Videokonferencia-berendezéssel gazdagodott a Rákóczi-főiskola

A Szent István Egyetem jóvoltából a beregszászi Rákóczi-főiskola egy vadonatúj modern videokonferencia-berendezéssel gazdagodott. Az adomány kapcsán március 27-én tartottak sajtótájékoztatót a főiskolán.

A XXI. század elképzelhetetlen a technika vívmányai nélkül, melyeknek korszerűsítésére folyamatosan szükség van az oktatásban. A Rákóczi-főiskola élen jár az ország tanintézményei között, ahol a századnak megfelelő modern eszközök segítségével is segítik a fiatalok tudásának gyarapítását. A most átadott eszköz célja, hogy kiszolgálja a Szent István Egyetem által a főiskolára kihelyezett három képzést, amelyek közül a kertészmérnöki már sikeresen működik. A másik két kihelyezett képzés akkreditációs eljárás alatt van: az egyik a mezőgazdaságimérnök-, a másik pedig az élelmiszermérnök-képzés lenne, amelyeken remélhetőleg szeptembertől már diákokat képezhetnek. A berendezés által időt, energiát, pénzt, utazást spórolnak a Szent István Egyetem oktatóinak, hiszen a videokonferencia-berendezés révén lehetővé válik, hogy valaki Gödöllőn tartja az óráját, de ezt látják Beregszászban, Zentán, Csíkszeredában is, mivel az eszköz interaktív, ezért kérdéseket is fel tudnak tenni az oktatóknak, sőt, diák és diák között is kommunikáció alakulhat ki.

A sajtótájékoztatón Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese köszöntötte a megjelenteket.

Magyar Ferenc, a Szent István Egyetem stratégiai és koordinációs főigazgatója elmondta, hogy örömmel adják át a berendezést. A fejlesztés a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósult meg. A Szent István Egyetem célja az volt, hogy a külhoni magyarságot egy hálózatba kötve együtt tudjanak egy közös oktatási és gazdasági teret kialakítani. Ez az az egyetem a magyarországi egyetemek közül, amely minden külhoni magyar területen szervez képzéseket – fogalmazott a főigazgató. Azt is elmondta, hogy régóta vágyuk az, hogy összekössék a külhoni magyarságot egy olyan hálózat által, amelyben innovációs és egyéb potenciált tudnak fejleszteni. Ezzel a berendezéssel mindez sikerült.

Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora szerint ez az alkalom egy új lehetőséget nyitott meg, hiszen a videokonferencia-berendezés­nek köszönhetően már nem kell utazni egyik helyről a másikra, hogy szemtől szemben tanácskozzanak. Köszönetét fejezte ki az ajándékért, és reményét, hogy a rendszert mindannyian hosszú távon használni tudják majd.

Az eseményen jelen volt Székely Erika, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztési szaktanácsadásának igazgatója, valamint Balogh Eszter, a Szent István Egyetem Kárpát-medencei agrár- és vidékfejlesztési innovációs központjának vezetője.

Az átadó folyamán a konferenciaeszköz segítségével négy helyszín volt interaktív kapcsolatban a főiskolával: Erdély, Felvidék, Vajdaság és Budafok.

A sajtótájékoztatót követően aláírásra került az együttműködési nyilatkozat, majd Pallay Ferenc, a II. RF KMF tanára mutatta be a programot, végül kipróbálták a konferenciabeszélgetést, mely öt országot kötött össze, ezzel bebizonyítva, hogy az eszköz sikeresen működik.

Váradi E.

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások