Elhunyt Répás Zsuzsanna

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mély megrendüléssel értesült Répás Zsuzsanna, a Külügyminisztérium egykori politikai főtanácsadója, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, a Nemzetpolitikai Államtitkárság első, 2010-2014 közötti vezetője haláláról.

Répás Zsuzsanna 2002 és 2010 között (Fidesz Frakció külügyi kabinetjében) az Országgyűlésben politikai főtanácsadó volt Németh Zsolt, a Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke mellett. 2015. március 2. – 2019. március 14. között volt az MMA Titkárságának Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztálya főosztályvezetője. 2019 márciusában visszatért a Külgazdasági és Külügyminisztérium kötelékébe, ahol előbb a Nemzetközi Szervezetek Főosztályának vezetői tisztségét töltötte be, majd 2020 novemberétől nagyköveti rangban Magyarország Duna Bizottság melletti állandó képviselőjeként tevékenykedett, amely feladatkört egészen haláláig betöltötte.

Répás Zsuzsanna mindig szívügyének tekintette főiskolánk sorsát. Erkölcsi és tevőleges támogatására mindig számíthattunk, személyes jelenlétével emelte rendezvényeink és intézményünk tekintélyét.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola érdekében végzett felelősségteljes emberi és szakmai tevékenysége örökké szívünkben marad. Emlékét méltóképpen és tisztelettel megőrizzük.

Nyugodjon békében. Vigasztalást mindenkinek, akik ismerték és szerették Őt!