Ifjúsági ismerkedő est a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzatának szervezésében ifjúsági ismerkedő estre került sor. A szerény körülmények között megrendezett estet november 24-én, Alexandriai Szent Katalin, a diákok védőszentjének napján tartották.

Főiskolánk vezetősége nevében Soós Katalin, a II. RF KMF Szakgimnáziumának igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta, hogy az első években megszerzett emlékek végig kísérik a diákok életét, hisz az intézményünkben folyó munka nemcsak a tudás megszerzésére irányul, hanem arra is, hogy kulturális, művészi téren is fejlődhessenek a hallgatók.

„Legyenek büszkék arra, hogy itt tanulhatnak”

– kívánta az első éves diákoknak.

Szedlák Dénes, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium igazgatója hozzáfűzte, hogy a gólyák alakítsanak ki jó kapcsolatokat tanáraikkal és felsőbb éves társaikkal, hisz a velük való együttműködés meghatározza majd az itt eltöltött éveiket.

Farkas Bettina és Jakubát Martin, a Hallgatói Önkormányzat vezetői ünnepi beszédükben kiemelték, hogy a felsőoktatatásban eltöltött évek a hallgatók életének legmeghatározóbb szakasza. Az elsősök számára egy új korszak kezdődött el, amikor felvételt nyertek a Rákóczi-főiskolára.

„Egy felelősségteljesebb élet vár rátok, mind azt, amit a középiskolátokból hoztatok, itt kell kamatoztatnotok”

– helyezték a gólyák szívére.

A köszöntők után Győrffy Noémi, elsős magyar szakos hallgató egy dallal köszöntötte társait.

Ezt követően a történelmi egyházak képviseletében Marosi István, a Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség lelkipásztora, a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium vezetője kérte Isten áldását főiskolánk hallgatóinak életére. Majd az első évesek esküje után a HÖK tagjai feltűzték a gólyák mellére a remény zöld szalagját. Ezzel teljes értékű tagjaivá váltak a Rákóczi-főiskolának.

This slideshow requires JavaScript.

Kurmay Anita