Diplomaátadó ünnepség a Perényi Kultúrkúriában

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Oktatás és pedagógiai tudományok, valamint Számvitel és adóügy szakok hallgatói diplomaátadó ünnepségére került sor a Perényi Kultúrkúriában. Az ünnepségen a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola nagydobronyi részlegének Dobronyi rózsák citeraegyüttese, valamint Bobály Sámuel, Seres Leila és Dankai Nikolett, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanulói léptek fel.

A másfél évvel ezelőtt indult képzésre 17 hallgató jelentkezett. A mesterképzést keresztfélévvel végzett diákok a sikeres államvizsgák és az akkreditációt követően vehették át a végzettségüket igazoló okleveleiket március 1-jén. Az ünnepség kezdetén Molnár Andrea, a II. RF KMF Rektori Titkárságának vezetője köszöntötte a meghívott vendégeket, majd ezt követően köszöntötte a rendezvény házigazdáit és a főiskola által alapított intézmények vezetőit.

This slideshow requires JavaScript.

Az eseményen jelen volt Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője és Fülöp Andrea konzul asszony. Továbbá részt vettek Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Danku Gábor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, Margitics János, a beregszászi református gyülekezet lelkipásztora és a Református Főiskolai Lelkészség lelkipásztora, valamint Marosi István főtisztelendő görög katolikus parókus, a Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség lelkipásztora. Jelen volt még Hadnagy István, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Beregi Református Egyházmegye főgondnoka, a Beregszászi Járási Tanács képviselője, Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, Vince István, Beregszász város alpolgármestere, Sin József, Beregszászi Járási Tanácsi képviselő, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke, Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, valamint Benedek Imre, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a Felső-Tisza-vidéki régiójának elnöke.

This slideshow requires JavaScript.

A rendezvény házigazdái és a főiskola által alapított intézmények vezetői közül jelen volt:

  • Csernicskó István, a főiskola rektora, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke;
  • Fodor Gyula, rektor-helyettes, beregszászi járási tanácsi képviselő;
  • Rácz Béla, rektor-helyettes, a főiskola Öregdiák Szövetségének elnöke;
  • Csizmár Iván, rektorhelyettes;
  • Vass Ilona, a főiskola nyugalmazott rektorhelyettese;
  • Soós Katalin, a Főiskola Szakképzési Intézet igazgatója;
  • Váradi Natália, a Felnőttképzési Központ vezetője, a Genius Jótékonysági Alapítvány igazgatója;
  • Füzesi Zsuzsanna, a Tanulmányi Osztály vezetője;
  • Buda Zsuzsanna, a Karrierkövetési Osztály vezetője;
  • Bacsó Róbert, a Könyvvitel és Auditálás Tanszék vezetője;
  • Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatás- és Intézményvezetés Tanszék képviseletében Hutterer Éva tanszékvezető helyettes;
  • Szabó Levente, a főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöke;
  • Karmacsi Anikó, az Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjának igazgatója;
  • Jakab Andrea, a P. Frangepán Katalin Gimnázium megbízott igazgatója;
  • Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója;
  • Kóré Dóra, a Kárpátaljai Magyar Líceum igazgatója;

This slideshow requires JavaScript.

Az egyetemek és főiskolák számára napjainkban alapvető elvárás, hogy megteremtsék, őrizzék és ápolják a hagyományokat, amelyek mellett még tudniuk kell vezető szerepet vállalni az innovációban és a modern technológiák alkalmazásában is.

– hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében dr. Csernicskó István, a főiskola rektora. 

Kiemelte, hogy azonban ezeknek a feladatoknak a teljesítése nem mindig könnyű, különösen az egyetemi és főiskolai vezetők számára, akik naponta 24 órás kihívásokkal néznek szembe. Ennek ellenére az intézmény igyekszik megfelelni a követelményeknek, amihez hozzájárult az is, hogy a nehéz időszakokban is sikerült megtartani a munkatársakat, biztosítani az intézmény működését, valamint új képzéseket indítani. 

Történelmi pillanat ez, hiszen e két képzésben első ízben végeztek hallgatók, és most először adtak át diplomákat a tavasz első napján. A közel 300 éves Perényi kúria pedig maga is szimbolizálja a hagyományokat és a megújulást, ami jellemzi a Rákóczi-főiskolát.

– fogalmazott Csernicskó István.

This slideshow requires JavaScript.

Bacskai József, az Ungvári Főkonzulátus főkonzulja köszönetet fejezett ki mindazoknak, akik kitartottak a szülőföldjükön, tanítottak, tanultak és építették a jövőt az elmúlt időszakban. Beszédében kiemelte, hogy a mai diplomaosztó ünnepség jelképes jelentőségű, mivel a világunk tele van globális kihívásokkal és feszültségekkel – ez rávilágít arra, hogy a szülőföldön való kitartás ma sokkal fontosabb, mint korábban volt. Végezetül, további sikereket és boldogságot kívánt a végzős hallgatóknak. Emellett biztosította őket, hogy mindig számíthatnak Magyarország támogatására.

This slideshow requires JavaScript.

A végzős hallgatók nevében Dávid Alexandra Oktatás és pedagógiai tudományok képzésben részt vett diák mondott köszöntőbeszédet. A fogadalomtétel szövegét pedig Márkus Noémi, Számvitel és adóügy szakon végzett hallgató olvasta fel.

This slideshow requires JavaScript.

A fogadalomtételt követően a diplomákat Csernicskó István és Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke adták át.

This slideshow requires JavaScript.

Az ünnepség végéhez közeledve Orosz Ildikó amellett, hogy gratulált a végzős hallgatóknak és azt kívánta, hogy higgyenek Istenben és bízzanak a terveikben, Máté evangéliumából idézett:

…Istennek viszont minden lehetséges.

Beszédében rávilágított arra, hogyha hisszük, hogy amibe belekezdtünk, annak van értelme és ereje, akkor minden lehetséges. Orosz Ildikó hangsúlyozta, hogy Isten segítségével és a hittel lehet előre jutni, másokat is erre inspirálva.

This slideshow requires JavaScript.

Végül a történelmi egyházak képviselői, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, illetve Marosi István görögkatolikus áldozópap Isten áldását kérték a rendezvényre, és a jelenlévőkre. Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget.

This slideshow requires JavaScript.

Szántó Györgyi