Nemzetközi tudományos konferencia Pécsett

2016. október 13–14. között a Pécsi Tudományegyetem megalapításának 650. évfordulójára és Dr. Hodinka Antal, az egyetem egykori rektora és bölcsészkari dékánjának munkássága előtti tisztelgés jegyében a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, a Pécsi Orosz Központ, a Szlavisztika Intézet, a Történettudományi Intézet, a Modernkori Oroszország és Szovjetunió Kutatócsoport (MOSZT), illetve a Pécsi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat „Szláv-magyar kapcsolatok: múlt, jelen, jövő” címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát. A két napos konferencián elhangzott előadások a szláv-magyar kapcsolatok terén elért legújabb eredményeket mutatták be a téma iránt érdeklődő szakmai és laikus hallgatóság számára.

A konferencián főiskolánk oktatói is részt vettek.

A konferencia egyik plenáris előadója Dr. Zoltán András volt, aki Hodinka Antalnak az óorosz filológia terén végzett munkásságát és annak eredményeit ismertette.

Bárány Erzsébet Magyar szavak az óukránban című előadásában a XIV–XVII. századból származó írott nyelvi forrásokban előforduló magyar jövevényszavakat mutatta be.

Gazdag Vilmos pedig a kárpátaljai magyar nyelvhasználati színtereket ért keleti szláv hatásról tartott előadást.

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások