Hogyan segít a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a háború idején

Az orosz–ukrán háború következtében a támadást szenvedett városok lakói kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat. Intézményünk ebben a nehéz helyzetben azonnal felajánlotta segítségét, és igyekezett erejéhez mérten mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsen a hozzánk érkező menekülteken. A menekültek többsége az ukrajnai partnerintézményeink tanárai és munkatársai, valamint azok családtagjai.

Az intézményt ez a váratlan helyzet új kihívások elé állította.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egy buszt is átadott a Beregszászi Járási Személyzeti és Szociális Támogatás Központnak a helyi területvédelmi egység munkájának segítése céljából.

A kollégiumokat gyakorlatilag egy nap alatt kellett diákkollégiumból menekültek fogadására alkalmas hellyé alakítani. A főiskola a saját költségvetéséből felszerelte a kollégiumok szobáit párnákkal, paplanokkal, ágyneműkkel, a konyhákat olyan eszközökkel, hogy a hozzánk érkező menekült családok el tudják magukat látni. Intézményünk vezetése ingyenes lakhatást biztosított számukra. A kényelmes, mindennel felszerelt szobák mellett naponta biztosítottunk különböző higiéniai cikkeket az itt tartózkodó menekülteknek. Mosási és főzési lehetőség is biztosított volt a családok számára.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a települések vezetőségének rendelkezésére bocsátotta a tulajdonában lévő épületeket a menekültek elszállásolására: Nagydobronyban, Tiszapéterfalván, Kőrösmezőn.

A főiskola az intézmény által üzemeltetett ingatlanokban mindösszesen 711 menekültnek adott ideiglenes menedéket.

A főiskola beregszászi kollégiumaiban összesen 366 fő részére biztosította a lakhatáshoz szükséges feltételeket. A kollégiumban található számítástechnika termet megnyitotta az ott lakók számára, illetve lehetőséget biztosított az ingyenes vezeték nélküli internethez való kapcsolódásra, ezzel az intézmény hozzájárult ahhoz, hogy a kollégák folytathassák a munkájukat, a diákok pedig részt vehessenek a távoktatásban.

Jelenleg a főiskola beregszászi ingatlanjában 21 otthonát elhagyni kényszerült személy tartózkodik, akik rendelkeznek menekült státusszal, illetve olyan településekről érkeztek, ahol jelenleg is aktív harci cselekmények zajlanak (Harkiv, Liszicsanszk, Odessza, Szlovjanszk stb).

A felsőoktatási intézményekben dolgozók családtagjaikkal együtt érkeztek, így sok gyermek is biztonságra lelt nálunk.

A főiskola munkatársai, akik egyik napról a másikra váltak önkéntesekké, igyekeztek a tőlük telhetően minden segítséget megadni a főiskolára érkezők számára.  Segítettek az elszállásolásban, a szobák leosztásában, a menekültek helyben történő regisztrációjában. Szükség esetén eligazításban, tolmácsolásban, tájékoztatásban élelmiszervásárlással és egyéb szükségeltekkel kapcsolatban stb.

A kihelyezett képzési központjainkban az ellátásukat a helyi önkormányzat és civil szervezetek látták el, Beregszászban a főiskolára hárult ez a feladat. A főiskola a menekültek ellátását saját keretéből oldotta meg, illetve felkereste a helyi segélyszervezeteket, hogy közösen segítsék az intézmény ingatlanjaiban élő menekült családokat ebben a nehéz, gondokkal teli, háborús helyzetben.

Az intézmény áprilisig nem főzött a menekült családoknak, a konyhákat olyan eszközökkel szereltük fel, hogy a hozzánk érkező menekült családok el tudják magukat látni. A Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Osztályától, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesülettől, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai-kárpátaljai kirendeltségétől egy-egy alkalommal  kaptunk tartós élelmiszereket, tisztító, valamint higiéniai és tisztálkodási szereket a menekült családok megsegítésére. De mivel lassan kifogytak a tanárok tartalékai, ezért sort kellett kerítenünk arra, hogy meleg ételt adjunk a kollégáknak. Ezek a költségek azonban jelentős mértékben megnövelték az intézmény kiadásait, ezért kérelemmel fordultunk a Miniszterelnökség Üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős Államtitkárságához, hogy támogassák a főiskola beregszászi kollégiumaiban élő menekült családok ellátását. A Magyar Jezsuita Rendtartományon keresztül intézményünk támogatásban részesült a Hungary Helps Program keretéből, ennek köszönhetően a főiskola beregszászi kollégiumaiban élő menekült családoknak napi két alkalommal meleg ételt tudtunk biztosítottunk.

Mivel sok kisgyermekes család is érkezett, a főiskola gyakorlóintézményéből, a P. Frangepán Katalin Gimnázium beregszászi óvodájából áthozott játékokkal egy játszósarkot alakítottunk ki a gyermekek számára. A főiskola udvarán lévő sportpályán sportolási lehetőség is biztosított a kicsik és nagyok számára, melyekhez a főiskola sporteszközöket is biztosított. Azonban az áthozott játékok kevésnek bizonyultak mindkét kollégiumra, így célszerűnek tartottuk egy-egy gyermekfoglalkoztató kialakítását a beregszászi főiskola mindkét kollégiumában, illetve a Péterfalvai Szakképzési Centrum kollégiumában is.  A játszósarkok kialakításához járult hozzá az Utazó Ficak- CIVIL segítség Ukrán gyerekeknek Jótékonysági szervezet. A szervezet tagjai a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által menekülteket befogadó intézményeiben alakítottak ki játszósarkokat. Négy gyermeksarkot Beregszászban, egyet pedig a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ épületében hoztak létre. A gyerekjátékokon kívül más adományokat is tartalmazott a segélyszállítmány, amelyek nagy segítséget jelentettek a szülők és a gyerekek számára. Így többek között bébiételeket, baba higiénés termékeket, mesekönyveket, ágyneműt, valamint élelmiszerdobozokat és gyermekbútorokat adtak át az intézményben elszállásoltak részére.

A főiskola megkeresésére a Beregszászi Szent Anna Karitász a kisgyermekes családokat pelenkákkal támogatta.

A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció valamint az OVA Oktatási Osztálya több alkalommal nyújtott segítséget a beregszászi főiskolának. A támogatás keretében olyan eszközöket adtak át, mellyel a főiskola kollégiumaiban élő menekült családok ellátását segítették (matracok, ágynemű stb).

A Baptista Szeretetszolgálat szervezésében önkéntes egészségügyi szakemberek érkeztek az Amerikai Egyesült Államokból a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára azzal a céllal, hogy segítsenek a Rákóczi-főiskola kollégiumaiban elszállásolt menekülteknek az orvosi ellátás igénybevételének megkönnyítésében. A Baptista Szeretetszolgálat továbbá élelmiszercsomagokkal járult hozzá a főiskola kollégiumaiban élő menekült családok étkeztetéséhez is, illetve az önkénteseknek tartott pszichológiai előadássorozatot.

A Nemzetközi Élet és Egészség Környezetvédelmi Alapítvány a Kárpátok Régióban (NEEKA) élelmiszer- és higiéniai csomagokkal segítette az otthonukat elhagyni kényszerült családok tagjait, valamint technikai és egyéb eszközöket adott át a főiskolának a menekültek ellátására.

A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátus hívei adományt gyűjtöttek az ukrajnai háború elől menekültek részére, mely összegyűjtött adomány ruhaneműt, gyógyszereket, lábbelit, tartós élelmiszert tartalmazott. A kisteherautónyi adomány egy részét az intézmény kollégiumában elszállásolt menekültek kapták meg. A másik részét a Rákóczi-főiskola vezetése Szabó Viktor atyának, a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség parókusának továbbította, akik segítettek a beérkezett adományt igény szerint a Beregszászban élő menekülteknek szétosztani.

A főiskola által alapított P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodája a beregszászi főiskola kollégiumaiban élő menekült családok gyermekei számára lehetőséget adott az oktatási-nevelési folyamathoz való bekapcsolódásra, itt tartózkodásuk ideje alatt ingyenes óvodai ellátásban részesülhettek a gyermekek.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola harmincórás magyar nyelvtanfolyamot indított a főiskola, a Bethlen Gábor Líceum és az 1. Sz. F. Potusnyák Líceum épületében élő ukrajnai menekültek számára, a tanulni vágyok kérésére. A képzés április 11. – május 20. között valósult meg 3 csoportban, 42 fő számára.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársai kézműves foglalkozást tartottak a II. RF Kárpátaljai Magyar Főiskola kollégiumában elszállásolt belföldi menekült családok számára. A főiskola támogatásával megvalósult program kikapcsolódási lehetőséget biztosított a harci cselekmények sújtotta vidékről érkezőknek, emellett megismerkedhettek a kárpátaljai magyar húsvéti hagyományokkal is.

A Huszti járási oktatási intézmények megkeresése alapján a Főiskola a „Руками милосердя” civil szervezet részére adományokat jutatott el, melyek segítségével az intézmény hozzájárult a Huszti járásba érkező menekült családok befogadásához, elszállásolásához.

A főiskola munkatársai és diákjai nemcsak a menekültek befogadására alkalmas helyeken állták meg helyüket. Egy 80 személyből álló fordítói testület is létrejött, akik nyelvtudásukkal igyekeztek minden szükséges segítséget megadni, kétnyelvű szóróanyagot készítettek, a határokon és a magyarországi vasútvonalokon közlekedő vonatokon is tolmácsként dolgoztak. Segélyhívó telefonok mellett is vállaltak ügyeletet a munkatársaink.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Oktatási Főosztályának kérésére az orosz-ukrán háború kitörése miatt Magyarországra menekült ukrán családok gyermekei számára tankönyveket juttatott el Budapestre, hogy az ideiglenesen ott élő gyermekek anyanyelvi oktatása továbbra is biztosítva legyen.

Az intézmény nemrég csatlakozott az Ukrajna Felsőoktatási Intézmények Szövetsége nem állami tulajdonú szervezetének kezdeményezéséhez, melynek célja az ideiglenesen megszállt területekről érkezők oktatásának és lakhatásának biztosítása. Ennek keretében a Belső-Ukrajnából érkezők közül 12 hallgató vehet részt ösztöndíjas nappali tagozatos oktatásban, további 12 személy pedig levelezői képzésben. Ezen kívül az intézmény kollégiumi lakhatást is biztosít.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola teljes működését és fejlesztését a Magyar Állam támogatja. Ukrán állami támogatásban, finanszírozásban az ukrán állami költségvetésből nem részesül.