Tanszéki beszámoló 2017/2018

Beszámoló
Filológia Tanszék, Angol Tanszéki Csoport
2017/2018. tanév

 

Rendezvény

A 2017/2018. tanév során az Angol Tanszéki Csoport négy főbb rendezvényt valósított meg.

2017. november 13-án került megrendezésre a Spelling Competition (helyesírási verseny) című rendezvény. A programon az angol szakos hallgatók mérték össze tudásukat. A vetélkedő két írásbeli fordulóból állt. A legjobb eredményt Tihor Mihály 1. évfolyamos és Váradi Krisztián 3. évfolyamos hallgatók érték el.

2017. december 21-én került sor a már hagyományos Karácsonyi Ünnepségre, melynek keretein belül az angol szakos diákok ünnepi énekeket, dalokat, verseket, adtak elő karácsonyi hangulatot teremtve. A meghitt és hangulatos eseményen a közönség verseket, karácsonyi énekeket, hagyományos angol táncokat, színi előadást és a hallgatók által forgatott videót tekinthetett meg.

2018 februárjában Fasching im deutschsprachigen Raum und in der Welt (Farsang a németül beszélő országokban és a világban) címmel kvíz-délután került megrendezésre. A színes programot a többségben angol szakos hallgatókból álló csapatok rendhagyó bemutatkozása nyitotta meg. A vetélkedő során a hallgatók szórakozva tanulhattak az adott témáról és a rendezvényt hagyományos farsangi fánkkal zárták.

2018. május 22-én az Angol Tanszéki Csoport Tudományos Diákköri Konferenciát szervezett. Az eseményre immár negyedik alkalommal került sor azzal a céllal, hogy a hallgatók az idegennyelvi előadáskészségüket fejlesztve kedvet kapjanak a további tudományos kutatáshoz, és leendő kutatók, tudományos munkatársak válhassanak belőlük. Az előadásokat értékelő bizottság pontozta. Dr. Huszti Ilona nyitotta meg a konferenciát, értékelve a hallgatók bátorságát, hogy bemutatják kutatási eredményeiket. Az elhangzott előadások között voltak nyelvtörténeti, nyelvpedagógiai és országismereti témájúak. Az első helyen Váradi Krisztián harmadik évfolyamos hallgató végzett Nagy-Kolozsvári Enikő témavezetésével. Második lett Kacsur Annamária harmadik évfolyamos diák Huszti Ilona vezetésével, őt követte Erdős Evelin harmadik évfolyamos hallgató, vezetőtanára: Huszti Ilona.

Nemzetközi konferencia és publikációk

A Filológia Tanszék az Ungvári Nemzeti Egyetem Történelem és Nemzetközi Kapcsolatok Karának Multikulturális Oktatás és Fordítás Tanszékével együttműködve 2018. március 27-28-a között nemzetközi tudományos konferenciát rendezett Multikulturalizmus és diverzitás a 21. században címmel. A nagyszabású konferenciának a Rákóczi napok keretén belül a Főiskola adott otthont, ahol 16 országból (Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Csehország, Indonézia, Irán, Japán, Jordánia, Kanada, Lengyelország, Magyarország, Németország, Oroszország, Románia, Szíria, Szlovákia, Ukrajna) 122 előadó vett részt.

Tanszékünk munkatársai az elmúlt időszakban számos konferencián vettek részt főleg Magyarországon és Ukrajnában.

Anyanyelvi tanárok oktatása

A fent említett rendezvényeken kívül az egész tanév folyamán Eric és Stacey Hoeksema, angol anyanyelvű vendégelőadók heti rendszerességgel tartottak foglalkozásokat az angol szakos hallgatók részére. 2017/18-as tanév során Dr. Granville Pillar angol anyanyelvű vendégelőadó egy-egy hetes intenzív beszédkészség-fejlesztő kurzust vezetett a diákoknak.

A Makovecz ösztöndíjprogram keretében 15 angol szakos hallgató nyerte el a lehetőséget, hogy egy- illetve kéthónapos tanulmányúton vegyen részt. Sikeres jelentkezés után a Selye János Egyetemen, Debreceni Egyetemen, Károli Gáspár Református Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetem bővíthették tudásukat, szerezhettek tapasztalatot a különböző országok felsőoktatásának sajátosságairól. Egy hallgató az Erasmus+ program keretén belül féléves tanulmányúton vett részt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetében.

Nyári gyakorlat anyanyelvi tanárokkal

Hallgatóink évek óta rendszeresen nyári tábori gyakorlaton vesznek részt. Ennek keretein belül anyanyelvi beszélők bevonásával különböző előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt a diákok. Hallgatóink rendszeresen szerepet vállalnak a különböző középiskolákban és líceumokban szervezett angoltáborok szervezésében is, segédkeznek a programok lebonyolításában anyanyelvi beszélők mellett. Ezen kívül évek óta az angliai Claygate Keresztény Misszióval ápolt jó viszonynak köszönhetően hallgatóink Szőlősgyulán és Aklin vesznek részt egyhetes táborban, melynek során a külföldről érkező tanárok, missziósok, orvosok és a helyi lakosság között tolmácskodnak

 

Fejlesztés

A tanév során több elektronikus fogyóeszköz pótlására/cseréjére került sor (hangfal, hosszabbító, egerek).

 

Beregszász, 2018. június 08.

Kovacs Szilvia

Nagy Kolozsvari Enikő

Lizák Katalin
Koordinátor

 

A tanszéki oktatók 2017/2018-as legfontosabb publikációi 

  1. Kovács Sz. Size and Depth of Word Knowledge: Theoretical Perspectives and Challenges. Сучасні дослідження з іноземної філології. Збірник наукових праць. Випуск 15. Відп.ред. Фабіан М.П. — Ужгород: ПП «Аутдор‒Шарк», 2017. — С.248-254
  2. Huszti I. The Language Proficiency of English Teachers in Transcarpathian Hungarian Schools. Сучасні дослідження з іноземної філології. Збірник наукових праць. Випуск 15. Відп.ред. Фабіан М.П. — Ужгород: ПП «Аутдор‒Шарк», 2017. — С.289-297
  3. Lőrinc M. Evolving Language Teacher Roles. Сучасні дослідження з іноземної філології. Збірник наукових праць. Випуск 15. Відп.ред. Фабіан М.П. — Ужгород: ПП «Аутдор‒Шарк», 2017. — С.254-258
  4. Lizák K. On the Translation of Education Terminology. Сучасні дослідження з іноземної філології. Збірник наукових праць. Випуск 15. Відп.ред. Фабіан М.П. — Ужгород: ПП «Аутдор‒Шарк», 2017. — С.82-88
  5. Баняс Н. Ю., Баняс В. В. Міф та оніризм у літературі романтизму. Наукові записки Харківського національного педагогічного університету ім.Г.С.Сковороди. Літературознавство .Випуск 1 (85). Видавничий дім Дмитра Бураго. Київ, 2017, с.3-15.
  6. Пажо Д.-А. (переклад із французької — Баняс В. В.). Образотворчість (від культурних кліше до імажинарного). Журнал іноземної літератури «Всесвіт», Київ, 2017, №№-5-6, с. 178-197.
  7. Баняс В. В. (науковий консультант — Баняс Н. Ю.). Смислорозширення. Вибрані культурологічні студії та переклади [монографія]. — К.: ПП «Фірма “Гранмна”», 2017. — 208 с. ISBN 978-966-2726-53-4.
  8. ЛехнерІ.Г.  A relevanciaelmélet érvényesülése fordítás során Európai Uniós szövegeket vizsgálva. In: Márku Anita – Tóth Enikő szerk. (2017) Többnyelvűség, regionalitás, nyelvoktatás. Tanulmányok ma Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont kutatásaiból III. Ungvár, „RIK-U”, 73-84. old.
  9. Bárány B. Вплив подій Другої світової війни на світогляд Імре Кертеса та його відображення в романі «Знедоленість». Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  10. Fábián M. Listening Strategies Used by Mono- and Bilingual Majors of English at the F. Rákóczi II Transcarpathian Hungarian Institute. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  11. Fodor K. EFL Teachers’ Technological Use: Possibilities, Routine and Expectations of Generation Z. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  12. Hnatyk: New Winds in Foreign Language Teaching in Transcarpathia. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  13. Huszti I. Realisation of Reflective Teaching During the Teaching Practice of English Major Students. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  14. Kovács Sz. Autonóm nyelvtanulás és nyelvtanulási stratégiák használata. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  15. Lechner I. A kontextus szerepe a fordításban. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  16. Lizák K. EFL Instruction in the 21st Century: Meeting the Challenges. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  17. Lőrinc M. Conceptualizing Effective Teaching. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  18. Nagy-Kolozsvári E. Interkulturális Kompetenciák Fejlesztése Idegennyelvű Gyermekirodalom Segítségével. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  19. Szilágyi L. Egynyelvű és többnyelvű környezetben felnőtt tanulók nyelvtanulási stratégiái angol órán. Multiculturalism and Diversity in the 21st Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.
  20. Vrábely T. Multicultural Education: Ways and Methods of Implementation in Ukraine. Nemzetközi Konferencia kötete. Megjelenés alatt.