Megtartották a „Szól a fülemüle” – VIII. Kárpátaljai népzene és néptánc tehetségkutató döntőjét

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2022-ben nyolcadik alkalommal hirdette meg a népzene- és néptánc tehetségkutatót Kárpátalján „Szól a fülemüle!” néven.

A tehetségkutató célja, hogy a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc csodálatos világát, s egy életre elkötelezzék magukat a magyarság értékei mellett.

A program szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai kirendeltsége.

Idén a program seregszemlével vette kezdetét, melyre olyan 7 és 16 év közötti fiatalok jelentkeztek 2022. január 14. – 2022. július 31. között, akik nagy szeretettel művelik a népzenét és néptáncot. Összesen 37 produkció, 163 fő. A seregszemlén 2022. augusztus 8-án végül 25 produkció mutatkozott be, akik Kárpátalja alábbi településeiről érkeztek: Sárosoroszi, Nagydobony, Nagypalád, Tiszapéterfalva, Ungvár, Mezőgecse, Téglás, Csetfalva, Nevetlenfalu, Beregszász.

A seregszemlét egy 30 órás képzés követte szaktábor formájában 2022. augusztus 8 – 12. között, ahol az alábbi oktatók segítségével mélyíthették tudásukat a fiatalok:

  • Szokolik Szabolcs – kétszeres aranysarkantyús és Fülöp Ferenc díjas táncos, a Püspökhatvani Bene József Általános Iskola oktatója.
  • Szokolik Melinda – kétszeres aranygyöngyös és Fülöp Ferenc díjas táncos, a Püspökhatvani Bene József Általános Iskola oktatója.
  • Váradi Enikő  – a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltségének Kulturális szervezője, a Rezeda Folkműhely vezetője.
  • Orosz Péter – a Rezeda táncegyüttes művészeti vezetője és a Sodró együttes táncos szólistája.
  • Budai Bence – Ward Mária Katolikus Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium hallgatója.
  • Nagy Albert – népzeneoktató, előadóművész.
  • Fenyvesi Attila – Óbudai Népzenei Iskola hallgatója.
  • Solymosi Vince – a Sárarany zenekar cimbalmosa.

A tehetségkutató döntőjére 2022. augusztus 13. és szeptember 25. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 35 produkcióval 162 fiatal jelentkezett.

Az elődöntőre 2022. október 1-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével:

Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvezető konzulja;

Szűrös Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja;

Váradi Enikő a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének kulturális szervezője.

A fellépők neves zsűritagok előtt mutatták be produkcióikat:

  • Berta Alexandra – a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója, Junior Príma díjas előadóművész, népzenetanár, a Hagyományok Háza Hálózat mentorprogramjának oktatója, a Pengetős Trió formáció tagja.
  • Blaskó Csaba – a váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium népzene tanszak vezetője, gyakorlatvezető tanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
  • Szokolik Szabolcs – kétszeres aranysarkantyús és Fülöp Ferenc díjas táncos, az ELTE Néptánc együttes, valamint a Püspökhatvani Népi együttes művészeti vezetője.
  • Szokolik Melinda – kétszeres aranygyöngyös és Fülöp Ferenc díjas táncos, az ELTE Néptánc együttes, valamint a Püspökhatvani Népi együttes művészeti vezetője.

This slideshow requires JavaScript.

A versenyen végül 31 produkció vett részt, 156 résztvevő gyerekkel az alábbi fellépési sorrendben:

S.sz. Jelentkező neve Felkészítő tanár neve A produkció megnevezése

Táncegyüttesek 7-11 éves korosztály

1. Cseprente Néptáncegyüttes Botos Boglárka Rábaközi gyermekjátékok és dus
2. Téglási Eszterlánc néptánccsoport Ignácz Mária Szatmári táncok
3. Kistulipánok tánccsoport Kokas Károly és Botos Krisztina Nyírségi csárdások

Hangszeres szólisták 7-11 éves korosztály

4. Balogh Màtè Balogh Marianna/ Mèszàr Katalin Dunàntùli vàlogatàs citeràra
5. Fudella Csenge Kurendás Szilvia Dunántúli ugrósok
6. Lovász Kerolájn Kurendás Szilvia Dunántúli ugrósok
7. Pupcsik István Kurendás Szilvia Vas megyei dalok

Táncospárok 7-11 éves korosztály

8. Csizmadia Márk Botos Boglárka Felcsíki verbunk és zsuka
9. Dankai Nikolett, Komáromi Levente Várady Enikő, Orosz Péter Tyukodi táncok

Hangszeres szólisták 12-16 éves korosztály

10. Hadar Lara Martina Bíró-Szanyi Anikó Szatmári lassú és friss csárdás

Táncospárok 12-16 éves korosztály

11. Bereczky Tamás Orosz Péter Nagyecsedi verbunk
12. Gricza Kamilla, Pércsi Lajos Várady Enikő, Orosz Péter Magyarbődi hangulatok
13. Pércsi Márton, Nagy Eszter Várady Enikő, Orosz Péter Tövisháti táncok
14. Juszkó Kinga, Kiss Bence Ignácz Mária Mezőségi táncok
15. Kocsis Rebeka Marozsi Milán Kokas Károly és Botos Krisztina Nagyecsedi Verbunk csárdás és friss.
16. Bocskai László Lázár Alexa Vanessza Kokas Károly és Botos Krisztina Kalotaszegi csárdás és szapora.
17. Szabó Károly és Bukovecki Barbara Kokas Károly és Botos Krisztina Szatmári csárdás
18. Kancsánszki Kristóf Suta Boglárka Kokas Károly és Botos Krisztina Nyírségi csárdás
19. Veres Ádám és Dankovics Jázmin Kokas Károly és Botos Krisztina Viski csárdások
20. Szabó Károly és Néger Barbara Kokas Károly és Botos Krisztina Magyarbődi csárdások.

Hangszer együttesek 12-16 évesek

21. Pengető citerazenekar Simon Sarolta Moldvai népdalok
22. Nefelejcs együttes Kacsó Marianna Dél -dunántuli népdalcsokor
23. Pergettyű citeraegyüttes Gerber Anzselika / Ignácz Mária Rábaközi népdalok
24. Hangraforgó citera együttes Gáti Georgina Rábaközi népdalok
25. Turjanica Emília Marozsi Milán Bocskai László Gyurkó Abigél Kokas Károly és Botos Krisztina Dobronyi muzsika

Táncegyüttesek 12-16 éves korosztály

26. Eszenyi KisRitmus néptáncegyüttes Szabó Tibor, Kosztyu Barbara Boncidai vigadalom
27. Téglási Orchide néptánccsoport Ignácz Mária Sárközi táncok
28. Hímes Néptáncegyüttes Torma István Nagydobronyi csárdás és kalotaszegi legényes
29. Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport Nagy csoport Kokas Károly és Botos Krisztina Nagydobronyi karikázó, legényes és csárdás
30. Tulipán táncssoport Kokas Károly és Botos Krisztina Magyarbődi csárdások
31. Huszár Noémi és Pércsi Márton Várady Enikő, Orosz Péter Tyukodi csárdás és friss

 

A tehetségkutató győztesei a nyári népzene- és néptánc táborokba kaptak meghívást:

Hangszer együttes (12-16 évesek) kategória:

  1. hely: Turjanica Emília, Marozsi Milán, Bocskai László és Gyurkó Abigél
  2. hely: Hangraforgó citera együttes
  3. hely: Pengető citerazenekar

Hangszeres szólista (7-11 évesek) kategória:

  1. hely: Balogh Máté
  2. hely: Pupcsik István
  3. hely: Fudella Csenge

Hangszeres szólista (12-16 évesek) kategória:

  1. hely: Hadar Lara Martina

Táncegyüttesek (7-11 évesek) kategória:

  1. hely: Cseprente Néptáncegyüttes
  2. hely: Téglási Eszterlánc néptánccsoport
  3. hely: Kistulipánok tánccsoport

Táncegyüttesek (12-16 évesek) kategória:

  1. hely: Téglási Orchidea néptánccsoport
  2. hely: Napsugár Hagyományörző Gyermekcsoport és Tulipán tánccsoport
  3. hely: Hímes néptáncegyüttes

Táncos szólista (7-11 évesek) kategória:

  1. hely: Csizmadia Márk
  2. hely: Huszár Noémi és Pércsi Márton
  3. hely: Dankai Nikolett és Komáromi Levente

Táncos szólista (12-16 évesek) kategória:

  1. hely: Gricza Kamilla és Pércsi Lajos
  2. hely: Bocskai László és Lázár Alexa Vanessza
  3. hely: Bereczky Tamás

A kategóriák első helyezettei a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének módszertani kiadványait kapták meg különdíjként, 37 500 ft értékben.

A módszertani kiadványok megvásárlását, a seregszemlét, a 30 órás képzést, a VIII. Kárpátaljai népzene és néptánc tehetségkutató döntőjének megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Tehetség Program támogatta.

 

Váradi Natália, a program szervezője,

a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója