Főhajtás a bátrak előtt – A Málenykij robot áldozataira emlékeztek Beregszászban

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak közösen emlékeztek meg november 18-án a Málenykij robot áldozatairól.

Az esemény kezdetén a jelenlévők a Rákóczi-főiskola udvarán megkoszorúzták Matl Péter Gúzsban című alkotását, mely a szabadságát elveszített ember jelképe is egyben.

„1944 őszén szinte minden kárpátaljai családból elindultak az emberek, azt hívén, hogy dolgozni viszik őket. Sokan közülük elhunytak, vagy lelki és egészségügyi károsodást szenvedtek. Azok, akik hazatértek, sokáig nem mertek beszélni az átélt borzalmakról”

– emlékezett meg az áldozatokról Csernicskó István, főiskolánk rektora.

This slideshow requires JavaScript.

Ezt követően a beregszászi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor. Molnár János római katolikus esperes-plébános, Marosi István görögkatolikus parochus, valamint Taracközi Ferenc református lelkész megemlékeztek azokról, akik a nehéz időkben sem tagadták meg hitüket. Ezt követően az egyházi méltóságok áldást kértek a jelenlévők életére. Majd Molnár D. Erzsébet, a II. RF KMF Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének docense felelevenítette a tragikus esemény történelmi mozzanatait.

„Különös a mai emlékezet, hisz ma nemcsak a Málenykij robot elesettjeiről emlékezünk, hanem az orosz-ukrán háború áldozatairól is”

– emelte ki Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnökasszonya. Majd a jelenlévők egyperces néma csenddel emlékeztek meg azokról, akik elestek a kényszermunka éveiben és ma, a kelet-ukrajnai frontokon.

This slideshow requires JavaScript.

Az istentisztelet végén a jelenlévők egyesével olvasták fel a több mint 300 beregszászi áldozat nevét, akiknek egyetlen bűnök az volt, hogy magyarnak születtek, ezt követően elhelyezték az emlékezés koszorúit a református templom előterében.

Az istentiszteletet gyertyás felvonulás követte. Az emlékezők elhelyezhették a tisztelgés koszorúit az 5. sz. iskola bejáratánál található emléktábláknál, valamint a Puskin téri Málenykij robot emlékműnél.

Kurmay Anita

This slideshow requires JavaScript.