Rendhagyó történelemóra a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Beregszászi Tehetségpontjában

2023. május 10-én a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében rendhagyó történelemóra valósult meg a szovjet rabságból Magyarországra visszatérő foglyok hazatérésének 70. évfordulója alkalmából. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma, azaz a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Beregszászi Tehetségpontja adott otthont. Az alkalom minden érdeklődő számára nyitott volt.

A programon online vett részt Nagyné Pintér Jolán, a Gulág Alapítvány elnöke és személyesen volt jelen Dr. Kovács Emőke történész, a Gulag emlékév szakmai vezetője. Az elődás „Elbeszélt múlt – Rendhagyó történelemóra a magyar Gulag rabokról” címmel valósult meg.

A rendezvény második felében Dr. Kovács Emőke, aki többek között Balaton-kutató: „Honunk kisded tengere…”- A Balaton története a 19-20. században címmel tartott előadást.

Nagyné Pintér Jolán családja életét végig kísérte a Gulag borzalma. A kényszer munkatárbort túlélő szülők gyermekeként többszörösen is megszenvedte a kommunista diktatúrát. Szülei politikai elítéltként majdnem tíz évet töltöttek ártatlanul a Gulag számos táborában, messze Szibériában és ez az ő életét is meghatározta. Részese lehetett annak a folyamatnak, ahogy a rendszerváltást követően megalapították a Gulag Alapítványt és felavatták a világ első Gulag-emlékművét Budapesten. Szülei halála után átvette az Alapítvány vezetését. Rendszeres, határokon átnyúló tevékenységével leginkább a fiatal generáció számára szeretné elmondani a lágerek szomorú történetét, okulásképp a jövőre nézve.

A II.RFKMF Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja két évtizede kutatja a kárpátaljai Gulagra hurcoltak sorsát és ismerteti azt nemzetközi konferenciákon, különböző tanulmányokban. Mivel múltunk történelmi sebeinek gyógyítására, a köztünk élő példaértékű emberi sorsok bemutatása az egyik gyógyír.

Dr. Kovács Emőke a sokszor az utcáról málenykij robotra hurcolt, a Szovjetunió Gulag táboraiban szenvedő sok százezer magyar áldozat  emlékét őrzi, ápolja és adja tovább – iskolai segédanyagok, filmvetítések, iskoláknak juttatott DVD-k, országjáró Gulag-vándorkiállítások szervezésével. S közben a csodálatos magyar tenger, a Balaton múltjáról és jelenéről tudósít tanulmányokban, könyveken, előadásokon, tévén- és rádión keresztül.

A rendezvényen köszöntő beszédet mondott: Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja és Dr. Soós Katalin a Szakgimnázium igazgatója.

A programot a Kulturális Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program támogatta.

This slideshow requires JavaScript.

 

Dr. Váradi Natália,
a„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója