Tanévzáró és diplomaátadó ünnepség a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) június 24-én tartotta diplomaosztóval egybekötött tanévzáró ünnepségét. A rendezvénynek a hagyományhoz híven a beregszászi református templom adott otthont.

Az ünnepség kezdetén bevonultak a főiskolai tanács tagjai és a meghívott vendégek, majd az ünneplő tömeg fennállva fogadta Kárpátalja történelmi zászlait: a Bethlen-zászlót, Rákóczi piros-fehér-zöld, piros-kék, piros lovassági zászlóit, a magyar nép nemzeti zászlaját, az ukrán nemzeti zászlót, Kárpátalja zászlaját, a millenniumi zászlót és a főiskola zászlaját.
Ezt követően Maksai Attila, a Beregszászi Református Egyházközség lelkésze köszöntötte a résztvevőket. A megjelentek ajkán felcsendült nemzeti imádságunk, a Himnusz, majd a főiskola himnusza, a Rákóczi Ferenc bús éneke című kuruc kori ének.
A vendégek köszöntése után Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektora tartotta meg ünnepi és évértékelő beszédét. A rektor asszony ismertette, hogy az elmúlt tanévben összesen 1013 hallgatója volt az intézménynek. Beszédében a 2015–2016-os tanévben szervezett konferenciákról és rendezvényekről, tudományos kötetek kiadásáról, együttműködési szerződések megkötéséről, infrastrukturális fejlesztésekről számolt be. A főiskola rektora arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, az EP Kulturális és Oktatási Bizottságának alelnöke jóvoltából a legkiválóbb tanulmányi eredménnyel rendelkező végzős hallgató, Bihari Krisztina és a legjobb eredménnyel rendelkező végzős történelem szakos diák, Dancs Edina 2016 őszén részt vehet egy európai parlamenti látogatáson Brüsszelben vagy Strasbourgban.

A II. RF KMF rektora a diplomázók számára Kányádi Sándor szavait idézte útravalóul: „Aki megért, s megértet, egy népet megéltet.”
A diplomaátadó ünnepségen köszöntőbeszédet mondott Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Kiemelte, hogy a Rákóczi-főiskola nemcsak a kárpátaljai magyar diákok oktatásával foglalkozik, hanem az évek során szellemi, tudományos és kulturális központtá vált, vállalja a magyarság kultúrájának, hagyományainak és örökségeinek átadását, megőrzését.

A diplomázók nevében Mónus Dóra magyar szakos végzős hallgató mondott köszönetet a tanároknak és a szülőknek, s búcsúzott az alma matertől és a diáktársaktól.
A végzős hallgatók fogadalomtétele után 148 diák vehette át a végzettséget igazoló oklevelét. Közülük 95 diák BSC (bakalavr), 53 pedig SSC (specialist) szintű diplomát vett át. Négy hallgató két szakon folytatta tanulmányait, így ők egyszerre két diplomát kaptak.

Ezt követően Füsti-Molnár Szilveszter, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA) rektora mondott köszöntőbeszédet, majd átnyújtották a diplomákat a katechéta-lelkipásztori munkatárs képzésben részt vevő végzős hallgatóknak.
Az SRTA végzős diákjainak fogadalomtétele után a jelenlévők elénekelték a diákhimnuszt, majd Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Tannyelvű Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnöke köszöntötte a friss diplomásokat. Mi dolgunk a világon? küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért – ezzel a Vörösmarty-idézettel kívánt jó utat és kitartást a diplomás fiataloknak.

A rendezvény végén Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke Isten áldását kérte a friss diplomások és a jelenlévők életére.
A Szózat eléneklése után az ünneplők átvonultak a főiskolára, ahol a rendezvény koccintással és az ünnepeltek köszöntésével zárult.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások