Húszéves a Bustyaházai Szent Erzsébet Katolikus Óvoda

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte november 19-én a Bustyaházai Szent Erzsébet Katolikus Óvoda.

– Szent Erzsébet lett az óvoda védőszentje, és éppen Szent Erzsébet ünnepén ünnepelhetjük meg ezt a jubileumot. Egy olyan asszony, aki egyszerre példaképe a lányoknak, az anyáknak és az özvegyeknek is – mondta el Majnek Antal, a Munkácsi római katolikus egyházmegye püspöke. Majd Isten áldást kérte az óvoda pedagógusainak, alkalmazottainak és növendékéinek életére.

Szulincsák Sándor római katolikus atya Szent Pál apostol korinthusiaknak írt első leveléből olvasott fel egy részletet: a szeretet himnuszát. Majd Majnek Antal püspök közös imára hívta a jelenlévőket.

Ezután Majnek Antal püspök, Szulincsák Sándor atya és Snep Román aknaszlatinai plébános felszentelték az intézményt.

Takács Mária, az óvoda igazgatója elmondta, hogy az évek során sok nehézséggel kellett megküzdeniük a szórvány településen. Az óvodában ápolják a magyar hagyományokat, igyekszenek továbbörökíteni a magyar kultúrát és örömmel látják, hogy erre van igény a településen. A legfontosabb feladatuknak tekintik a gyerekek vallásos nevelésben való részesítését és a magyar identitás erősítését.

– Ez az óvoda a magyar kultúra folytonosságát biztosítja a településen. A gyerekek azt a szellemiséget viszik tovább magukkal, ami Kárpátalját ezer éve békében megőrzi: elfogadni a másikat, a másik kultúráját. Azok az emberek, akik két nyelvet beszélnek, két kultúrát ismernek, gazdagabbak, ebben az intézményben pedig ezt tanulják meg a gyerekek – fejtette ki gondolatait Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke.

Ezután Orosz Ildikó egy meseszőnyeget és ajándékokat adott át a gyerekeknek.

A esemény színvonalát az óvoda és a helyi vasárnapi iskola növendékeinek műsora színesítette.

A Bustyaházai Szent Erzsébet Katolikus Óvodát 2001-ben alapították. Jelenleg két vegyes csoport működik az intézményben, ahol 50 gyermek tanul.

B.K.