Felvételi 2019: Várja a felvételizőket a Rákóczi-főiskola alap- és magiszteri képzési szintekre

Idén is várja az alapképzésre felvételizőket a Rákóczi-főiskola

Tart a felvételi időszak az ország felsőoktatási intézményeiben, ezért Bárány Bélát, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felvételi Bizottságának titkárát arra kértük, foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat az érdeklődők számára. Előző számunkban a beregszászi főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetébe jelentkezőknek igyekeztünk hasznos tudnivalókkal szolgálni, ezúttal a bachelor képzési szinttel kapcsolatos információkat foglaljuk össze.

– Milyen szakokra hirdet felvételt 2019-ben a Rákóczi-főiskola bachelor képzési szinten?

– Meghirdetett szakjaink: ukrán nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, biológia és az ember egészsége, földrajz, kémia, matematika, történelem, tanítói, óvodapedagógia, turizmus, illetve számvitel és adóügy. E szakokon nappali és levelező tagozatos képzést is indítunk. A korábbi évekhez hasonlóan képzéseink első és második évfolyamára egyaránt lehet jelentkezni.

– Miben tér el a felvételi eljárás az első és a második évfolyamra jelentkezők esetében?

– Az első évfolyamra a középiskolai végzettséggel rendelkezők jelentkezhetnek a külső független értékelésen szerzett három szertifikát birtokában. Minden szak esetében kötelező szertifikátot szerezni ukrán nyelvből és irodalomból. Arról, hogy az ukrán mellett milyen két további szertifikátra van szükség a jelentkezéshez az egyes szakokon, főiskolánk felvételi szabályzatának 4. mellékletéből tájékozódhatnak az érdeklődők, amely elérhető honlapunkon: www.kmf.uz.ua. Itt kell megjegyeznem, hogy az oktatás és pedagógia képzési ághoz tartozó szakok esetében (óvodapedagógia, történelem, tanítói, ukrán nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, biológia és az ember egészsége, földrajz, matematika, kémia) a felvételi szabályzat lehetővé teszi, hogy az egyik szertifikát helyett, harmadik tárgyként a jelentkezők belső vizsgát tehessenek a főiskolánkon magyar nyelvből.

Idén a felsőoktatásba jelentkezőktől a 2019-es szertifikátok mellett a 2017-ben és 2018-ban szerzett szertifikátokat is elfogadják. Kivételt képeznek e tekintetben az idegen nyelvekből szerzett szertifikátok. Angol, német, francia és spanyol nyelvből a felsőoktatási intézmények csak a 2018-as és 2019-es szertifikátokat fogadhatják el.

A bachelor képzési szint második évfolyamára azok jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek ifjú szakember, bachelor vagy szpecialiszt szintű diplomával, illetve azok is, akik bachelor képzési szinten már legalább egy évet befejeztek. Nekik a szaktárgyukból kell felvételi vizsgát tenni a Rákóczi-főiskolán. Újdonság, hogy 2019-ben mindazok, akik alapképzésben a számvitel és adóügy szak második évfolyamára szeretnének jelentkezni ifjú szakember szintű oklevél alapján, a felvételi versenyben az ukrán nyelv és irodalomból szerzett szertifikát, valamint a szaktárgyi felvételi vizsga érdemjegye alapján vehetnek részt. Ukrán nyelvből és irodalomból egyaránt elfogadják a 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben szerzett szertifikátokat.

– Hogyan lehet jelentkezni a bachelor szintű képzésekre?

– Jelentkezni bachelor szintű képzéseink első évfolyamára nappali vagy levelező tagozaton egyaránt csak elektronikusan lehet. A jelentkezők felhasználói fiókjainak regisztrációja az elektronikus jelentkezési rendszerben július 1-jén veszi kezdetét a következő címen: https://ez.osvitavsim.org.ua. A felhasználói fiók regisztrálásához meg kell adni a jelentkező e-mail-címét, a külső független értékelés során megszerzett szertifikátok adatait, a középiskolai végzettséget igazoló oklevél (érettségi bizonyítvány) és melléklete adatait, az érettségi bizonyítvány átlageredményét, valamint fel kell tölteni a végzettséget igazoló oklevél mellékletének és egy 3×4 cm-es színes okmányképnek a szkennelt változatát is. Ezt követően, a regisztrált felhasználói fiókon keresztül július 10–22. között elektronikus formában be kell nyújtani a jelentkezési kérelmet a kiválasztott szakra vagy szakokra. A választható szakok száma intézményünkben nincs korlátozva, tehát a sikeres felvételi érdekében célszerű több szakot is megjelölni. Főiskolánk Beregszász, Kossuth tér 6. szám alatti felvételi irodájában minden jelentkezőnek szívesen segítünk az elektronikus felhasználói fiók regisztrálásában és a szükséges adatok, dokumentumok feltöltésében.

Főiskolánknak július 26-ig kell kihirdetnie a középiskolai végzettség alapján jelentkezők közül felvételre ajánlottak névsorát. Ezt követően 4 nap áll a felvételizők rendelkezésére, hogy benyújtsák a felvételi irodában a beiratkozáshoz szükséges eredeti okmányokat.

Felhívom a jelentkezők figyelmét, hogy a 2019-es felvételi szabályzat bachelor szintű képzés esetén pótfelvételi eljárást is lehetővé tesz az első évfolyam levelező tagozatára. Jelentkezni pótfelvételi eljárás keretében bachelor szintű képzéseink első évfolyamára levelező tagozaton csak elektronikusan lehet augusztus 5–30. között.

A bachelor képzési szint második évfolyamára jelentkezni csak személyesen, papíralapon lehet július 10–22. között. A jelentkezéshez szükséges okiratok: a végzettséget igazoló oklevél és annak melléklete, a személyi igazolvány másolata, 4 db 3×4 cm-es színes okmánykép. A felvételi vizsgákra július 23–30. között kerül sor. A szaktárgyi vizsgák követelményei és mintafeladatai szintén megtalálhatók intézményünk honlapján.

– Kik jelentkezhetnek kedvezményesen a Rákóczi-főiskolára?

– Elbeszélgetés alapján a következő kedvezményezett kategóriákhoz tartozók nyerhetnek felvételt főiskolánkra:

– a háborús veteránok jogállásáról, szociális védelmük garanciáiról című törvény 7. cikkelyének 10–14. pontjai alapján háborús rokkantakká nyilvánított személyek;

– akik számára a csernobili katasztrófa áldozatairól rendelkező ukrajnai jogszabályok ezt lehetővé teszik;

– akik rokkantságuk következtében nem képesek látogatni az oktatási intézményt (az egészségügyi és szociális hatóságok ajánlása alapján).

Szintén lehetőségük van a felvételre felvételi vizsgák alapján (külső független tesztelésen szerzett szertifikátok helyett), és azok sikeres teljesítése esetén (nem alacsonyabb pontszámmal, mint a felsőoktatási intézmény által meghatározott alsó ponthatár) engedélyezett a részvétel a felvételi versenyben azoknak a jelentkezőknek, akiket a Méltóság forradalma áldozatainak ismertek el, akik A háborús veteránok jogállásáról, szociális védelmük garanciáiról című törvény alapján harci cselekmények résztvevőjeként vannak nyilvántartva (beleértve azokat is, akik az ukrán állampolgárok katonai szolgálatára vonatkozó rendelkezések alapján teljesítenek szolgálatot), illetve az árváknak és a szülői gondoskodás nélkül maradt gyerekeknek is.

Felhívom a felvételizők figyelmét, hogy részletesebben e témáról a www.kmf.uz.ua weboldalon, felvételi szabályzatunk VIII. fejezetében olvashatnak.

A kedvezményezettek, akik elbeszélgetés vagy belső felvételi vizsgák alapján jogosultak felvételizni a főiskola bachelor szintű képzéseinek első évfolyamára, jelentkezési kérelmüket július 10–16. (pótfelvételi keretében augusztus 5–9.) között személyesen, papíralapon nyújthatják be. Felvételi vizsgáikra vagy elbeszélgetéseikre július 17–22. (pótfelvétel keretében augusztus 12–14.) között kerül sor.

Befejezésül szeretném felhívni a jelentkezők figyelmét, hogy a felvételi eljárással kapcsolatos bármilyen kérdésben egyedül a Rákóczi-főiskola 2019. évi felvételi szabályzata (www.kmf.uz.ua) tekinthető minden részletre kiterjedő és az esetleges panaszok, jogorvoslati lehetőségek szempontjából is mérvadó dokumentumnak. (Folytatjuk)

(ntk)

Forrás: Kárpátalja hetilap


A Rákóczi-főiskola várja a jelentkezőket a magiszteri képzésre

Javában tart a felvételi időszak az ország felsőoktatási intézményeiben, ezért Bárány Bélát, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felvételi bizottságának titkárát arra kértük, foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat az érdeklődők számára. Előző számainkban (a Kárpátalja június 6-án és június 13-án megjelent 958., illetve 959. számaiban) a beregszászi főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetébe, illetve a bachelor szintű képzésekre jelentkezőknek igyekeztünk hasznos tudnivalókkal szolgálni. Ezúttal a magiszteri szintű képzésekre, illetve a magyarországi intézményekkel közösen meghirdetett, Ukrajnában nem akkreditált képzésekre vonatkozó információkat foglaljuk össze.

– Mely szakokon indít magiszteri szintű képzéseket 2019-ben a Rákóczi-főiskola?

– Idén matematika, történelem és régészet, magyar nyelv és irodalom, ukrán nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, biológia, valamint tanítói szakokon várjuk a jelentkezőket magiszteri szintű képzéseinkre.

– Mit kell tudniuk a jelentkezőknek a felvételi eljárásról?

– Jelentkezni a magiszteri szintű képzésekre az alapképzésben megszerzett bachelor, szpecialiszt, esetleg más szakokon elért magiszteri szintű diploma birtokában lehet. A jelentkezőknek a választott szaktárgyukból, illetve idegen nyelvből kell írásbeli felvételi vizsgát tenniük. Azoknak, akik nem az elvégzett alapszakkal azonos mesterképzésre jelentkeznek, egy további különbözeti vizsgát is tenniük kell. A különbözeti vizsga követelményei megtalálhatók intézményünk honlapján (www.kmf.uz.ua).

Jelentkezni a magiszteri szintű képzésekre csak személyesen lehet a következő dokumentumok benyújtásával:

– a személyi igazolvány eredeti példánya és másolata;

– a felsőfokú végzettséget igazoló oklevél és annak melléklete (az eredeti példány és egy másolat).

Jelentkezni július 10–23. között lehet.

A felvételi vizsgákra, valamint a különbözeti vizsgákra azok esetében, akik nem az alapszakuknak megfelelő magiszteri szintű képzésre jelentkeznek, július 24. és 31. között kerül sor.

A jelentkezést és a felvételi vizsgákat követően augusztus 2-ig kell kihirdetnünk a magiszteri szintű képzéseken felvételre ajánlottak névsorát.

– Mire kell odafigyelniük azoknak, akik történelem és régészet szakon jelentkeznek magiszteri szintű képzésre?

– A történelem és régészet szakon magiszteri szintű képzésre jelentkezőknek 2019-ben úgynevezett egységes felvételi vizsgát kell tenniük angol, német, francia vagy spanyol nyelvből. Az eljárást tekintve a külső független értékelés (ZNO) szabályai szerint lebonyolítandó vizsgára július 2-án kerül sor.

Bizonyos esetekben lehetőség van arra, hogy a történelem és régészet szakon magiszteri szintű képzésre jelentkezők ne a tesztközpontokban, hanem intézményünkben tegyenek vizsgát idegen nyelvből:

– ha olyan betegségek miatt nem tudnak részt venni az egységes felvételi vizsgán, amelyek szerepelnek az Oktatási és Tudományos Minisztérium, valamint az Egészségügyi Minisztérium rendelete alapján erre feljogosító kóros állapotokról összeállított listában;

– ha esetükben az egységes felvételi vizsga teljesítéséhez egyéb különleges feltételek is szükségesek azokon kívül, amelyeknek a biztosítását az Oktatási és Tudományos Minisztérium, valamint az Egészségügyi Minisztérium rendelete előírja a független vizsgaközpontok számára;

– ha 2019. március 31. után fejezik be katonai szolgálatukat.

Felhívom a felvételizők figyelmét, hogy részletesebben a témáról a www.kmf.uz.ua weboldalon, felvételi szabályzatunk VIII. fejezetében olvashatnak.

Az egységes idegennyelv-vizsga helyett idegen nyelvből főiskolai felvételi megmérettetésre jogosultak június 17–25. között nyújthatják be ez irányú kérelmüket főiskolánkon.

A magiszteri szintű képzésre történelem és régészet szakon a többi szakhoz hasonlóan július 10–23. között lehet jelentkezni személyesen.

Felhívom a jelentkezők figyelmét, hogy a 2019-es felvételi szabályzat magiszteri szintű történelem és régészeti képzés esetén pótfelvételi eljárást is lehetővé tesz. A pótfelvételi eljárásban azok a jelentkezők vehetnek részt, akik sikeresen teljesítették július 2-án az egységes felvételi vizsgát idegen nyelvből. A pótfelvételire vonatkozó jelentkezési kérelmek benyújtására szeptember 2–20. között van mód. A felvételi vizsgákra szeptember 23–25. között kerül sor.

– Milyen magyarországi oktatási intézményekkel közösen meghirdetett, Ukrajnában nem akkreditált képzésekre lehet jelentkezni a Rákóczi-főiskolán?

– A gödöllői Szent István Egyetem idén is elindítja Beregszászban kertészmérnöki, mezőgazdasági-mérnöki, illetve élelmiszeripari-mérnöki képzését. A Nyíregyházi Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakot, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, valamint a Sárospataki Református Teológiai Akadémia pedig református katekéta-lelkipásztori munkatárs, illetve görögkatolikus katekéta szakot indít a Rákóczi-főiskolán. A Debreceni Egyetem is együttműködik főiskolánkkal, s négy szakon hirdetnek meg kihelyezett képzést: ápolás és betegellátás, gazdaságinformatika, mérnökinformatika és szociálpedagógia.

Valamennyi felsorolt képzésre a jelentkezők külső független tesztelésen szerzett szertifikát nélkül, érettségi bizonyítvány alapján felvételizhetnek.

A Károli Gáspár Református Egyetem magyar mint idegen nyelv szakos pedagógusképzésére valamely, az oktatás és pedagógia képzési ághoz tartozó szakon szerzett bachelor szintű oklevél birtokában lehet jelentkezni.

(ntk)

Forrás: Kárpátalja hetilap