Természet-és erdő ismereti foglalkozás az erdei iskolában

A 2022/2023-as tanévben is, minden természetkedvelő diák számára, nyitva áll a  II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Erdei Iskolájának és Kutatóbázisának kapuja, amely Nagydobrony határában helyezkedik el.

A közelgő „Madarak és fák napja” (május 10.) apropójából 2023. május 09-én természet és környezetismereti foglalkozásra került sor az iskolában. A foglalkozáson 21 diák vett részt, akik a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 5. osztályosai voltak.  A program felelőse Dr. Kohut Erzsébet a helyszínen üdvözölte a megjelenteket, valamint bemutatta az erdei iskola épületét, környezetét, ezáltal invitálva, több napos programra a hallgatóságot. 

A program a természet-és erdő ismeret jegyében zajlott. Az erdei iskola épületétől a Szernye csatorna töltéséig vezető úton, Dr. Kohut Erzsébet számos fontos ismeretanyaggal bővítette a megjelent gyerekek tudását, több növényfajt illetve állatfajt is lehetőségük volt közelebbről is szemügyre venni. A hasznos ismeretanyag után a tanárnő játékba vonta be a megjelenteket. A játék menetébe bekapcsolódott Bíró Renáta, Sass Patrik és Gál Dóra Dominika a II. RFKMF biológia szakos hallgatói. A játék után Gál Dóra Dominika tartott egy gyógynövényekkel kapcsolatos foglalkozást, majd közös szalonnasütéssel zárult a program. A gyerekek nagyon élvezték a természetben töltött időt, végig megfigyelhető volt az érdeklődés részükről.  Kísérőtanárként jelen volt Márkus Julianna, Panykó Éva a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanárai, illetve Kázmér Éva, a II. RFKMF Biológia és Kémia tanszék munkatársa. 

This slideshow requires JavaScript.

Kázmér Éva