Munkatársunk szakmai elismerése

December 19-én Budapesten adták át a Magyar Nyelvőr Díjakat. A rangos szakmai elismerést a Magyar Nyelvőr Alapítvány kuratóriuma ítéli oda. Az aranyszínű talapzaton álló, gravírozott tollat ábrázoló díjat minden évben olyan személyek kaphatják, akik sokat tettek a magyar nyelv kutatása, megőrzése, oktatása terén Magyarországon és annak határain túl.

Keszi István, Magyar Nyelvőr Alapítvány képviselője kiemelte, hogy az Alapítvány a magyar nyelv kutatását, megőrzését és oktatását szolgáló rendezvényeket, kiadványokat, törekvéseket támogatja, és azokat a személyeket részesíti elismerésben, akik e területeken értek el kiemelkedő eredményeket.

Idén, 2022-ben az Alapítvány döntése értelmében Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára három személynek adta át az elismerést. Juhász Judit rádiós újságíró, egykori kormányszóvivő, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, valamint Vinkó József műfordító, dramaturg és újságíró mellett ebben az évben Beregszászi Anikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, a Filológia Tanszék vezetője nyerte el a rangos elismerést.

Korábban olyan, a magyar nyelvészet területén meghatározó tudósok kapták meg a Magyar Nyelvőr Díjat, mint például Kiss Jenő, Keszler Borbála, Szathmári István, Antalné Szabó Ágnes, Laczkó Krisztina, Rátz Judit, Lengyel Klára, Siptár Péter, vagy a határon túli kutatók közül Péntek János, Szabómihály Gizella, Vančo Ildikó, Hódi Éva. Beregszászi Anikó mellett Kárpátaljáról korábban Csernicskó István vehette át a szakmai díjat 2015-ben.

A laudáció alapján Beregszászi Anikó a kárpátaljai magyar anyanyelvi nevelés tartalmi és tantárgy-pedagógiai megújítása, a magyarnyelv-oktatás hátterének tudományos kutatása, valamint a Beregszászon folyó magyartanár-képzés megalapozásában való aktív részvétele területén elért eredményeivel érdemelte ki a díjat.

Azért dolgozunk, hogy a magyar nyelven folyó oktatásnak ne csak gazdag múltja, nehéz körülmények között formálódó jelene, hanem biztos jövője is legyen Kárpátalján” – emelte ki Beregszászi Anikó az elismerés átvételét követően.

Gratulálunk Beregszászi Anikónak, és további sikereket kívánunk számára!

This slideshow requires JavaScript.