Folytatódik a matematika tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvége

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immáron negyedszer rendezte meg matematikai tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéjét. A foglalkozások célja a megyei, országos és nemzetközi matematika versenyekre való felkészítés, valamint, hogy legyenek olyan hétvégék, ahol csak matematikával foglalkoznak a nebulók.  A képzésre meghívást kaptak a Terebesi Viktor Emlékverseny és Geöcze Zoárd Matematikaverseny első tíz helyezettjei, akik már eddig is bizonyították matematika iránti szeretetüket. Ebben a tanévben 112 tanuló kapott névre szóló meghívót, melyből az első alkalmon 61 gyerek vett részt.  

A tehetséggondozó hétvége második alkalmának megnyitóján jelen volt Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonyági Alapítvány irodaigazgatója, valamint Kulin Judit, a hétvége szakmai felelőse, a program ötletgazdája.

Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonyági Alapítvány irodaigazgatója köszöntőjében eredményes és nagyon produktív hétvégét kívánt, valamint  arra bíztatta a gyerekeket, hogy merjenek aktívak lenni és kérdezni, hisz a közmondás szerint, „aki nem mer kérdezni, az szégyell tanulni”.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke Madách Imre: „ember, küzdj és bízva bízzál” mottójával bíztatta a jelenlévő nebulókat, hiszen a kitartó küzdelemnek mindig meg van a maga jutalma.

Kulin Judit, szakmai felelős ismertette a versenyfelkészítő hétvége szabályzatát, rendjét, programját, feladatait és eredményes felkészülést kívánt a megyei és kárpát-medencei matematikai versenyre.

A versenyfelkészítő program utolsó hétvégéjére 2019. január 25-27-én kerül sor, melynek utolsó napján az Agóra Tudományos Élményközpontba látogatnak el a lelkes tanulók.

A programot a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta.