Mert megmarad a hit… Gyertyagyújtás Beregszászban

A felhők, bármilyen sűrűek és bármennyire is megingathatatlannak tűnnek,

a hitet mutatják meg, és azt, hogy valami még vár ránk.
(Tom Ryan amerikai újságíró, író)

Talán a fenti idézet tükrözi a leghűebben a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség november 27-i gyertyagyújtási ünnepségét, hisz az egész napos eső és hideg ellenére is szép számmal gyűltek össze érdeklődők advent első vasárnapján Beregszász főterén.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) kezdeményezésére Beregszász elöljárói és civil szervezetei 2015-ben úgy döntöttek, hogy hagyományteremtő céllal, Közös Advent címszóval valósítják meg a várakozás ideje alatti programjaikat. Az együttműködés sikerességét mutatja, hogy idén ismét az összefogás jegyében gyújtották meg az első gyertyát a város adventi koszorúján.

A szervezők már kora délután meleg teával, zsíros kenyérrel kínálták a járókelőket, és hangulatos zenével oldották az időjárás miatti borongós hangulatot. A játékos kedvűek csokoládéhoz juthattak az Itt Magyarul Is mozgalom kvízén, s adventi koszorút is vásárolhatott magának, aki utolsó pillanatra hagyta annak beszerzését.

116228_02Több gyerekcsoport mézeskalács-díszítésre vállalkozott. Az elkészült munkákat a PCS hamarosan árverezésre bocsájtja. A befolyt összeget jótékony célra fordítják.

– A gyertyák szimbolizálják azt, hogy Beregszász keresztény értékek fontos helyszíne – mondta megnyitó beszédében Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, aki szerint a meggyújtott gyertya reményt és hitet adhat a mellette elhaladóknak arra, hogy meg tudjuk oldani az előttünk álló problémákat.

Babják Zoltán polgármester hangsúlyozta: bízik abban, hogy a gyertya fénye a hazavezető utat jelzi majd azoknak a beregszásziaknak, akiknek el kellett hagyniuk szülőföldjüket. A város első emberének ünnepi beszédét követően Orosz Ildikó megyei képviselő, a Rákóczi-főiskola rektora köszöntötte a jelenlévőket, majd a felszólalók három fiatal fellépővel együtt meggyújtották a hit gyertyáját. Ezután a történelmi egyházak képviselői kérték áldásukat a jelenlévőkre.

116228_01A szervezők közös éneklésre invitálták a közönséget a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség Szent Ferenc Kórusával, színpadra léptek a Beregszászi Művészeti Iskola tanárai, továbbá a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképző Intézetének kórusa. Végezetül a péterfalvi Kokas Banda és a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport félszáz aprósága varázsolta meghittebbé az ünnepet.

Advent második vasárnapjának ünnepi műsoráról a Beregszászi Református Egyházközség gondoskodik.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások