Véget ért a Kölcsey Nyári Pedagógusakadémia

Befejeződött a XVII. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia. A továbbképzésen hét szekcióban, 40 órában folyt a munka.

A pedagógusakadémia zárónapján megszervezték a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) alapszervezeti elnökeinek konferenciáját. Az ülésen dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke tartott értekezést A nemzeti kisebbségi lét és oktatás kihívási Kárpátalján címmel, ahol Kárpátalja történelmének rövid ismertetése után az oktatás jelenéről beszélt.

– A kárpátaljai magyarok száz éve egy fizikális csehszlovák, szovjet és ukrán valóságban és egy virtuális magyar kulturális térben éltek és élnek

– jelentette ki dr. Orosz Ildikó.

A KMPSZ elnöke kitért az ukrán nyelv helyzetére, továbbá rávilágított a megye módszertani ellátottságának siralmas állapotára. Az elnök asszony kiemelte a Magyar Kormány támogatásának jelentőségét.

Az oklevelek átadását a továbbképzésben részt vevő zenepedagógusok műsora előzte meg.

A koncerten két verset – Balla László: SzülőföldemAlföldi Géza: Csak a gyökér kitartson – szavalt Lőrincz Katalin, eredeti Rákóczi-nótát játszott tárogatón Pirigyi Gergely, négykezes zongoradarabokat – Liszt Ferenc: Szózat és Magyar Himnusz-fantázia, II. Magyar rapszódia – adott elő Várnagy Andrea, a ZeneVarázslat Mozgalom megálmodója és lánya, Lili. Felcsendült Horváth István A csitári hegyek alatt népdalfeldolgozása, amelyet szólóban énekelt Szűcs Erzsébet, majd elhangzott Rákóczi imája a zenetanárok közös előadásában. Az összeállítás zárószámaként Kodály Zoltán Magyar miséjéből a Gloria tételt adták elő a zenepedagógusok. A zeneoktatókat Horváth István, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Váci Karolina Székesegyház Kórusiskola tanára készítette fel.

– Minden pedagógus küzd a kiégés ellen, a nehéz körülmények között a túlélésért, s mindezt a kárpátaljai magyar gyermekekért teszi. Remélem, jövőre is tudunk találkozni – mondta dr. Orosz Ildikó az oklevelek ünnepélyes átadásakor.

A Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát a KMPSZ szervezte július 8–12. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma

Forrás: