Végéhez közeledik a felsőoktatási intézmények közötti regionális “Universiade” rendezvénysorozat

2023. április 26-án Ungváron, a Junyiszt sportbázison rendezték meg a XVIII. Universiade felsőoktatási intézmények közötti futsal területi versenyek utolsó előtti fordulóját.

A II. RF KMF válogatottja aktív résztvevője volt az említett megmérettetésnek. Azonban különböző okok miatt nem minden felsőoktatási intézmény tudott részt venni ezen az eseményen, ami jelentősen befolyásolta a versenyzők sportszerűségét. A mérkőzések kimenetele megjósolható volt, és ezt az összesített eredmények is igazolták. Csapatunknak az Ungvári Nemzeti Egyetem és az Ukrajna Egyetem bázisán működő Vinnicai Szociális és Gazdasági Főiskola Huszti Kárpáti Vállalkozási Intézetének labdarúgóival kellett megmérkőznie.

Az első mérkőzésen a huszti Ukrajna csapata ellen magas színvonalú játékkal, ügyesen védekezve és élesen támadva, gyakran olyan helyzeteket teremtve a pályán, amelyekben az ellenfél olyan hibákra kényszerült, amelyek lehetővé tették, hogy mi diktáljuk a játék menetét, így végül magabiztosan nyertünk. Csapatunk végül 2-0 arányú győzelmet aratott.

Sokkal nehezebb dolgunk volt az Ungvári Nemzeti Egyetem csapatával, mivel ez a csapat a regionális bajnokság felső ligás csapataiban játszó rutinos labdarúgókból tevődik össze. A mérkőzés első percében kapott gól jelentősen befolyásolta a meccs további menetét, játékosaink meginogtak, minek következtében az ungvári csapat átvette a kezdeményezést. Az első félidőben sikerült felzárkóznunk, sőt, még az egyenlítésre is megvolt a lehetőségünk, de az ellenfél kapusa remekül védett, és elhárította a támadásainkat. A második félidő az ellenfél egyértelmű fölényével zajlott, élesebben támadtak és egyre többször teremtettek veszélyes helyzeteket. A nyomásnak nem tudtunk ellenállni, egyre gyakrabban hibáztunk, és egyes hibák gólokhoz vezettek. Ez főleg a meccs végén volt érezhető, amikor a játékosaink kimerültek, és már képtelenek voltak a megfelelő színvonalon védekezni. Az ellenfél fölényes 4:0-ás győzelmet aratott.  Így egy győzelemmel és egy vereséggel a KMF csapata a dobogó második helyét szerezte meg. Ez az eredmény garantálja számunkra, hogy az utolsó strandröplabda-verseny eredményétől függetlenül a regionális Universiade összesített eredményében a felsőoktatási intézmények között a második helyen végezzünk. Gratulálunk valamennyi , a tanév során megrendezett különböző sportágak versenyein részt vevő és hasonló sikert elérő hallgatónak. Csak így tovább!

This slideshow requires JavaScript.

 

                            Vizauer Árpád
Az Egészségügyi- és Sportcentrum vezetője