Márciusi események a Matematika és Informatika Tanszéken

A kialakult helyzetben sem tétlenkedett a II. RF KMF Matematika és Informatika Tanszéke és annak hallgatói.

A Makovecz oktatói és hallgatói mobilitásnak köszönhetően 3 hallgatónk is részt vett decemberben pályázott hallgatói mobilitásban, valamint további 5-en éltek a lehetőséggel, melyet márciusban pályázhattak meg. Ez idő alatt többen végeztek önkéntes tevékenységet Magyarországon, segítve a kommunikációt a belső Ukrajnából menekültek és a magyarországi segítők között. Az itthon maradt hallgatók sem tétlenkedtek, közülük is többen önkénteskedtek. Segítséget nyújtottak a kommunikációban és a segélyszállítmányok kipakolásában egyaránt.

Mindeközben a Pi-nap alkalmával meghirdetett versíró versenyen is kiemelkedően vettek részt. Beküldésre kerültek egyéni és csoportos munkák egyaránt. Mindkét kategóriában dicséretre méltó művek születtek. Ezután a közösségi hálón mérettettek meg a munkák, ahol a legtöbb kedvelést a csoportos kategóriában a bachelor szintű képzésen tanuló első évfolyamos hallgatók szerezték, egyéniben pedig Szenykó Anasztázia, második évfolyamos hallgató nyerte el.

Hallgatóink természetesen a tanulást sem hanyagolták el. Online oktatás alatt is igyekeztek aktív részesei lenni az óráknak. Interaktív feladataikat is bemutatták, ilyen volt a „Szelfi a tetraéderrel”.

A tanszéki munka természetesen nem csak a fent említett dolgok megszervezéséből állt. Az online órák megszervezése és levezetése mellett a következő tanév dokumentációinak frissítése, az évfolyammunkák, szakdolgozatok és diplomamunkák témavezetése is zajlott. A márciusban sorra kerülő online szervezett tanszéki gyűlésen mindezek megbeszélésre kerültek. Többek között az aktuális félévben bekövetkező változások, valamint a következő tanévre vonatkozó BSc és MSc szintű tantárgyi programok.

A hallgatókkal való kapcsolattartás is zökkenőmentes. Az órai jelenlét mellett dr. Kucsinka Katalin tanszékvezető, a tanszék koordinátorai és a csoportok kurátorai is tartják a kapcsolatot a hallgatókkal. Március végén órán kívüli online megbeszélés is zajlott a BSc és MSc szinten tanuló hallgatókkal egyaránt. Felhívtuk a hallgatóink figyelmét a félévszerkezet változásaira, megbeszélésre kerültek az évfolyammunkákkal és szakdolgozatokkal felmerült kérdések, valamint a Makovecz hallgatói mobilitás folytatásához szükséges ügyintézések.