Vers a tér(b)en! – közös versmondás Beregszászban

Három év online verselést követően ismét közös szavalásra invitált a Pro Cultura Subcarpathica.

A civil szervezet költészetnapi versmondásán rendszerint az adott évben jubiláló költő választott versét szavalják el közösen Beregszász főterén. A rendezvény 2020-ban és 2021-ben a pandémia, 2022-ben az ukrajnai háború miatt maradt el. Az érvényben lévő hadiállapot miatt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában hangzott el Petőfi Sándor Nem megyek én innen sehova című költeménye.

Az esemény kezdetén Csákány Marianna, a Tulipán Tanoda népi ének oktatója Petőfi Sándor Elvándorol a madár című megzenésített versét adta elő.

A jelenlévőket Pallagi Marianna, a PCS igazgatója köszöntötte. Kiemelte, legutóbb 2019-ben tarthattak személyes jelenléttel versmondást Beregszász főterén. Azt követően a koronavírus, majd a háború kitörése miatt az online térbe kényszerült a rendezvény, ma viszont ismét együtt szavalhatnak kicsik és nagyok.

„A ’90-es években a Bátyúi és Beregi Költészeti Napokkal indult útjára egy költészet napi szavalóverseny, amelyet a Pro Cultura Subcarpathica is felkarolt, és kiterjesztett Kárpátalja egész területére, hogy immár ne csak az iskolákban, de a téren is elhangozhassanak a magyar irodalom remekei”

– mondta Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a PCS elnöke.

A köszöntő után Csákány Marianna megzenésített formában adta elő Petőfi Sándor Nem megyek én innen sehova című versét.

Ezt követően eljött a várva várt pillanat, a közös versmondás. A választott verset Mónus Dóra, a Rákóczi-főiskola Filológia Tanszékének oktatója adta elő, majd közösen szavalták el kicsik és nagyok. A közös versmondást közös éneklés követte, Csákány Mariannával ugyanis a vers megzenésített formáját is előadták.

A nap záróakkordjaként a korábbi évekhez hasonlóan mindenki dedikálhatta a helyszínen felállított Petőfi-portrét.

This slideshow requires JavaScript.

K. A.