A Könyvelők Nemzetközi Napja a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében

A könyvelés művészet. Tehetséget és türelmet igénylő szakma. Különleges ajándék számokban látni a gazdaság összetett világát, annak összefüggéseiben és harmóniájában.”  Johannes Stemler

2021. november 10-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Számvitel és Auditálás Tanszék oktatói és hallgatói közösen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnázium Számvitel és Adóügy Szakbizottságának tanáraival és diákjaival kreatívan méltatták a Könyvelők Nemzetközi Napját. Az idei rendezvényre a Magyar Tudomány Ünnepének keretein belül került sor, amelynek mottója: „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz”.

Az ünnep programsorozata két részből állt: tudományos és pályaorientációs. Először a hallgatók olyan hírességek szerepét mutatták be, akik pályafutásukat könyvelőként kezdték, vagy egyszerűen csak érdeklődtek a számviteli kutatás iránt. A múlt monológjai és a modern vívmányok történetei érdekes információkat szolgáltattak a közönségnek  diákok által John Rockefellerről, O. Henryről, Alvin Ernstről és Arthur Youngról, Elizabeth Ardenről, Al Caponeról, Pierre Cardinról, Allen Carról, Mick Jaggerről és Janet Jacksonról.

A rendezvény következő része egy kreatív online játék volt egy modern Mentimeter programon keresztül, amely valós időben teszi lehetővé az azonnali visszajelzési kérdőívek készítését. A felmérés fő célja az volt, hogy meghatározzuk azon résztvevők számát, akik a jövőben a számvitel és adózás területén szeretnének dolgozni. Kiderült, hogy a jelenlévő hallgatók túlnyomó többsége könyvelőként szeretne dolgozni, vagy üzleti tevékenységgel foglalkozna. Ez a könyvelői szakma iránti keresletet jelzi, amely nemcsak a pénzügyi számvitelről szól, hanem minden vállalkozás sikerének is az alapja.

A program érdekes része volt a szakmai kerekasztal-konferencia a számvitel és adózás szakma szakembereivel. A rendezvény meghívott vendégei – Vass Olena, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás Pénzügyi Osztályának vezetője, Roman Mária, a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskola főkönyvelője, Sebestyén Edina, magánkönyvelő, akik megismertették a résztvevőket a könyvelői szakma sajátosságaival, előnyeivel és nehézségeivel, valamint élettapasztalatukból hoztak fel példákat.

A programsorozat végén a hallgatók bemutatták saját videós tanulmányukat, amelyben előre strukturált interjúkat készítettek a következő kérdésekre választ keresve: „Ki a könyvelő?”, „Van-e jövője a könyvelői szakmának?”.

A Könyvelők Nemzetközi Napja megünneplésének fénypontja volt a Szakgimnázium diákcsoport által készült rövid videófilm a könyvelők mindennapi életéről.

Gratulálunk minden könyvelőnek a szakmai ünnep alkalmából! Ti vagytok azok, akikben lehet bízni, ezért könnyed munkát, szorgalmat, türelmet és kimeríthetetlen lelkesedést kívánunk a továbbiakban!

Számvitel és Auditálás Tanszék