Szakmai tanulmányút és Rákóczi öröksége Erdélyen át

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola számvitel és adóügy szakos hallgatói 2019. július 24–28. között szakmai tanulmányúton vehettek részt Erdélyben. Két intézményt látogattunk meg: kedden a Babes-Bólyai Tudományegyetemet, Kolozsvárott a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Magyar Intézetet, valamint csütörtökön a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központot. Hallgathattunk egy-egy pénzügyi és egy számviteli előadást a helyi kollégáktól.

A programon 22 diák és 6 tanár vett részt. Hétfő este érkeztünk Kolozsvárra a Bethlen Kata Diakóniai Központ vendégházba. A várost sikerült a néhány nap alatt jól megismerni, ugyanis sétálva fedeztük fel az óvárost, annak dinamikusan fejlődő nagyvárosi légkörét és a szűk utcákban fellelhető parányi „magyar varázst” is.

Kedd délelőtt Kolozsváron az egyetemen dr. Szász Levente dékánhelyettes fogadott minket és mutatta be az intézményüket. Kolozsvár Románia második legnagyobb városa, egyetemi városnak minősül, s ezen belül csak a gazdasági magyar intézetbe járó magyar hallgatók létszáma 700–800 között mozog. Ezekkel a hallgatókkal értek el hazai és nemzetközi sikereket, lettek helyezettek az USA-ban, Európában és persze Magyarországon is. Az izgalmas intézménybemutatást követően Nagy Bálint Zsolt tartott egy modern pénzügyi előadást az egyetem bázisán. Előadásában kitért arra, hogy az IT fejlődése milyen kihívásokat eredményez a pénzügyi szektorban, milyen új fizetési módok alakulnak ki, s ezeknek milyen haszna, illetve veszélyei vannak a jövőben. Ezt követően egy ebédet és egy hosszabb sétát követően megnéztük a Mátyás teret, illetve a város központját.

Másnap, szerdán folytattuk utunkat Székelyudvarhelyre, ahol Ilyés Ferenc, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ igazgatója fogadott minket. A szakmai program az intézmény bázisán csütörtökön volt, ahol Farkas Imre gyakorló könyvelő tartott számviteli előadást a Román és nemzetközi számviteli szabályozások bemutatásával. Érdekes volt mind az oktatóknak, mind a hallgatóknak felismerni azt az utat, amelyen mi haladunk Ukrajnában, s melyet korábbi évtizedekben az erdélyi barátaink már végigjártak, s most már a számviteli és üzleti szakma egy konszolidált, észszerű gazdasági fejlődést mutat.

Délután megkoszorúztuk a székelyudvarhelyi Rákóczi-szobrot, ahol tiszteletünket fejeztük ki a nagyságos fejedelem erdélyi munkássága és elért sikerei előtt. A koszorúzást követően megismertük a helyi várkastélyt és a belváros történetét kísérőnk, Benedek Tímea közreműködésével.

A kulturális programot egy újabb szakmai program követte: ellátogattunk a helyi inkubátor házba (Hargita Business Center), a helyi termékszaküzletbe, egy magyar érdekeltségű áruházba (Merkur). Ezen a részen a hallgatók főleg a vállalkozásindítás és -fenntartás kihívásával ismerkedhettek meg, s láttak példát arra is,

hogy a magyarság kisebbségi létben is tud önálló gazdasági erő lenni és fennmaradni, nem kis sikereket elérve.

A hazaút pénteken volt. Este kilenc órakor minden diák és tanár épségben hazaérkezett. A szakmai program változatosságát mutatja, hogy számviteli és vállalatgazdasági területeket mind elméletben, mind gyakorlati megvalósulásban sikerült a hallgatók számára prezentálni. Bízunk benne, hogy a szakmai élményeken túl Erdélyország szépsége, a tanárok és hallgatók közös élményében megvalósuló közösségépítése, továbbá a program kulturális és identitást erősítő hatása is maradandó élményeket biztosított a résztvevők számára.

Pataki Gábor, Számvitel és Auditálás Tanszék