Múzeumi-levéltári gyakorlaton a történészek

A Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék 2018. február 8-11. között szervezte meg  immáron harmadik alkalommal, a már hagyománnyá vált múzeumi-levéltári gyakorlatot. Az elindulásunkat követően, néhány km-t utazva első állomásunk a Vásárosnaményban lévő Beregi Múzeum volt. A múzeumban Varga János igazgató vezetett minket körbe, mely során az intézmény igen gazdag, főleg néprajzi tematikájú kiállítását tekinthettünk meg. Ezt követően már csak a hosszú budapesti út várt ránk.

Február 9-én látogattunk el az Országgyűlési Múzeumba, mely elénk tárta a magyar parlamentarizmus kialakulásának és fejlődésének tárgyi, valamint írott emlékeit. Ezután az Országház épületének egy másik szegmensével ismerkedhettünk meg, amely az Országgyűlési Könyvtár volt, ahol Villám Judit a Magayr Parlamenti Gyűjtemény szakreferense tartott előadást a könyvtár történetéről, létrejöttéről és a jelenlegi állományáról.

Pest utcáin sétálva a Szent István Bazilikához értünk, amelyet belülről is szemügyre vehettünk.

Egy történész életéből nem maradhat ki az a mozzanat, hogy ne látogatná meg a magyar történelem, irodalom jeles alakjainak sírhelyét. Így utunk a Fiumei Úti Sírkertbe vezetett, ahol dr. Csapó Csaba történész ismertette és bemutatta a sírkertet, illetve sok érdekes háttérinformációval szolgált a kiemelkedő személyek mauzóleumairól, mint pl.: Batthányi Lajos, Deák Ferenc, Kossuth Lajos.

Február 10-én a csapat a Hadtörténeti Múzeumba látogatott el, ahol a különböző történeti korok fegyverzetével ismerkedhettünk meg, illetve egy fegyvetár bemutatón is részt vehettünk. A gyakorlatunk utolsó állomása a Szent István által alapított, Nagyboldogasszony (Mátyás) templom volt, melynek nem csak a külső pompájában gyönyörködhettünk, hanem az épület belső szépségét is megcsodálhattuk.

A három napos gyakorlat végén maradandó élményekkel és fontos elméleti, gyakorlati tudással feltöltődve térhettünk haza Budapestről.

Hiába Krisztina,
Történelem és régészet szak
MA I. évfolyam

 

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások