiából és földrajzból. A tehetséggondozó alkalmak célja volt a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy György kémia-, Herman Ottó biológia-, Teleki Pál földrajz-földtan versenyre való felkészítés, továbbá a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítse, bővítse. A tehetséggondozó hétvégéken összesen 28 tanuló vett részt, akiknek a felkészülését a hétvégék alatt 22 tanár segítette.

A gyerekek sok új baráttal és számos új ismerettel gazdagodhattak az együtt töltött hétvégék alatt. A program szakmai szervezői és egyben ötletgazdái voltak: dr. Kohut Erzsébet, a II.RFKMF Biológia és Kémia Tanszékének koordinátora, Bak Éva, a II.RFKMF Biológia és Kémia Tanszékének oktatója és Papp Géza, a II.RFKMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének oktatója. A teljes versenyfelkészítő program háromszor három hétvége alatt valósult meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán. A szombati megyei döntő alapján a Herman Ottó versenyen Salánki Annamária és Gábor Anna, a Hevesy György versenyen Hidi Virág és Bara Gabriella, a Teleki Pál versenyen pedig Katrin Dominika és Fábián Attila képviseli Kárpátalját.

A programot a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

Forrás:

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások