Lelki Egészség Napja a Rákóczi-főiskolán (Video)

A Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatás- és Intézményvezetés Tanszékének közös szervezésében április 27-én immár ötödik alkalommal kerülhetett megrendezésre a Lelki Egészség Napja program.

A jelenlévőket Berghauer-Olasz Emőke, a főiskola oktatója, a KMMT elnöke köszöntötte.

„Rendezvényünk célja, hogy azzal foglalkozzunk, amivel nem igazán foglalkozunk a mindennapokban – a lelkünkkel. Amikor már a testünk jelzi, hogy a lelkünkkel probléma van, az az igazi baj. Ezzel a nappal ezt szeretnénk megelőzni”

– emelte ki.

Az idei alkalom a Háború és/vagy Béke tematika köré szerveződött, melyen fotókiállítás, lelki műhelyek, pszichológiai tréningek, négyérzék színház, filmklub, kézműves műhely, valamint ifjúsági istentisztelet várta az érdeklődőket.

A hallgatók elsőként párhuzamos műhelyfoglalkozásokon vehettek részt, melyek a KMMT mentálhigiénés szakembereinek vezetésével, a főiskolai Pszichológiai Szakszolgálat pszichológusának, valamint a tanszék munkatársainak közreműködésével zajlottak.

YouTube player

A Lelki Egészség Napja rendezvény kapcsán a korábbi hagyományokhoz híven a szervezők fotópályázatot hirdettek. A beérkezett pályamunkákat délelőttől tekinthették meg az érdeklődők a főiskola Gross Arnold termében. A fotópályázat első helyezettje Himinec Marianna A Béke Rémálma című fotója, a második Bányai Enikő Reméljük, hogy soha című alkotása, harmadik díjazottja pedig Rácz Milán Én és a második énem című pályamunkája lett. Különdíjasként a legtöbb internetes szavazatot Jákó Evelin Ima a békéért című képe érte el.

A program megvalósulását a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Kurmay Anita