Makovecz mobilitási program diákszemmel

Egy élménydús hét Magyarországon földrajzi és turisztikai megközelítésben

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének hallgatói, illetve oktatói a Makovecz-mobilitási program keretein belül Magyarország számos kulturális és természeti értékekben gazdag településére látogathattak el. A változatos programon az októberi időjárás is kedvezett nekünk, a friss levegő napsütéssel karöltve segített felfedezni a szebbnél szebb tájakat.

A sikeres határátlépés után Tolcsva felé vettük az irányt, ami a kirándulásunk első célpontja volt. A szívélyes fogadtatás és különleges ebéd után körbevezettek minket egy borpincében, ahol kóstoló keretein belül megismerkedhettünk a helyi borkészítés technikájával, történelmével és számos érdekességgel is. Ezután egy UNESCO Világörökségi helyszínen, az Aggteleki Cseppkőbarlangban folytatódott túránk, ahol felfedezhettük a 25 km-es barlang egy részét. A különleges cseppkőformák és hatalmas barlangok, illetve az élővilág (pl. denevérek) mindenki érdeklődését felkeltették, izgalommal hallgattuk az idegenvezetőnk előadását, miközben végigvezetett minket a barlang részlegeiben. A tartalmas túra után első szálláshelyünkre érkeztünk Aggtelekre, ahol meleg vacsorával vártak bennünket.

A városvezető túrák alkalmával nemcsak Eger és Budapest kulturális és építészeti kincseit tekinthettük meg, de idegenvezetőinktől szakmai tapsztalatokat is gyűjthettünk. Látogatást tettünk az ELTE TTK Regionális Tudományi Tanszékén is, ahol az oktatók (Dr. Szalkai Gábor, Dr. Berki Márton és Dr. Tolnai Gábor) nagy szeretettel fogadtak és kalauzoltak el bennünket az intézményben. Budapesten a trianoni békediktátum évfordulójára készült Összetartozás emlékművénél mindenki megkereshette a saját települését, és leróhatta kegyeletét. A hét további részében Tarján szolgált szállásunkként, ahol minden nap finom reggelit és vacsorát kaptunk.

A kirándulás folyamán előadásokat hallhattunk a diákok tolmácsolásában az aktuális helyszínekről, ami által nagyon sok érdekességgel bővíthettük tudásunkat.

Ismét reggel, és ismét egy gyönyörű helyszínre látogattunk, ahol megcsodáltuk Magyarország különleges természeti kincsestárát, Dömös község közelében lévő Rám-szakadékot, ami az extrém geotúránk helyszíne volt. Lélegzetelállító sziklaformációk és érintetlen táj fogadott minket, ahol még a védett foltos szalamandrát is megpillanthattuk. Élményekkel gazdagon utaztunk Budapestre, ahol szintén a természeté volt a főszerep: a Magyar Természettudományi Múzeum ásvány és kőzettárát tekintettük meg.

Gánton a Bauxitföldtani Parkot és a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumot kerestük fel, ahol idegenvezetőnk – aki egykoron ezekben a bányákban dolgozott – ismertette meg velünk az alumínium-előállítás és bauxitbányászat folyamatát és történetét. Székesfehérvárra tartó utunk során megálltunk a nadapi ősmasszívumnál, ami meghatározó szerepet tölt be a földmérés és térképészet szempontjából. A „királyok városában” számos történelmi, építészeti és kulturális örökség megismerésével lettünk gazdagabbak, többek között Kati néni szerencsehozó szobrával, melynél minden diák megtette a jelképes érintést, a sikeres vizsgaidőszak jegyében.

A hétvége közeledtével picit fáradtan, de annál nagyobb kíváncsisággal indultunk Tihanynak, a kiemelkedő borok és a levendulamezők városának. A tihanyi apátsághoz vezető utat egy gyalogtúra keretein belül valósítottuk meg. Az út során elénk tárulkozó Balaton és a mesés kilátás elfeledtette velünk a túra nehézségeit. Ezután a Tihanyi Retro Pizzeria vendégei voltunk, ahol egy finom pizzát fogyaszthattunk el ebédre.

A rengeteg program, látnivaló és utazás mindannyiunk számára tartalmas, élménydús, emelett tudásban és tapasztalatokban gazdag napokat ajándékozott, melyek mind a turizmus, mind a földrajz szakos hallgatók szakmai fejlődéséhez nagyban hozzájárultak. Hálásak vagyunk a lehetőségért a Makovecz hallgatói és oktatói mobilitás programnak és a szervezőknek!

 

Puskás Bernadett
II. évfolyamos turizmus szakos hallgató