Krízishelyzetek hatása és kihívásai az oktatásban – Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatás- és Intézményvezetés Tanszéke Krízishelyzetek hatása és kihívásai az oktatásban címmel tart nemzetközi tudományos konferenciát. A konferenciára a Rákóczi Napok rendezvénysorozat keretében március 30-31-én kerül sor.

A jelenlévőket Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntötte.

„Az elmúlt években nem szűkölködtünk krízishelyzetekben, sem az oktatásban, sem a mindennapi életünkben. De mi, magyarok, egy krízistűrő nemzet vagyunk. Ez pedig különösen igaz közel tíz éve a kárpátaljai magyarokra”

– mondta, kiemelve, hogy a kárpátaljai magyarok aktívan vesznek részt az ukrajnai menekültek megsegítésében. Továbbá hangsúlyozta, hogy Magyarország számára kiemelten fontos, hogy Ukrajnában béke legyen, és érdekelt abban, hogy Ukrajna egy szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen.

A köszöntőt követően kezdetét vette a kétnapos konferencia, melynek első napján plenáris előadásokra került sor.

Elsőként Puskarjova Tamara, az Ukrajna Nemzeti Pedagógiai Tudományos Akadémiája Oktatási Anyagok Korszerűsítésével Foglalkozó Intézetének vezetője Európai iskolamodell a magyar tannyelvű iskolában című előadását mutatta be.

Őt követte Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnök asszonya, aki  A krízishelyzetek hatása és kihívásai a kárpátaljai magyarok oktatására 2017-2023 között címmel adott elő. Prezentációjában bemutatta azt a törvényhozási folyamatot, amely 2017-ben indult, és amely rányomta bélyegét a kisebbségi oktatásra. Továbbá megoldási javaslatokat is tett ennek orvoslására. Előadása második felében az orosz agresszió okozta válsághelyzetre hívta fel a figyelmet, valamint felelevenítette mindazt a segítségnyújtást, melyet a Rákóczi-főiskola vezetősége, oktatói, hallgatói nyújtottak és nyújtanak ma is a belső-Ukrajnából érkezett menekülteknek.

Majd Híves-Varga Aranka, a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének vezetője a roma tanulók megküzdési lehetőségeit vázolta a jelenlévőknek.

A nap további részében magyarországi, lengyelországi, szlovákiai és szerbiai egyetemek neves professzorai, doktorai adnak elő.

This slideshow requires JavaScript.

Kurmay Anita