Könyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszéke a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében könyvbemutatót tartott. Az eseményre november 8-án került sor az intézmény Apáczai Csere János Könyvtár Központi olvasótermében.

A jelenlévőket Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke köszöntötte, aki a bemutatott kötetek fontosságáról szólt.

„A Magyar Tudomány Ünnepén Magyarországon és a határokon túl számos rendezvénysorozaton vehetnek részt az érdeklődők. Erről az ünnepről a II. RF KMF munkatársai is évről évre megemlékeznek. A jelen rendezvényen két tudományos munka bemutatására kerül sor, melyek nagyban hozzá járulhatnak a Kárpát-medence földrajzi, néprajzi megismeréséhez”

– emelte ki Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője.

A köszöntőket követően elsőként A Kárpát-medence földrajza – Természet, társadalom, gazdaság, néprajz című kötet elektronikus változata került bemutatásra. A könyvet Molnár József, főiskolánk Földtudományi és Turizmus Tanszékének tanszékvezetője, a kötet egyik szerzője mutatta be. Kiemelte, hogy 2020-ban főiskolánk vezetése azért döntött a Kárpát-hazát mint földrajzi egységet bemutató mű megszületéséről, mert így méltó képen emlékezhetünk meg a trianoni döntés évfordulójáról.

This slideshow requires JavaScript.

Megtudhattuk, hogy a kötet négy nagyobb fejeztre oszlik, melyeket maguk a fejezetek szerzői mutattak be. Gönczy Sándor, a Rákóczi-főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének oktatója a Természeti viszonyok fejezetet ismertette, Molnár József a Népesség és települések részt mutatta be, Fodor Gyula rektorhelyettes, a Földtudományi és Turizmus Tanszék tanára A Kárpát-medence gazdasága című fejezetet vázolta, Kész Margit, a II. RF KMF Filológia Tanszékének oktatója A Kárpát-medence néprajzi sajátosságai fejezet felépítéséről szólt.

Ezt követően Pénzes János, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetének munkatársa a  lektorálási folyamatokat ismertette.

A nap második részében a Közoktatási körtérkép – A tanulói létszámok változása a Kárpát-medence külhoni magyar közösségeiben a 2010-es években című atlasz már nyomtatott verzióját prezentálták. A kötetet a négy szerző egyike, Ferenc Viktória, főiskolánk Angol Tanszéki Csoportjának oktatója mutatta be. Kiemelte, hogy a kötet a négy legnagyobb lélekszámú külhoni (romániai, szlovákiai, szerbiai és ukrajnai) magyar közösség anyanyelvi oktatásának helyzetét mutatja be az odajáró diákok létszámadatain, illetve azok 2010-es években bekövetkezett változásán keresztül. A kötet szerzői a mű elkészülte után azt a következtetést vonták le, hogy a magyar óvodások, iskolások számának alakulása hűen tükrözi a határon túli magyar közösségek aktuális társadalmi folyamatait.

A bemutatott kötetek szerzői kiemelték, hogy műveik megjelentetésével céljuk volt, hogy azok részét képezzék a térség felsőoktatási intézményeiben oktatott Kárpát-medence földrajza kurzus ajánlott irodalmának.

K. A.