Szabó Géza a Rákóczi-főiskoláért emlékérem egyik díjazottja

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2019-ben adományozott első alkalommal Rákóczi-főiskoláért emlékérmet. A díjat idén egy külföldi és egy kárpátaljai személy érdemelte ki. 2021-ben az anyaországi díjazott Szabó Géza.

Dr. Szabó Géza, történész, a Nyíregyházi Egyetem nyugdíjas oktatója, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány kuratóriumának egykori elnöke. Nyírbátorban látta meg a napvilágot és a középiskolát is itt végezte el. Felsőfokú tanulmányait a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán kezdte el, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakán folytatta, ahol tanári oklevelet szerzett.

1971-től a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Történelem Tanszékén dolgozik. 1983-tól az intézmény Főigazgatói Hivatalának vezetője, emellett az oktatói munkában is részt vesz. 1984-ben sikeresen megvédte doktori disszertációját, ezt követően főtitkári pozícióban a rektor igazgatási helyettese. Hivatali feladatainak magas színvonalú ellátása mellett előadásokat szervez, oktat, publikál. A Rákóczi-főiskola megalakulásának első éveiben Szabó Géza volt az, aki a kihelyezett képzéseket a nyíregyházi oldalról vezette és koordinálta. Kiss Istvánnal együtt nagyon sokat tettek a főiskola minőségi oktatásáért, az akkreditációs folyamatok sikerességéhez nagyban hozzájárult, segítette a főiskola bejegyzését.

Szabó Géza több éven át a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány kuratóriumának elnökeként tevékenykedett, hozzájárult ahhoz, hogy a nyíregyházi és beregszászi oktatási intézmények között tartalmas kapcsolat alakuljon ki.

2007-ben Nyíregyháza Város Önkormányzatának Életmű-díját vehette át. 2013-ban Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Nyíregyháza Város Díszpolgára címet adományozott dr. Szabó Gézának.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szabó Gézát a kárpátaljai magyar nyelvű felsőfokú képzés megalapozásában és megteremtésében betöltött szerepéért az intézmény tiszteletbeli polgárává fogadta és 2021-ben a Rákóczi-főiskoláért emlékérem kitüntetést adományoz számára.

A díjhoz szívből gratulálunk!